Csoportkép (Fotó: Facebook)

Az ünnep előestéjén került sor 21. alkalommal a Szent István-díj átadására Esztergomban. A rangos eseményt eddig a várban tartották; ezúttal a Szent Erzsébet Alapiskola aulájában rendezte meg a Szent István-díj Alapítvány alapítója, a Körzeti Televízió tulajdonosa, Bihari Antal.

Az első díjazottak között Orbán Viktor, Tőkés László, Makovecz Imre, Kallós Zoltán, Nemeskürty István és még több ismert politikus, művész, sportoló, író fémjelzi a esemény rangját.

Szent István-díj emlékérmet több mint tíz éve adnak át azoknak, a szülőföldjükért, régiójukért sokat tevő személyiségeknek, akik őrzik a magyarság történelmi, szellemi értékeit és teszik a dolgukat a közösségért, megmaradásunkért.

Az emlékérmet eddig három felvidéki kapta meg, s most a negyediket adták át a palócföldi Lőrincz Aranka Saroltának, Kultúra Lovagjának.

Balra Lőrincz Aranka Sarolta (Fotó: Facebook)

A díjak odaítéléséről beérkezett javaslat alapján a kuratórium dönt, melynek elnöke, Jankovich Marcell halála után, dr. Szakály Sándor történész, a budapesti VERITAS Intézet igazgatója.

Lőrincz Aranka méltatását Pósa Homoly Erzsébet, a Felvidék.ma hírportál szerkesztője tartotta.

Laudációja bevezetőjében elhangzott:

„Lőrincz Sarolta Aranka író, költő, népdalénekes. Csemadok Örökség- és Szeder Fábián-díjas hagyományőrző, a Magyar Kultúra Lovagja. Az ipolybalogi „Örökség serleggel” kitüntetett Bukréta Népdalcsoport szakmai vezetője, nótafája. Népviseleteiknek készítője, hímzője, könyveinek illusztrátora.

Óvodapedagógusként tevékenykedett. Sok tapasztalattal a hátikosarában, csodálatos gyermekkori élményekkel, nyugdíjasként 2009-ben kezdett írással foglalkozni. Fonni kezdte a meseszálakat, hogy erős kapaszkodót nyújtson, hogy belénk csepegtesse a magyarságot, a keresztény nemzettudatot.

Azt vallja, hogy a múltunk megismerése, ősi kultúránk megélése megtartó erőt jelent, amit tovább kell adni a jövő nemezedékének.”

Erős Gábor országgyűlési képviselő (balra) és Szakály Sándor, a kuratórium elnöke (Fotó: Facebook)

Az emlékérem másik tulajdonosa Erős Gábor országgyűlési képviselő, Esztergom város alpolgármestere lett.

Az ő méltatását Kassai Viktor magyar és nemzetközi labdarúgójátékvezető tartotta, aki kiemelte nagyon sokrétű munkáját, főleg a nemzetközi sport viszonylatában. A képviselő gyakori vendége a felvidéki közös projektek által megvalósult események ünnepségeinek, tárgyalásainak.

Szabó Pál Csaba (Fotó: Facebook)

A Melocco Miklós szobrász által készített Szent István-szobrot ez évben, dr. Szabó Pál Csaba történész, a Trianon Múzeum igazgatója kapta. Őt dr. Szakály Sándor történész méltatta, aki jól ismerte a kitüntetett életét, munkásságát, hiszen nemcsak mestere volt, de végigkísérte eddigi harcos múltját, mellyel meg kellett küzdenie a múzeum létrehozásával (Gyurcsány-időszak), annak fenntartásával. Szeptemberben nyitják meg újra a felújított múzeumot.

Valamennyi kitüntetett nagy megtiszteltetéssel vette át és köszönte meg munkája rangos elismerését.

Bihari Antal zárszavában elmondta a díj létrehozásának apropóját. Szülei a felvidéki Szőgyén községből a kitelepítések, deportálások miatt kerültek át a Duna jobb partjára. Ismeri a tragikus történelmi időszakot, s e díj létrehozása tisztelet, hála mindazok iránt, akik a régmúltban minden tragikus körülménnyel dacolva kitartottak, megtartották magyarságukat.

Dr. Kásler Miklós (Fotó: Facebook)

Az idei díjátadón dr. Kásler Miklós volt miniszter, a Magyarságkutató Intézet Főigazgatója mondta az ünnepi köszöntőt, aki felidézte a magyarság tragikus, de dicső múltját, a nagy hősökkel, példaképekkel az élen, hangsúlyozva, hogy ez a nép mindig megmarad, ha összefogunk, s követjük elődeink Isten, haza, nemzet iránti szeretetét, melynek alapja az összefogás.

A rangos eseményen közreműködtek: Szeredy Krisztina énekművész, Müller Mátyás előadó, Vereckei Attila és Vereckei Beáta, a Szent Erzsébet Iskola tanárai, Csingerné Lőrincz Gabriella és a Sárisápi Bányász Fúvószenekar.

(Dániel Erzsébet)