Fotó: nlc, archív

A tornaórát, a testnevelésórát, a sportra való nevelés tanórát az alapiskolások számára hetente három alkalommal, a középiskolások számára pedig heti két alkalommal kötelezővé kellene tenni. Az oktatási törvény módosítását ilyen értelemben terjesztette a parlament elé az OĽaNo és a Sme rodina képviselőcsoportja.

Ez alól a javaslat, illetve elfogadás esetén törvény alól kivételt képeznének azok az iskolák, ahol öt osztálynál kevesebb van, mert ott feltételezhetően nincs tornaterem.

„A jogszabály lehetővé tenné az iskolák számára, hogy emeljék a tornaórák számát, például akár a választható tantárgyak, a nem kötelező tanórák keretében is” – tájékoztattak a képviselők.

A jogszabály beterjesztői azzal érvelnek, hogy a testnevelés, a sport, a mozgás az egyetlen dolog, amely hatással van a gyerekek és a fiatalok fizikai és pszichikai egészségére.

“A statisztikák igazolják, hogy a gyerekek és fiatalok 30 százalékának egyedül a tornaórán van lehetősége a mozgásra, a fizikai aktivitásra. További 40 százalékuk csak alkalmanként fejt ki fizikai aktivitást, illetve sportol” – állapították meg.

A javasolt jogszabály, amennyiben elfogadásra kerül, szeptember 1-től lépne érvénybe.

Tavaly májusban az akkori oktatásügyi miniszter, Branislav Gröhling vezetésével működő parlamenti oktatási bizottság tagjai már felhívták a figyelmet, hogy fogadják el azt az intézkedést, amelynek értelmében az alap- és középiskolákban is hetente három tornaóra lenne. A minisztérium akkor erre úgy reagált, hogy az iskoláknak lehetőségük van választható óraként bevezetni a harmadik tornaórát, de ennek eldöntése az iskolák igazgatóinak jogkörébe tartozik.

(BM/Felvidék.ma/teraz.sk)