Peter V. Czipott – Ludányi Ferenc felvétele

Mivel a költészet népszerűsége, sajnos, mindenütt csökken – ritka kivételekkel –, ezért még sokkal nehezebb feladat Balassi költészetét megismertetni az olvasó nagyközönséggel. Például: Balassi angol kortársa, költő- és lovagtársa, Sir Philip Sidney nagy költőnek számít, Shakespeare után a szonett legnagyobb korabeli angol mestere. De a neve alig ismert az angol köztudatban, hát még a versei! – fogalmaz Peter V. Czipott.

Harmincnyolc Balassi-verset ültetett át angol nyelvre Peter V. Czipott amerikai műfordító. A Kaliforniában élő irodalmár az idei Bálint-napon Budapesten a 27. kardceremónián vehette át a magyar alapítású nemzetközi irodalmi díjat, a Balassi Bálint-emlékkardot. Őt kérdezte a Gondola.

– Mester, mennyire tekinthető mérföldkőnek a magyar irodalomtörténetben a Toll és szablya – The Pen and the Sword című, a Kairosz által kiadott kétnyelvű verseskötet, ha azt nézzük: az eltelt négy évszázadban alig pár Balassi-költeményt fordítottak le a világ legelterjedtebb nyelvére, s most az Ön munkája révén a költőóriás életműve betörhet az angolszász irodalmi életbe?

– Csak remélni tudom, hogy fordításaim elérik azt a minőséget, hogy értékelhetővé tegyék Balassi Bálint költészetét az angol nyelvű olvasók számára. A mérföldkő megítélésnek az fontos, hogy a kötet valóban elérhető legyen az angol nyelvű területeken. Ezért kell, hogy legyen például olyan külföldi kapcsolatokkal rendelkező képviselő, aki el tudja juttatni a kötetet több egyetemi és nemzeti könyvtárba. Lehet, hogy egy kolléga révén rátaláltam ilyenre, de csak idővel fog bebizonyosodni, hogy sikerült-e. Mivel a költészet népszerűsége, sajnos, mindenütt csökken – ritka kivételekkel –, ezért még sokkal nehezebb feladat Balassi költészetét megismertetni az olvasó nagyközönséggel. Például: Balassi angol kortársa, költő- és lovagtársa, Sir Philip Sidney nagy költőnek számít, Shakespeare után a szonett legnagyobb korabeli angol mestere. De a neve alig ismert az angol köztudatban, hát még a versei!

– Ön alapos tanulmányt írt a Balassi-fordítás kihívásairól, így a művészi mellé tudományos értéket is elhelyezett a kötetben. Ezzel esélyt nyitott arra, hogy az irodalmi közéletben a tudósok is impulzust kapjanak érdekes kérdések továbbgondolására. Hogyan lehet ezt az esélyt növelni?

– Azt hiszem, hogy a fordítás – azaz, a műfordítás – kihívásai igen jól ismertek irodalmi körökben: rengeteg elméleti és gyakorlati tanulmány létezik, nem csak a szakirodalomban, hanem a nagyközönség számára írt ismeretterjesztésben is. Így a hozzászólásaim inkább a irodalomkedvelő olvasónak mondhatnak valami újat, mint a tudósnak. Ők már régen jól ismerik a gondokat, amelyek kihívás elé állítják a műfordítót, és inkább találhatnak valami kifogásolnivalót az észrevételeim között! És ez így is jó. Például: én fontosnak tartottam reprodukálni Balassi-strófa szerkezetét és rímhasználatát, amennyire csak tudtam, de helyenként nagyon érzem az erőltetettséget az eredményben. Egy másik fordító feladhatja akár a szerkezetet, akár a rímhasználatot – még mind a kettőt is –, és lehet, hogy így könnyebben olvasható angol verseket tud alkotni. De viszont kérdés, hogy az a könnyebb, talán „jobb” angol vers mennyire tudja átadni azt a szellemi és költői légkört, amelyben Balassi költött? Ezért kulcsfontosságú, hogy több fordításban jelenjenek meg egy költő – vagy, általában, egy író – művei. Ha valaki, miután a fordításaimat elolvasta, azt gondolja, „na, én ezt másképp csinálnám, úgy jobb lenne”, akkor remélem, hogy ezt próbálja is megtenni!

– Az idei kardceremónián a budapesti Amerikai Nagykövetség képviseltette magát: a rokonszenves Shawn Kobb kulturális attasé jelen volt és magyarul köszöntést mondott. Ha fölidézzük, hogy 2010-ben, amikor John Ridland ugyancsak kaliforniai műfordító – Isten nyugosztalja – kapta a Balassi-kardot, az USA diplomáciája távol maradt. Miért örülhetünk a változásnak?

– A saját véleményem a diplomáciáról persze nem egy szakemberé. De nekem úgy tűnik, hogy a műfordítás maga egyfajta képviselés, egy áthidalás két ország, nemzet vagy/és kultúra között: azaz, a diplomáciának egy nem hivatalos formája. Ez még fontosabb, ha nézeteltérések léteznek a két fél között. Tehát a hivatalos diplomácia jelenléte, képviselete egy nemzetközi irodalmi díjátadó eseményen, és olyan kedves, rokonszenves formában, mint Shawn Kobb rövid, magyarul bemutatott beszédében elhangzott, csak elősegíteni tudja a kultúrák közötti megértést. És ez, persze, minden országra érvényes, nem csak az enyémre.

(Molnár Pál, Gondola.hu/Felvidék.ma)