A katolikus egyház ezen a napon üli a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepét. Jeruzsálemben évről évre felmutatják a keresztfa ott őrzött darabját a Szent Sír-bazilika felszentelésének évfordulóján. Egyúttal arról is megemlékeznek, hogy Hérakleiosz császár 629-ben személyesen vitte vissza eredeti őrzési helyére a keresztfa-ereklyét, amelyet a perzsák elraboltak.
A Szent Keresztet Szent Ilona találta meg a 4. században. A legendás történet szerint Nagy Konstantin császár édesanyja kiásatta a keresztmaradványokat a Kálvária földjéből. A szenvedéstörténetben leírt mindhárom golgotai keresztfa, valamint az INRI feliratú tábla (Iesus Nazarenus Rex Iudeoru, Názáreti Jézus a zsidók királya) is előkerült, amelyet Poncius Pilátus az evangélisták elbeszélése szerint Jézus keresztjére tűzetett.
A legenda szerint azonban nem lehetett megállapítani, hogy a három kereszt közül melyik volt Krisztusé, ezért Makárius jeruzsálemi püspök mindhármat hozzáérintette egy halálos beteg asszonyhoz, aki az egyiktől meggyógyult.
335. szeptember 13-án ünnepélyesen felszentelték Jeruzsálemben a Szent Sír-bazilikát. Másnap mutatták fel először a népnek a megtalált keresztereklyét, mellyel felmagasztalták a világiak előtt gyalázatot, de a keresztények számára a megváltást jelentő keresztet.
Az ünnepet előbb Konstantinápolyban, majd a 7. századtól már a nyugati egyházban is megünnepelték.
614-ben a perzsák elrabolták az ereklyét. 628-ban Hérakleiosz császár szerezte vissza, és ünnepélyesen, mezítláb, viseltes ruhában vitte vissza Konstantinápolyba az Aranykapun át.
Az egyház minden évben megüli a Kereszt felemelésének és felmagasztalásának ünnepét. Felemeli a Keresztet, hogy rátekintve tudatossá legyen az, mit vállalt értünk Jézus, és milyen úton kell haladnia minden kereszténynek.
A kereszt ószövetségi előképe a Mózes által póznára tűzött rézkígyó: aki hittel és bűnbánattal tekintett a kígyóra, megmenekült a marásától. E rézkígyót Jézus is említi Nikodémusnak mint kereszthalála előképét: „Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből alászállott: az Emberfia, aki a mennyben van. Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ.” (Jn 3,13-17)
Bálint Sándor gyűjtése nyomán az Ünnepi Kalendáriumában olvashatjuk:
„A’ ki engemet akar követni, tagadgya-meg magát:
Vállára vévén az ő Keresztit, úgy veszi jutalmát.
Annak okáért méltó tisztelnünk, és fel-magasztalnunk:
Illy szép ékes Fát, kin Christus függött, becsülnünk, s áldanunk.
Idvez-légy szép Fa, széles Világnak idvesség adója:
Mellyet meg-hintett piros vérivel az Istennek Fia.
Kegyes Úr IESUS, engedd-meg kérünk, hogy Szent Kereszt jele:
Lehessen nékünk halálunk után mi idvességünkre.
Azért dicsösség az Angyaloktól adassék Mennyégben:
es itt a’ földön emberektöl nagy tisztesség, Amen.”
Forrás: Wikipédia
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
