Életem során újra és újra visszatérő kérdés volt számomra: mi Isten személyes neve? Mert az „Isten” nem személynév, hanem titulus, a „Mindenható” sem személynév, hanem jelző, az „Úr” sem személynév, hanem megszólítás.
Jézus Urunk pedig így tanított minket imádkozni: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved…”. Ez az első sora Jézus imájának, tehát a legfontosabb dolog, amiért imádkoznunk kell, hogy Isten neve megszenteltessék – a megbocsátásért, a napi betevőért, a gonosztól való védelemért szóló könyörgés csak mind utána következik…
A legfontosabb, amiért imádkoznunk kell tehát, hogy szenteltessék meg az Atya Isten neve. Ahhoz azonban, hogy tisztelni és megszentelni tudjuk e nevet, ismernünk kell azt.
A Szentírás ráadásul több helyen felszólít és sürget minket, hogy ismerjük és tisztelettel használjuk Isten nevét. Akkor miért van az, hogy a legtöbben nem ismerik a Teremtő Isten szent nevét? Ez a sajnálatos helyzet azért állt elő, mert a Szentírás lapjain több – mondvacsinált – okból a semleges ÚR vagy Isten szóval helyettesítették Isten személynevét. Az izraeliták túlbuzgóságtól indíttatva úgy vélték, hogy Isten neve túl szent ahhoz, hogy leírják, és ebből dogmát alkottak, miszerint Isten nevét sem kimondani, sem leírni nem szabad. Majd erre a helyzetre még rátett a római uralom, mely alatt törvényileg tiltva volt Isten szent nevének a leírása és kimondása.
Ezért állt elő az a helyzet, hogy Isten valódi személyes neve nem, vagy alig szerepel a Bibliában. De tudnunk kell, hogy ott, ahol a Bibliánkban az „ÚR” vagy „Isten” szó szerepel, ott az eredeti héberben Isten személyneve volt olvasható.
Mi is akkor az Atya Isten személyneve? Az eredeti héber Ószövetségben csaknem hétezer alkalommal szerepel az isteni név a következő héber betűkkel írva: „yood”, „hey”, „vav”, „hey”, melyek latin betűs átirata a: JHVH. Ezt a négy betűt nevezzük „Tetragrammaton”-nak, mert ez a négy betű írja Isten szent nevét. Semmi nem szerepel gyakrabban a Biblia lapjain, mint az isteni név, tehát ebből a tényből is egyértelmű, hogy a szent névnél semmi sem fontosabb.
És a legtöbb ember mégsem ismeri! A régi héberben nem írtak magánhangzókat, csak mássalhangzókat, tehát Isten nevét jelölő négy betű, a „yood”, „hey”, „vav”, „hey” is mind mássalhangzó. Azonban ki lehet őket ejteni, mert van egy természetes hangzásuk, ahogy az ember a héberben kiejti ezeket a betűket.
És mivel a Szentírás figyelmeztet minket, hogy semmit el ne vegyünk és semmit hozzá ne tegyünk a Biblia szavaihoz, ezt az elvet kell követnünk Isten szent nevét illetően is! Nem ékelünk be plusz magánhangzókat, hanem e mássalhangzók természetes hangalakját ejtjük ki szépen sorjában. Tehát a Tetragrammaton kiejtése hozzáadott magánhangzók nélkül, a héber nyelv szakértői szerint így hangzik: „Jahava”. Csak engedjük kimondani a mássalhangzók természetes kiejtését, hangalakját.
Amint látjuk, ez a kiejtés nagy közel van a Károli-féle JAHVE átíráshoz, ami nagyon jó és megnyugtató számunkra, mert ez azt jelenti, hogy aki eddig Jahve-nak szólította a Teremtőt, nagyon jól tette, mert nagyon közel jár az eredeti kiejtéshez.
A Szentírás sehol nem írja, hogy Isten nevét nem szabadna kimondani vagy leírni! A Tízparancsolat azt tiltja, hogy hiábavalóan, feleslegesen, esetleg negatív értelemben nehogy szánkra vegyük Teremtőnk szent nevét. A Tízparancsolat harmadik pontja így szól: „Ne mondd ki hiába Istenednek, az ÚRnak (JHVH) a nevét, mert nem hagyja az ÚR (JHVH) büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét!”
