A zene megszerettetését már a születés előtt kell megkezdeni. Egy kicsit lekéstünk számos unokánk esetében, de próbáljuk pótolni a mulasztást. Erre kiváló alkalom mutatkozott egy szeptemberi vasárnap, amikor a MÜPA kéthetenként tartott, ingyenes gyermekprogramjára igyekeztünk unokáinkkal. A verőfényes időben felmásztunk a Duna-parti kis kilátóba, s ismét elszörnyülködtünk a nemrégiben elkészült, 120 méter magas MOL-tornyon, ami sajnos a város legtöbb pontjáról látható.

Belépve a művészeti központba, részletes programszórólapot kaptunk, s már tudtuk, hogy nem fogunk unatkozni. A Benedek Krisztina vezette Gólyafészek a legkisebbeket célozta meg. A Kerekítő-Tippentőn a fiatal anyukák hada örömmel vetette bele magát a játékba, a táncos-mozgás mindenkinek jólesett. A „Gólya, gólya gilice/Mitől véres a lábad?/Török gyerek elvágta” strófánál eszembe jutott, hogy korábban a szöveget egy énektanár gyűlöletkeltőnek bélyegezte, s kihagyta belőle a „török gyereket”. Szerencsére itt már visszaállt rend.

Közben unokáim – egy foglalkoztató asztalnál – a hangszerek világával ismerkedtek. A moderátor előtt fotók jelenítették meg a hangszereket, hangmagasság szerint egymás mellé téve a pengetős, a fafúvós, a rézfúvós hangszereket, no meg a dobokat. A gyerekek fülhallgatón keresztül hallhatták a hangszereket, amiket párosítani kellett a fotókkal. Majd húsz percig ültek csillogó szemmel unokáim, a legnagyobb szerint a cimbalom felismerése jelentett neki igazán gondot.

A másik asztalnál folytathatták a már megszerzett hangszerismeretet, mivel darabokból rakhatták össze az instrumentumokat. Itt is sikerélményeket szereztek lemenőim, így mehettünk tovább.

Egy kedves tanárnő a Boomwhackers nevű hangszeregyüttest ajánlotta figyelmünkbe. A különböző színű, hosszúságú műanyag csőhangszerek a zenei nevelés fontos eszközei, s megütve szólalnak meg a kívánt hangon. A moderátor sorba állította a srácokat, akik, ha rájuk mutatott, az asztalhoz ütötték a csöveket; így egész kis dallamsorok álltak össze. Ugyancsak kis muzsikát lehetett csiholni a pohár-zene egyszerű hangszerből. Itt a poharakat strapabíróbb – különböző nagyságú – befőttesüvegek helyettesítették, amiket különböző szintig töltöttek meg vízzel. Az öblösebbekkel a mély hangokat, s kisebbekkel pedig a magasabb hangokat szólaltatták meg egy fakanál segítségével. Otthon is mindenki elkészítheti fél óra alatt, s ehhez már gyűjtöm is lelkesen az üvegeket.

Zenei körutunkat a cajon-készletnél fejeztük be. Ez az afrikai eredetű dobszerű hangszert a gyerekek zenei nevelésére formálták át, így különböző hangokat lehetett belőlük „kidobolni”. Ide szívesebben vittem legkisebb és egyben legpajkosabb fiúunokámat, akitől kicsit féltettem a pohár-zene készletet.

Kifelé menet még megálltunk a Síppal, dobbal, nádi hegedűvel című műsornál, ahol a lelkes szereplők alaposan megmozgatták a közönséget. A villamosig vidáman dúdoltam az „Ugráljunk, mint a verebek, rajta gyerekek!” dalocskát, ami sokáig meg is maradt a fülemben.

(Csermák Zoltán/Felvidék.ma)