Fotó: Pixabay

Míg július elejétől a minimálnyugdíj alapösszege 30 ledolgozott év, illetve nyugdíjbiztosítás után 334,30 euróról 359,30 euróra emelkedett, októbertől 383,10 euró lesz. Mindez az anyagi szükséghelyzetben lévők támogatásáról szóló törvény módosításából következik, melyet a Sme rodina mozgalom képviselőinek javaslata nyomán árt alá Zuzana Čaputová államfő.

Ugyancsak emelkedik az anyagi szükséghelyzetben lévők támogatásának összege is, s ezzel összefüggésben emelik a minimálnyugdíjakat, hogy a minimálnyugdíjra jogosultak az anyagi szükséghelyzetben lévők támogatásának módosulása nyomán ne szoruljanak szociális juttatásra.

Idén júliustól a minimálnyugdíj alapösszege a felnőtt személyre számított létminimum összegének 1,36-szorosa, míg október elejétől 1,45-szöröse lesz. Amennyiben a jogosult személy 31–39 évet dolgozott le, a 30 év felett ledolgozott minden további év, melyre nyugdíjbiztosítással rendelkezik, jelentősebben emeli a nyugdíj összegét.

Októbertől minden további ledolgozott évvel 2,5 százalékponttal emelkedik a létminimum összege alapján módosuló minimálnyugdíj, míg júliustól szeptemberig 2 százalékponttal.

A minimálnyugdíj összegének befagyasztását ismét feloldották és a korábbi módszer szerint számítják ki. Azoknak, akik produktív korban 30 évet dolgoztak le, illetve ennyi időre szóló nyugdíjbiztosítással rendelkeznek, a létminimum összegének legalább 136%-a jár. A minimálnyugdíj összegét minden további ledolgozott év után 2 százalékponttal emelik, 40 ledolgozott év felett pedig 3 százalékponttal.

(NZS/Felvidék.ma/SITA)