Milan Krajniak (Fotó: SITA)

Szlovákiában bevett gyakorlat a kormányzásban, hogy a koalíciós szerződés fél évvel a választás előtt érvényét veszíti. De ezt követően is tárgyalni kell a kormányban és a parlamentben is, hogy a jó javaslatok megszavazhatók legyenek – jelentette ki a kormány szerdai ülését követően Milan Krajniak (Sme rodina) megbízott munkaügyi miniszter.

„Mindig ugyanúgy járunk el. Mindig megvitatjuk a partnerekkel azokat a törvényjavaslatokat, amelyeket elő akarunk terjeszteni” – mondta újságíróknak Krajniak. Emlékeztetett, hogy Szlovákiában bevett dolog a kormányzásban, hogy a koalíciós szerződés fél évvel a választás előtt érvényét veszíti.

„A fél év az március 30-a, azt hiszem, de feltételezem, hogy utána is ugyanúgy fogunk tárgyalni a kormányban és a parlamentben is a frakcióvezetőkkel, hogy a jó dolgok megszavazhatók legyenek” – mondta Krajniak.

Úgy véli, csak azért, mert kihirdetik a választás időpontját, az embereknek nem kellene fél évig szenvedniük, mert nincsenek megszavazva azok a dolgok, amelyek a segítségükre lennének.

Ha valaki olyan javaslattal áll elő, amely növeli a költségvetési kiadásokat, meg kell mondania, miből akarja fedezni.

„Pontosan ilyen megállapodást kötöttünk az ingyenebédekkel kapcsolatban” – zárta Krajniak.