(Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

A Szövetség Nyitra Megyei Tanácsa péntek délutáni ülését követően tartott sajtótájékoztatón a 10 tagú testület teljes létszámú jelenléte mellett Andruskó Imre elnök úgy fogalmazott, mindannyian szövetségben gondolkodnak. Az összetételét tekintve 5 MKP-, 3 Híd- és 2 Összefogás-platformból választott tag egységesen a Szövetség pártjában képzelik el jövőjüket.

Farkas Iván, a párt Nyitra megyei frakciójának elnöke beszámolt róla, hogy a 18 tagú Szövetség-frakció Híd-platformjának négy tagja egymástól függetlenül, de

határozottan kijelentette, továbbra is a Szövetség színeiben szeretne politizálni, függetlenül a Híd Országos Tanácsának döntésétől.

Farkas Iván aláhúzta, ennek köszönhetően a Szövetség frakciója marad az 54 fős megyei testület egyik legerősebb frakciója, hozzátéve, ezzel példát mutatnak más megyék számára is.

A Felvidék.ma kérdésére válaszolva kifejtette, ez az egység annak köszönhető, hogy 17 éves megyei tapasztalataiból kiindulva, már az alakuló ülésen lefektette: „nincs platformozás, ebben a csapatban minden megyei képviselő egyforma és mindenki a saját közösségéért dolgozik” – jegyezte meg.

„Nyitra megye öt déli járásának érdekképviseletét magasabb szintre helyeztük, mint az egymással való torzsalkodást. Ez volt az első pont, amit lefektettünk”

– jelentette ki Farkas Iván, aki megjegyezte, óvatos optimizmussal abban bízik, hogy a jelenlegi egység megmarad a következő megyei választásokig.

„A megyében a legfontosabb politikai szerve a Szövetségnek a Megyei Tanács” – magyarázta Andruskó, aki hangsúlyozta, üzenetük világos: együtt akarnak dolgozni. Orosz Örs újfent hangsúlyozta, ahogy Nyitra megye példája is mutatja, nem a Szövetség esett szét, hanem annak Híd-platformja.

A Lévai járás megyei képviselője, Fekete Zoltánt, a Híd-platform tagjaként arról kérdeztük, hogyan éli meg platformja szakadását, egyes kollégái kilépését a Szövetségből.

„A megyei választások után egy eufóriát éltünk meg. A választók egyértelműen kinyilvánították, hogy szükség van a Szövetségre. A választók elárulása lenne, ha mi most hátat fordítanánk a szövetségnek”

– fogalmazott.

Ezt alátámasztva elmondta, 2009-ben a Híd párt alapító tagjaként szinte minden megye választáson indult, és hidasként legfeljebb 2700 szavazatot tudott szerezni a Lévai járásban. „Miután megalakult a Szövetség és a listára kerültem, a Lévai járásban 5000 karikával bekerültem a megyei testületbe” – mutatott rá azzal, hogy támogatottságának titka az összefogásban van.

„Négy hónappal a választások előtt a Szövetségből való kilépés felelőtlen döntés volt. Megpróbáljuk a Híd-platformot újra szervezni. Azok a posztok, amelyek minket megilletnek a Szövetségen belül, azokat betöltjük” – nyilatkozta Fekete.

A sajtótájékoztatón jelen volt Csenger Tibor megyei alelnök, aki elmondta, frissen kinevezett alelnökként az előző ciklushoz mérten még hangsúlyosabb feladatokat kapott, amelyek elvégzéséhez számít a teljes, 18 fős Szövetség-frakció támogatására.

(Szalai Erika/Felvidék.ma)