Fotó: Robert Fico Facebook-oldala

Robert Fico üzenetet fogalmazott meg az Európai Szocialisták Pártjának (PES) címére, melyben kifejezésre juttatta, hogy büszke a Smerre és nem fogja megváltoztatni a nézeteit. Ezzel arra reagált, hogy a PES elnöksége csütörtökön úgy döntött, felfüggeszti a Smer-SD teljes jogú tagságát és a Hlas-SD társult tagságát.

„Nem követtünk el antidemokratikus, jogellenes vagy antiszociális cselekményt. Az egyedüli, amit ezzel a Smer és a Hlas elleni döntéssel elértek, hogy kielégítették a gyűlölködő szlovák médiát és a progresszív pártokat, melyek elvesztették a választást. A Smer szlovák szociáldemokrata párt, nem pedig brüsszeli“ – jelentette ki a közösségi hálón közzétett videóban.

Ironikusan köszönetet mondott az Európai Szocialisták Pártjának, hogy gratulált a választási győzelmükhöz, melyre nem került sor. „Európában csaknem mindenütt visszaszorulóban vannak a baloldali pártok, ugyan miért is örülnének annak, hogy Szlovákiában immár negyedik alkalommal alakít kormányt a baloldal, mely a szociális állam építésében olyan dolgokat valósított meg, melyekről sok európai országban nem is álmodnak. Miért büntet hát bennünket az Európai Szocialisták Pártja a sikerért?“ – teszi fel a kérdést Fico.

Egyúttal elemzi az indokokat, melyekre hivatkozva az Európai Szocialisták Pártja felfüggesztette a tagságukat, majd minden kifogásra adott válaszát azzal a megállapítással zárja, hogy büszke a Smerre.

Fico szerint az európai szocialisták kifogásolják egyebek mellett az LGBTI-közösséghez való viszonyukat. Véleménye szerint Brüsszelben meg kellene érteniük végre, hogy ez Szlovákiában nem számít elsődleges baloldali témának. Hangsúlyozta, hogy pártja a szegénység, az ország pénzügyi helyzete és a jogállamiság megoldását tekinti prioritásnak.

„A Smer soraiban tiszteletben tartjuk, hogy Szlovákiában jelen vannak ezen közösség tagjai is, mi soha nem viszonyultunk negatívan hozzájuk. Nem érthetünk viszont egyet azzal, hogy iskoláinkba betörjön a genderideológia. Amennyiben azért függesztették fel a tagságunkat, mert elutasítjuk a genderideológia iskoláinkban való hirdetését, büszke vagyok a Smerre“ – jelentette ki.

Arra, hogy a tagság felfüggesztése másik okaként a Smer oroszpárti hozzáállását jelölték meg, valamint azt, hogy elutasította Ukrajna fegyverekkel való támogatását, a következőket válaszolta: „Brüsszeli kollégák, ha a Smer valamit elutasít, akkor az elutasítás az egyedüli helyes megoldás. Az EU-nak az Ukrajnának küldött fegyverek helyett reális béketervvel kellene előállnia“.

A PES harmadik kifogása a Szlovák Nemzeti Párttal való együttműködés ténye volt, melyet Brüsszel szélsőjobboldalinak tart. „Önöknek Brüsszelben rövid az emlékezetük. Ez ugyanaz a párt, mellyel a 2016–2020-as időszakban a Smer kormányzott, koalícióban a magyar kisebbséget képviselő Most-Híd párttal. Amennyiben a Smert azért büntetik, mert nem akar kormányt alakítani bolondokkal és ideológiai tévelygőkkel, büszke vagyok a Smerre“ – jelentette ki Fico, hozzátéve, hogy szerinte itt nem érvekről van szó, hanem büntetésről, amiért eltérő véleményen vannak.

Az Európai Szocialisták Pártjának vezetősége október 12-én döntött a Smer-SD teljes jogú tagságának és a Hlas-SD társult tagságának felfüggesztése mellett. Indoklásuk szerint Robert Fico eltávolodott az európai szocialisták értékrendjétől és szövetségre lépett a radikális jobboldali Szlovák Nemzeti Párttal.

(NZS/Felvidék.ma/SITA)