Grendel Gábor és Igor Matovič (Fotó: TASR)

Megváltoztatta nevét az OĽANO mozgalom, a teljes elnevezése „Obyčajní ľudia (OĽaNO), Nezávislí kandidáti (NEKA), NOVA, Slobodní a zodpovední, Pačivale Roma, Magyar szívek”. A hivatalos, rövidebb neve „OĽaNO a priatelia” lesz (OĽaNO és barátai). A választáson ismét közösen indul a NOVA mozgalommal – erről pénteki sajtótájékoztatóján számolt be Igor Matovič, az OĽaNO elnöke, valamint Grendel Gábor, a NOVA elnöke.

„Közösen folytatjuk a NOVA mozgalommal” – jelentette ki Matovič, és kiemelte a Grendel Gáborral, Anna Andrejuvovával és Marcel Klimek volt pénzügyi államtitkárral folytatott eddigi együttműködést.

„Egyesíteni kell erőinket a választásig” – szögezte le, arra utalva, hogy elveszhetnek a demokratikus gondolkodású szavazók voksai.

Grendel felidézte, hogy a 2020-as parlamenti választás eredményének köszönhetően tisztességes embereket lehetett megválasztani az ügyészség kulcsfontosságú pozícióiba, és a rendőrség szabadon végezhette a munkáját.

„A NOVA mozgalomban nem felejtettük el, hogy a 2020-as választás előtt ez egyáltalán nem volt egyértelmű. Éppen a maffiamódszerek visszatérése lesz a tétje a 2023-as választásnak” – tette hozzá. Mint mondta, sokan talán nem így érzik, és alábecsülik ennek veszélyét az aktuális problémák, a háború, az infláció, az energetikai válság miatt.

„Azonban a felelős politikusoknak képeseknek kell lenniük egy lépéssel előre gondolkodni és a jövőbe tekinteni” – fűzte hozzá.

Matovič a mozgalom nevében szereplő többi platform kapcsán elmondta, továbbra is lehetőséget akarnak adni a független jelölteknek. A Slobodní a zodpovední platform a parlamenti frakciójuk mérsékelt liberális részének terepe lesz, és új jelöltek is csatlakoznak hozzá, akiket később mutatnak be. Emellett roma és magyar platformot alapított, ez a Pačivale Roma és a Magyar Szívek.

Hozzátette, további pártokkal is tárgyalnak, nem zárta ki az elnevezés további módosítását, választási koalíció létrehozását is lehetségesnek tartja.

Az OĽANO jelenleg a Za ľudíval és a Kresťanská úniával tárgyal, azt viszont Matovič leszögezte, hogy az MKP-SMK-val, illetve az Aliancia-Szövetséggel nem. Hozzátette, beszélt arról a Szövetség elnökével, hogy vajon önállóan indulnak-e.

(TASR/Felvidék.ma)