(Fotó: Farkas Iván,Facebook)

Érsekújvárban, az Összevont Középiskolában – Elektrotechnikai Szakközépiskolában tartottuk meg megyei képviselőcsoportunk, a Szövetség Nyitra megyei frakciója tanácskozását. Általában az egyik Nyitra megye által fenntartott intézményben szoktuk a tanácskozást megtartani, hogy a megyei képviselők ismerkedjenek meg a konkrét megyei intézménnyel, másrészt információkat, ismereteket szerezhessünk az adott megyei intézmény tevékenységéről, sikereiről és gondjairól. Így megtudjuk, miben segíthetjük az adott megyei intézmény törekvéseit, terveinek megvalósítását.

A megyei képviselőcsoportunk tanácskozásának kezdetén PaedDr. Takács Lucia, a középiskola igazgatója vázolta az iskola tevékenységét, különös tekintettel a nemrég befejezett megaberuházás részleteire.

A középiskola szakmai oktatása színvonalának növelése céljából az IROP alapból 2,15 millió € értékben valósított meg beruházást. E beruházás kezdetén, 2015-ben az MKP akkori Nyitra megyei képviselőcsoportja nevében javasoltam, hogy ilyen jellegű beruházás valósuljon meg az érsekújvári középiskolában.

Majd a megyei képviselőtársakkal figyelemmel kísértük Nyitra megye alelnökének, Csenger Tibornak és a megyei hivatal főosztályvezetőinek beszámolóját az aktuális történésekről, tudnivalókról.

Ezt követően megvitattuk a hétfői megyei testületi ülés napirendi pontjait. Ezúttal a megyei képviselőcsoportunk tanácskozása mintegy 5 órán át tartott.

Köszönjük szépen az igazgatónőnek, a középiskola igazgatóhelyetteseinek és az iskolatanács elnökének – akik szintén jelen voltak a gyűlés kezdetén – a szívélyes fogadtatást, a részletes információkat iskolájukról. Mi pedig továbbra is segítjük, egyengetjük a középiskola törekvéseit fenntartójánál, Nyitra megyében.

A szerző Nyitra megyei képviselő, a Szövetség frakcióvezetője.

(Farkas Iván/Felvidék.ma)