(Fotó: TASR)

Eduard Heger (OĽaNO) megbízott kormányfő már megkapta több parlamenti képviselő támogató aláírását egy új, 76 fős parlamenti többség kialakításához. Köztük van Martin Klus (független) és Richard Vašečka (OĽaNO), valamint a Za ľudí képviselői.

A kormányfő gyűjti az aláírásokat az OĽaNO-frakcióból Kristián Čekovskýval távozó képviselői csoport tagjai körében is, de azt egyelőre nem közölte, hogy eddig mennyit sikerült szereznie.

Čekovský polgári demokratikus platformjának 11 képviselője támogatja Hegert. „Mivel nem mindenki pozsonyi közülünk, fokozatosan tudjuk összeszedni az aláírásokat, feltételezem, hogy a hét végéig mindenki aláírja” – mondta a TASR hírügynökségnek Čekovský.

Vašečka, aki az OĽaNO-frakció tagja, de egyébként a parlamenten kívüli Kresťanská únia (KÚ) soraiban tevékenykedik, megerősítette, hogy támogatja a megbízott kormányfőt. Párttársa, Anna Záborská azt mondta, a frakcióülésen téma volt az aláírások gyűjtése, de személyesen Heger még nem szólította meg. A KÚ elnöksége a nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy egyetlen keresztény-konzervatív szavazatnak sem szabad elvesznie a választáson. „Ez csak akkor lehetséges, ha összefognak a keresztény-konzervatív pártok és a hasonló értékeket valló személyiségek és szakértők. Igyekezetünk most egy ilyen együttműködés lehetővé tételére irányul” – közölte a párt.

Az SaS soraiból kilépő Klus a közösségi hálón erősítette meg, hogy támogatja Hegert. „Sziklaszilárd meggyőződésem, hogy az összes közül ez az alternatíva a lehető legjobb Szlovákia számára”

– írta, hozzátéve, hogy az előrehozott választás egyenlő azzal, hogy vörös szőnyeget terítenek a hatalomba visszatérő baloldali radikálisok és a szélsőjobb elé. Juraj Šeliga és Jana Žitňanská (mindkettő Za ľudí) is támogatta az aláírásával Hegert.

Az SaS a 76 aláírás összegyűjtésére vonatkozó igyekezetre azzal reagált, hogy amíg belső ellentétek vannak az OĽaNO-ban Heger és Igor Matovič pártelnök között, addig minden megoldási javaslat csak a fantáziálgatás kategóriájába tartozik. A Sme rodina kitart amellett, hogy meg kell egyezni az előrehozott választás időpontjában, Peter Pčolinský frakcióvezető szerint ennek fejében támogatják az új, 76 fős többség létrehozását.
Katarína Hatrákovát (frakció nélkül), aki korábban az OĽaNO-frakció tagja volt, Heger még nem szólította meg. Hatráková a személyes találkozójuk után dönt.

Heger Miroslav Kollárt (frakció nélkül) is megkereste. „Az a kérdés, hogy milyen lenne az új parlamenti kormánytöbbség összetétele, hogyan festene az átalakított kormány, mik lennének a prioritásai, és mennyi időre tervezné a kormányzást” – mondta a hírügynökségnek Kollár. Ha ezekre a kérdésekre választ kap és tanácskozik a pártja a parlamenten kívüli Spolu elnökségével, eldönti, hogy megkapja-e Heger az aláírását.
Tomáš Valášek (frakció nélkül), aki a kormány megbuktatására szavazott, kijelentette, hogy az új 76-os jó megoldás a szlovákiai demokrácia számára.

(TASR)