Október utolsó szombatján, 28-án mondtak szülővárosában magyar nyelvű szentmisét Chrenka Edit lelki üdvéért. E hónap 9-én ugyanis Pozsonyban hunyt el, s 11-én, szerdán a pozsony-lamacsi krematóriumban kísérték el utolsó útjára Chrenka Antalné Gottgeisel Edit szótárkészítőt, írót, költőt.
1936. május 9-én született Érsekújvárban. Nagyon szerette s hőn tisztelte e kedves várost. Habár Pozsonyban élt évtizedeken át zsigárdi gyökerekkel rendelkező férjével, Chrenka Antallal, szülővárosát a szíve mélyébe zárta. Sokat verselt Érsekújvárról az egyéb más alkotó munkája, így a szótárszerkesztés és kiadás, különféle recenziók, könyvismertetések, publikációk mellett.
Szombaton mutatták be a lelki üdvéért a magyar nyelvű szentmisét. Celebrálta Nagy Gábor lelkipásztor, a gyászszertartásra a Fő téri ferences templomban került sor.
Chrenka Edit 4., utolsó verseskötete volt az ez év tavaszán megjelent Az út végén – Na konci cesty című. Nagyon is találóan adta a kötetcímet, utalva ezzel egyértelműen és világosan arra is, hogy a versei között találunk elmúlással kapcsolatosakat is.
A szombati csendes, orgonakíséret és énekek nélküli szentmisében az áldoztatással bezáródó áldozati liturgia, valamint az áldozás utáni könyörgést követően Strba Sándor helytörténész búcsúzott el Chrenka Edittől.
Érsekújvár és a koronázóváros, Pozsony megverselődik A két város című költeményében. Idézzünk hát belőle: „Habár a lakcímem: Pozsony, / a lelkem Újvárban honol: / a régi szülőházban, / rózsás udvarában, / a kerti fák között, / az illatos málnásban, / a diófa árnyékában, / hallgatva a fenyő suttogását, / az estikék pattogását, / a cicák hancúrozását, / a fekete rigót várva / érezni az ibolyák illatát, / szedni a lepotyogott almát, / el ne felejtsem a bodzát, / a snidlinget a kertben, / ősszel a diók koppanását, / nyáron a napozás áldását… / Télen, minden télen, / a meleg otthonban – Pozsonyban, / álmodozás a nyárról, / Érsekújvárról…”
Azt, hogy szülővárosa, Érsekújvár 2006-ban díszpolgárává avatta, ekképpen verselte meg hálája jeléül, Mit is mondjak? című költeményében: „Mit is mondjak? / Hogy köszönjem meg / a szép kitüntetést? / Nem gondoltam, / nem sejtettem, / hogy ily nagy öröm / érhet még. // Hála, köszönet érte – / nem feledt el a városom, / hiszen szívem érte dobog, / minden percben rágondolok, / ezer szállal összekötve – / szabadulni nem tudok.” (2006.10.29.)
Végezetül Strba Sándor érsekújvári helytörténész Előszó című versével búcsúzott tőle: „Azért írok verseket, / hogy itt maradjak veletek; / és ha én már nem leszek, / így élhessek bennetek. / Kérem, ne felejtsetek, / hisz szerettelek titeket – / örüljetek, éljetek! / Élvezzétek az életet! / A haláltól ne féljetek, / hisz az élet nehezebb. / Én végig maradok nektek – / olvassatok verseket! / (Főleg az enyémeket.)”
Nyugodjon békében, az örök világosság fényeskedjék neki! Legyen számára könnyű a föld terhe. Isten vele!
(Zilizi Kristóf/Felvidék.ma)
