A zoboralji Nagycéténybe a majd ezer kilométerre lévő Székelyföldről, a Kovászna megyei Zaboláról érkezett Datki Sándor faragóművész, hogy a helyi magyar közösség kívánsága szerint székelykaput – a magyarság összetartozásának, szívósságának és folytonosságának jelképét – alkossa meg.
A mesterrel való első találkozásom alkalmával, amikor a magyar oktatási programmal működő Manócska Óvoda udvarán a székelykapura való gerendák áthelyezésénél segédkeztem, Datki Sándor ízes székely hanglejtésére lettem figyelmes. Itt, Nagycétényben, a zoboralji tájszólás helyi változatát beszélő közegben külön élmény volt a helyiek régies nyelvezetét, sajátos szavajárását a mester székely szavajárásával felváltva hallani az ácsmunka előkészületeinek megvitatásánál.
Ezer kilométer távolság és két sajátos magyar életfelfogás találkozása a székelykapu megalkotásánál – már ebben tetten érhető az összetartozás.
Alig több mint egy hét elteltével Datki Sándor mestert a Manócska Óvoda hátsó teraszán szorgos faragásba merülve találom. Az állványokra fektetett összeácsolt székelykapu gerendáin már végigfutnak a faragott virágindák, feliratok, díszítmények.
Mester, ez a kacskaringós növénymotívum, amellyel a kapu két gerendáját díszítette, mit jelképez?
Ez a végtelenség és az összekapcsolódás jelképe a székelyeknél.
(Fotó: Jancsó Badacs Károly/Felvidék.ma)
Itt milyen virágmotívumokat láthatunk?
Ez itt rózsa, margaréta, szegfű, de általában tulipánt szoktunk használni. A másik oldalra a tulipán más motívumait teszem, hogy ne legyen ugyanaz. Van úgy, hogy tulipán van minden egyes keretben. Vannak bimbó jelképek is a végén, befejezésként. Vannak itt rózsafajta motívumok, de szegfű is, továbbá bazsarózsa, melyből nálunk sok van. Sokféle napkorong, csillagszerű díszítőelem is van. Még gondolkodom a másik felén. Azért, hogy ne legyen egyforma, az alapozást, a motívum hátterét, nem ilyen ékekkel díszítem majd, hanem másféle háttérdíszítéssel. Úgy, hogy látszódjék a vésőnek a nyoma.”
A földön heverő deszkákon kissé eltérő motívummal is találkozom, mint amilyeneket a székelyfa gerendáin látok? Hogy kerültek ezek ide?
Gyerekek voltak itt. A tanító néni rajzolta meg, na és mutattam, hogy kell a vésőt fogni, és akkor kifaragtam nekik ezt a képet. Gyakoroltunk a gyerekekkel, rajzoltak a fákra, s azért, hogy lássák, hogy megy a véső, faragtam nekik.
Ez egy felejthetetlen élmény a gyermekek számára, hogy ilyen közelről ismerkedhetnek meg egy élő népi mesterséggel.
Igen, a gyerekek nagyon aranyosak voltak, lelkesek.
(Fotó: Jancsó Badacs Károly/Felvidék.ma)
Mennyire jellemző, hogy a székelykapun megjelenjen valamilyen felirat?
Nagyon jellemző. Kell írni mindenféleképpen. Vagy felírják a neveket, hogy azon a portán kik laknak – férj és feleség nevét írják fel általában, de felírják azt is, hogy Isten hozott! – kintről bemenet. Bentről kimenet pedig: Béke veled!
A régebbi székelykapuknál jellemző volt a rovásírás is?
A rovásírást valójában a változás után, 1989 után kezdtük használni, hogy a gyermekekbe, az emberek tudatába ivódjon bele. Hamarabb is használták ugyan a rovásírást, de székelykapukra ritkán rakták. Általában a rovásírást megjelenítjük a székelykapukon.
A nagy székelykapunál – Sokorópátkán – is jelen van rovásírásként, ami másképp is – vagyis magyarul. Tehát mindkét felirat magyar. Ezért mondom, hogy egyetlen olyan nemzet sincs a világon, mint a magyar, melynek kétféle ábécéje van. S akkor miért kell a magyarokat ócsárolni, hogy így bejöttek, meg úgy bejöttek?! Hátha éppen itt vagyunk ki tudja mióta. Vannak tudományos bizonyítékok is. S akkor magának a nyelvnek a gazdagsága, ez mind bizonyítja, hogy nem akárkik vagyunk.
Egyetértek.
Azok a más nemzetekből származók, akik igazán tudnak valamit a magyar írásról, a magyar nyelvről, történelemről, értékelik azt. Csak a buták nem értékelik, akiknek azt mondják, hogy ez is csak olyan nép,mint a többi.
