Éppen erre a fogós kérdésre kereste a választ a Pew Research Center, melynek felméréséből kiderül, hogy a fejlett (legalábbis gazdasági értelemben) országokban a lakosság nagyjából kétharmada szerint nincs szükség Istenbe vetett hitre ahhoz, hogy valaki erkölcsös életet éljen.
Azon aligha lepődünk meg, hogy
a listát olyan haladó országok vezetik, mint például Svédország, ahol a lakosság mindössze 9 százaléka gondolja úgy, hogy az erkölcshöz szükség van Istenre.
Az ausztrálok 15, a hollandok 24, a kanadaiak 25 százaléka gondolja így. Ezzel szemben Malajzia népének 78 százaléka úgy véli, nincs erkölcs Isten nélkül. Szó szerint egy egész világ választja el őket egymástól…
Nagyon érdekes összefüggésre hívja fel a figyelmet a Pew Research felmérése. A jelenlegi, 2022-es kutatás a fejlett országokat vizsgálta. Egy 2019-es felmérés ugyanakkor 34 országot vizsgált – köztük nagy kegyesen 10, úgynevezett „feltörekvő”, vagy esetleg majdnem ennyire lesajnálóan: „fejlődő” – gazdaságú országot is.
Az eredmények azt mutatják, hogy az isteni erkölcs egyenletében a bűvös GDP a szorzó.
Kenyában például, ahol az egy főre jutó bruttó hazai össztermék a legalacsonyabb volt a vizsgáltak közül, az emberek 95 százaléka nem tudja elképzelni az erkölcsös életet Isten nélkül. De hasonló az arány (10-ből 8) Brazíliában, Dél-Afrikában, Tunéziában, Nigériában, Indonéziában vagy épp a Fülöp-szigeteken. Még azt is hozzáteszik a kutatók, hogy az idősebbek és/vagy az alacsonyabb iskolai végzettségűek nagyobb valószínűséggel látnak összefüggést az Istenbe vetett hit és az erkölcsös élet között, míg a magasabb végzettségűek, a nagy jólétben élők és – ezt is a PRC felmérése mutatta ki – a baloldali-liberális nézeteket vallók elutasítják ezt.
Magyarán: minél csóróbb, hülyébb és vénebb vagy, annál inkább beveszed a „népek ópiumát”, s minél műveltebb, gazdagabb és főleg haladóbb, annál inkább érzed a Biblia dohos, avítt szagát.
Milyen szép is lenne, ha mindezt arról a szellemi magaslatról mondhatnánk, amelyen egy magát kereszténynek mondó ország-nemzet büszke polgárai, Európa örökös végvári harcosai foglalnak helyet.
Csakhogy.
Minek itt mások szemében vájkálni a szálka után, ha a sajátunkban is megvan az a bizonyos gerenda? A felmérés szerint ugyanis a magyarok 63 százaléka járja a holland-svéd utat,
azaz véleményük szerint nincs szükség istenhitre ahhoz, hogy erkölcsösek legyenek. És e tekintetben csak eggyel vagyunk jobbak a németeknél, s kettővel az amerikaiaknál. És a svédekkel szemben is kisebb az elmaradásunk, mint GDP terén…
Akkor hogy is van ez? Lehetünk-e jók és erkölcsösek Isten nélkül?
Valójában fából vaskarika a kérdés, hiszen mindaz, amit erkölcsösnek, etikusnak, jónak, emberinek-emberségesnek vagy akárminek nevezünk (csakhogy ne kelljen kimondani a világért se, hogy „krisztusi”), az mind-mind ugyanoda vezethető vissza. A pacifizmus, a szocializmus, altruizmus, és minden létező „jó” izmus, és persze zöldpártiság meg hasonlók, amelyek ma legtöbbször sajnos önmagukból kifordulva, másokat terrorizálva kényszerítik magukat a világra, eredeti, tiszta, át nem ideologizált formájában egyetlen (illetve három, teológiai zárójel bezárva) személyre vezethető vissza, Aki nagyon is valóságos és nagyon is létező volt. Ő az, aki azt a törvényt adta a kezünkbe (benne kezdetnek 10 parancsolattal), ami ma is minden jog alapja, s ugyanő haladta meg, pontosabban: töltötte be ezt a törvényt a szeretet legfőbb parancsával.
Ami maga az erkölcs.
Azaz: ugyan lehet anélkül élni, hogy tudnánk róla, hogy az erkölcs magától Istentől való, de attól még Istentől való.
Átgondolásra érdemes mindez azon a héten, amikor Ferenc pápát várja Magyarország…
szd/Felvidék.ma
