(Fotó: aktuality.sk)

Kassán kedden éjféltől ismét a menetrend szerint közlekednek a tömegközlekedési eszközök, úgy, mint a keddi sztrájk előtt – erősítette meg a TASR hírügynökségnek a Kassai Városi Tömegközlekedési Vállalat (DPMK) szakszervezete részéről Andrea Vindišová.

„Éjféltől megszakítjuk a sztrájkot” – jelentette ki és megerősítette, hogy szerdától a menetrend szerint közlekednek a városi buszok és a villamosok.

„Február 15-én 0 órától a korábbi menetrend szerint közlekednek, az autóbuszok az iskolai szünetek alatti menetrend szerint, a villamosok pedig úgy, mint munkanapokon” – tájékoztatott a DPMK a közösségi hálón.

A szakszervezet közölte, hogy a DPMK és a város délutáni megegyezése nyomán tovább tárgyalnak a sztrájkbizottságok a cég vezetésével. A megállapodás érinti a város 2023-as költségvetését, a képviselő-testület ezzel a márciusi ülésén foglalkozik.

A DPMK 26 millió euró helyett 36 milliót kért a várostól, az egyezség alapján legalább 30 millió eurót kap, az összeget újra megvitatják a tervezett menetrendváltozás és járatoptimalizálás után.

A megállapodás az alkalmazottak bérének 15 százalékos emelésével is számol idén januártól, a bértarifákat is módosítják.

A szakszervezet azt is közölte, garanciát kapott, hogy nem lesznek elbocsátások, de nem elégedett teljesen, mivel nem teljesült minden követelése. Vladimír Padyšák, a DPMK vezérigazgatója kijelentette, a megállapodás jelenti az utat a kollektív tárgyalások folytatásához.

Kassa városa közölte, elégedett a kompromisszumos egyezséggel, a költségvetésről pedig a képviselők döntenek.

A szakszervezetek keddi sztrájkjához a DPMK majdnem minden gépjárművezetője, továbbá más munkakörben dolgozó alkalmazottai is csatlakoztak, a tömegközlekedés leállt, szinte csak a kórházakhoz, a vasműhöz és egyes iskolákhoz indultak járatok.

A szakszervezetek a DPMK számára pótfinanszírozást, az alkalmazottaknak pedig béremelést követeltek.

(TASR/Felvidék.ma)