Ön mikor kezdett faragással, székelykapu-készítéssel foglalkozni?
2003-ban.
(Fotó: Jancsó Badacs Károly/Felvidék.ma)
Hány évesen?
Most vagyok hetven. Tehát húsz évvel ezelőtt. Más volt a foglalkozásom, fémszakmát végeztem. Királyhelmecen volt egy kihelyezett egyetem, kapcsolatba kerültem annak az igazgatójával, aki Nagyszelmencen született. Ő intézte akkor, hogy azokat a fél torzó székelykapukat Nagy- és Kisszelmencen mi készítettük. S akkor, innen kezdődött a dolog. Azután csináltunk Tárkányban is székelykaput. Ott volt a Rákóczinak egy sóhivatala, ott rakták le az Aknaszlatyináról tutajokkal szállított sót és onnan osztották szét. Ott csináltunk egy nagy székelykaput.
Akkor a nagyszelmenci és a kisszelmenci székelykapu volt az első, amelyet faragott?
Igen az volt.
Azt több mesterrel készítette?
Nem. A keresztfiammal.
Akkor ez volt az első székelykapuja, amiről elmondhatjuk, hogy nagyon szépre sikerült. Ebből úgy ítélem, hogy már régebben is foglalkozott fafaragással, famegmunkálással.
Szerettem, mert érdekeltek a mesterségek. Mindenféle tulajdonképpen. De csak akkor kezdtem értékelni a fát igazából, mert addig főleg vassal foglalkoztam. Vasból, fémből készítettem emlékműveket. Csináltunk egy emlékhelyet nálunk, és csináltam fémből koronát, a Szent Koronát. Másfél méter átmérőjűt. Körülbelül 200 kiló. Ezt egy gerendaház tetejére helyeztük. Meg is mutathatom, itt a fényképe.
Ki festette le ilyen művészi érzékkel ezt a koronát?
Én, én festettem le így.
A fényképek alapján a kialakítását és a festését tekintve is egy kifogástalan alkotás. Akár egy templomtorony tetején is díszeleghetne. Ön egy sokoldalúan tehetséges ember.
Lehet, de kicsit kell gondolkodni is. Sokszor nem is jön be egyszerre, hanem a sok gondolkodásból egy villanásként belehasít az emberbe, hogyan is lenne jó. Én úgy jártam a Trianon-emlékművel a szülőfalumban. Gondolkoztam és csináltam egyet a szülőfalumnak. Én adtam emlékbe, oda nem kellett semmi pénz.
Melyik az Ön szülőfaluja?
Zalánpatak. Az ahová a király jár. Az angol király oda jár. Én ott születtem.
(Fotó: Jancsó Badacs Károly/Felvidék.ma)
Azt mondja, hogy ezt a szülőfalujában készített Trianon-emlékművet szintén olyan ötletesen oldotta meg…
Azt úgy oldottam meg, hogy a szétszakított Nagy-Magyarország részeit fekete lánccal kapcsoltam össze, mert a fekete a gyásznak a jele. Viszont összekapcsolja a szétszakított részt, ami azt jelenti, hogy összetartozik. És itt a Trianon-tragédia felirat és a turulmadár a tetején.
Azt mondja, hogy amikor az angol király Zalánpatakon megpihenve elsétál, ezt az angyalos címerrel díszített, Nagy-Magyarországot ábrázoló Trianon-emlékművet látja?
Igen azt!
Minden elismerésem az Öné, hiszen ezzel az emlékművel a művészet nyelvén tolmácsolja a trianoni tragédiából fakadó fájdalmunkat egy olyan birodalom fejének, amely birodalom szintén ott volt a magyar nemzet felett ítélkezők között. Az ilyen dolog nem sok magyar embernek sikerül.
Tulajdonképpen én már olyan korban vagyok, én már a létem a magyarságnak szentelem. Amit lehet, alkotok, csinálok, próbálunk egyebeket is megoldani. Arra az emlékhelyre, ahová csináltam a nagy Szent Koronát, ott félkészen van egy turulmadár. Amikor hazamegyek, folytatom, július 22-re el kell készülnie. Az akkora, hogy háromméteres a fesztávolsága. Csak fából készül. Azt meg kell csinálni é amint hazamegyek annak neki kell látnom, dolgoznom reggeltől estig, hogy az kész legyen.
Kívánunk a kedves mesternek ehhez és a további munkájához is lankadatlan erőt és kitartást, mint amilyet eddigi értékteremtő munkájával a köz javára kifejtett!
(Jancsó Badacs Károly/Felvidék.ma)
