A Sérum Fényfesztivál a Somorjai Városi Művelődési Központban és több külső helyszínen valósul meg. A nemzetközi esemény a külföldi és hazai fiatal művészek bevonásával igyekszik népszerűsíteni az újmédia-művészetet kiállításokon, fényfestésen, interaktív fényinstallációkon és audiovizuális performanszokon keresztül.

A fesztivál megszervezésére első ízben 2021 októberében került sor Szűcs Gábor képzőművész kezdeményezésében, ahol a résztvevők a fényfestés és a 3D mapping történetét is megismerhették Bordos Zsolt László vizuális művész előadása által. 2021-ben a somorjai zsinagóga épületében található At Home Gallery volt a fényfestés háttere, a 2022-es fesztiválon pedig a Somorjai Városi Művelődési Központ homlokzata.

Az előző évekhez hasonlóan idén is sor kerül szakmai előadásra, melyet ezúttal Gyenes Zsolt, a Pécsi Tudományegyetem tanára tart a vizuális zenéről, illetve a művelődési ház terei egy kiállításnak is helyet adnak, mely a fesztivált követően is megtekinthető 2023. október 17-ig.

A fesztivál résztvevő művészeinek névsora: Battha Gáspár (Hu), Baráth Ádám (Sk), Baráth Tamás (Sk), Bartha Márk (Hu), Besnyő Dániel (Hu), Bittera Patrik (Sk), Roy Datom (Mex), Dömény Krisztián (Sk), Entropy Aesthetics (Kiss Patrik) (Hu), Gálicz Dávid (Hu), Gyenes Zsolt (Hu), Kálmán Mátyás (Hu), Kitzinger Gábor (Hu), Maruscsák Dávid (Sk), Pfitzner Áron (Nautis) (Hu), Polena Réka (Sk), Michal Przyszlak (Pl),  S Olbricht (Hu), Szolgay Bence (Sk), Szűcs Gábor (Sk), Niko Tiainen (Fin), Várhegyi Dávid (Hu).

Az esemény Somorja városa, a Somorjai Városi Művelődési Központ, az EPSON, a Centrum Production, a Kontur Art Project együttműködésével és a Kultminor támogatásával valósul meg.

A belépés minden korosztálynak díjtalan.

(Sajtóközlemény/Felvidék.ma)