(Foto. M. Furholt, Uni. Kiel)

Az Érsekújvári járásban levő Bellegszencsén (Podhájska), a fürdőjéről híres település közelében tavaly a szakemberek egyedülálló régészeti leletre bukkantak. Az úgynevezett rondella, amelynek maradványait sikerült beazonosítaniuk, a korai kőkorszak végéről származhat és abban az időben ezek az építmények többek között naptárként is szolgáltak.

A nagy kiterjedésű építményt már az első földtani kutatások alkalmával megfigyelték, majd a megfigyelést légi felvételek is igazolták.

„Az aprólékos geofizikális kutatások, amelyek segítségével a földfelszín alatti tárgyak is megfigyelhetők,

az archeológiai kutatások eredményeivel együtt igazolták, hogy itt egy Krisztus előtt az 5. századból származó rondella maradványai találhatók”

– tájékoztatta a SITA hírügynökséget Matej Ruttkay, a Szlovák Tudományos Akadémia nyitrai Archeológiai Intézetének igazgatója.

A bellegszencsei térség kutatása tavaly kezdődött és a további években is folytatódik. A szlovák kutatókon kívül a munkába bekapcsolódnak a németországi kieli egyetem tudósai is.

A kultikus felfedezés központi részét egy kör alakú árok képezi, amelynek átmérője mintegy 75 méter, a világ négy égtája felé nyíló bejárattal. Ezekhez kapcsolódik kívülről egy további árokrendszer és cölöprendszer. Így az alapja majdnem négyzet alakú, 130-szor 130 méteres külső átmérővel.

„Elmondható, hogy ezeknek az objektumoknak az egyértelmű küldetése, hogy pontosan mire használták, még nem állapítható meg. Egy feltevés szerint talán naptárként szolgáltak, amely segített az akkori földművelőknek a mezőgazdasági munkák megtervezésében” – jelentette ki Matej Ruttkay.

Ugyanakkor ezek a rondellák szolgálhattak különféle szertartások színhelyéül vagy a lakosság gyülekezési helyéül. Az ilyen kultikus helyek közelében azonban általában házak, lakóhelyek nem voltak, és Bellegszencsén sem találtak lakóépületek nyomait.

A szakember rámutatott arra is, hogy az építkezés munkálatai szempontjából is érdekes ez a rondella, hiszen nagyszámú munkásra és tekintélyes mennyiségű faanyagra volt szükség az építkezéshez. Osztrák szakemberek megállapításai szerint egy ilyen építményt legalább 100-200 ember mintegy 2 évig építette, és ez abban az időben komoly szervezést igényelhetett.

Rondellák maradványaira Európa több részén bukkantak, a legismertebb közülük az angliai Stonehenge. Az angliai rondellák azonban jóval későbbi korokból származnak, legalább 2000 évvel későbbiek, mint a Közép-Európában találhatók. Térségünkben mintegy ötvenet tartanak számon, a legtöbbet Nyugat-Szlovákiában, a legjelentősebbek Szőgyénben, Cíferen, Lontón találhatók.

„Érdekes, hogy a közép-európai és az angliai rondellák tájolása azonos. Egészen biztosan kultikus helyek voltak ezek, ahol különféle szertartásokat tartottak, például tavaszköszöntést, a Hold és a Nap tiszteletére rendezett szertartást, amelyek a mezőgazdasági munkák időpontjával voltak összefüggésben” – jegyezte meg a nyitrai szakember.

(BM/Felvidék.ma/webnoviny.sk)