Fotó: TASR

A mozgósítás témája egyre érzékenyebbé válik az országban, ami nem csoda, mivel a jelenlegi, ideiglenesen megbízott és a hatalomhoz bármi áron ragaszkodó kormány „pénzt, paripát, fegyvert“, lényegében a saját puszta életén és vagyonán kívül bármit hajlandó feláldozni Ukrajnáért. Ennek ellenére váltig állítják, hogy a mozgósítással való riogatás mindössze Ficóék agyszüleménye és a választási kampány része.

Robert Fico pártelnök ezzel kapcsolatban éles kritikával illette az államfőt, a kormányfőt és a védelmi minisztert: „Mi akadályozza meg ezeket az őrülteket, Matovičot, Hegert, Naďot és Čaputovát, hogy kihirdessék a háborús helyzetet? Tudják egyáltalán, mi az a hadiállapot? Felejtsük el a demokratikus parlamenti választásokat“ – jelentette ki Fico, akit ezért ismételten hazugságok terjesztésével vádoltak.

Heger kijelentését azonban már nehéz lenne a Smer választási kampánya részének minősíteni. Milan Uhrík, a Republika párt EP-képviselője a parlament európai ügyek bizottságának múlt heti tanácskozásán Volodimir Zelenszkij tízpontos béketervével kapcsolatban bírálta a fegyverszállításokat és hiányolta a béketárgyalásokra való törekvés szándékát, majd megkérdezte az ideiglenesen megbízott kormányfőt:
„Mennyi fegyvert vagyunk hajlandók küldeni Ukrajnának? Mindet? Ha nem lesz elég katonájuk, hajlandók vagyunk a mi katonáinkat is Ukrajnába küldeni, hogy ott harcoljanak? Készek vagyunk például háborúba menni Ukrajnáért egy esetleges NATO-akció keretében?”

Heger szemrebbenés nélkül a következő választ adta:  „Hogy hajlandók vagyunk-e katonáinkat háborúba küldeni (Ukrajna oldalán)? Természetesen, Uhrík úr, természetesen.”

Nos, meggyőződésem, hogy minden normális, józanul gondolkodó ember szeretné valóban üres kampányfogásnak minősíteni Fico szavait, viszont akkor mire véljük Heger kijelentését, aki ugyan hazugsággal vádolta Ficót, arra a kérdésre viszont, hogy hol vannak a szlovák segítségnyújtás határai, egy hosszas vádaskodáson és annak bonyolult fejtegetésén túl, hogy Ukrajnának nem takarókra, hanem fegyverekre van szüksége, nem zárt ki semmilyen lehetőséget.

S ha mindehhez hozzávesszük Káčer külügyminiszter agyszüleményét Magyarország állítólagos határrevíziós szándékairól, meg azt a kinyilatkoztatását, hogy ha valamiben elsőnek kell lennie Szlovákiának, akkor az a fegyverszállítás, ami valójában a háborús konfliktusba való belesodródást jelenti, rádöbbenünk, hogy mindezekhez képest Fico úgymond riogatásai gyermekeknek szóló meséknek számítanak…

(NZS/Felvidék.ma)