Tehát nem Isten nevét kimondani tilos, hanem hiábavalóan szánkra venni tilos.
Mi több, a Biblia lapjain nagyon sok olyan verset olvasunk, melyek kimondottan arra ösztönöznek és szólítanak fel, hogy ismerjük és tisztelettel, hódolattal használjuk Isten nevét.
A 125. zsoltárban ezt olvassuk: „Dicsőítsétek az Úr (JHVH) nevét, ti, az Úr szolgái, dicsérjétek és magasztaljátok őt, akik az Úr házában álltok, Isten házának csarnokaiban. Áldjátok az Urat, mert jó, magasztaljátok fölséges nevét!”
Isten azt parancsolta Mózesnek, hogy ezt mondja a népnek: „Jahve (JHVH), atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene küldött hozzátok. Ez az én nevem minden időkre, s így kell neveznetek nemzedékről nemzedékre.” (Kivonulás könyve 3:15)
„Jahve, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön, az égen is megmutattad fenségedet!” (Zsoltárok 8:1)
A 113. zsoltárban ezt olvassuk: „Dicsérjétek az Urat (JHVH)! ÚRnak szolgái, dicsérjétek, dicsérjétek az ÚR nevét! Legyen áldott az ÚR neve most és mindörökké! Napkelettől napnyugatig dicsérjétek az ÚR nevét!
„Énekeljetek az Úrnak, zengjetek nevének dicséretet.” (Zsoltárok 68:5)
„Ezért magasztallak Uram (JHVH) a népek között, zsoltárt éneklek nevednek.” (Zsoltárok 18:49)
Dávid tehát zsoltárokat énekelt Isten nevéről! Egyértelmű, hogy kimondta, és hódolattal használta Isten nevét.
De nézzük meg, mit mondott Jézus Urunk Isten nevével kapcsolatban. Jézus az Atyához imádkozott e szavakkal: „Kijelentettem a te nevedet az embereknek, akiket nekem adtál a világból. A tieid voltak, és nekem adtad őket, és ők megtartották a te igédet. Most tudják, hogy mindaz, amit nekem adtál, tetőled van; mert azokat a beszédeket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik, ők pedig befogadták azokat, és valóban felismerték, hogy tetőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél el engem. Én őértük könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid, és ami az enyém, az mind a tied, és ami a tied, az az enyém, és megdicsőíttetem őbennük. Többé nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te neved által, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi! Amikor velük voltam, én megtartottam őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, és megőriztem őket, és senki sem kárhozott el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az Írás. Most pedig hozzád megyek, és ezeket elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. Én nekik adtam igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. (…) És megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük.”
E Biblia-versekből is egyértelmű, hogy Isten személyes nevét ismernünk, és tisztelettel használnunk kell. De csak őszintén, szeretettől indítva, tiszta szívvel, áldva használni. Amint látjuk, a Szentírás ihletője, a Szentlélek arra ösztönöz minket, hogy ismerjük meg, hogy tudjuk Isten nevét, és azt nagy tisztelettel és hálával használjuk.
Pál apostol is ugyan ebben a szellemben írta a következő szavakat: „Nincs különbség tehát zsidók és nem zsidók között. Mert ugyanaz az Úr (JHVH) uralkodik minden ember felett. Ő pedig bőkezűen osztja áldásait mindenkinek, aki őt hívja segítségül. Mert mindenki megmenekül, aki segítségül hívja az Úr (JHVH) nevét. De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan higgyenek abban, akiről még nem is hallottak? De hogyan hallhatnának róla, ha senki nem mondja el nekik az üzenetet?” (Rómabeliekhez 10:13-14)
Kérem tekintse meg kisfilmjeimet YouTube-csatornámon, melyek a Biblia alapján választ adnak emberi létünk legfontosabb kérdéseire, és útbaigazítanak az ügyben, hogyan éljük mindennapjainkat Isten akarata szerint. YouTube-csatornám címe: „A hit próbája: a mindennapok”.
(Cúth Katalin/Felvidék.ma)
