Emlékezetpolitikánk – úgy tűnik – évente csak egy kerek évfordulót tud méltón kezelni, mert 2023-ban a Petőfi-ünnepségek mellett jóval kevesebb figyelmet kapott az ugyancsak 200 éve született Madách Imre, míg gróf Andrássy Gyula (1823–1890) személye szinte csak a történésztársadalom érdeklődésének fénykörében maradt. Ebből próbált – nem először – kitörni a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár, amikor előbb októberi vitaestjét szentelte az Osztrák-Magyar Monarchia meghatározó személyiségének, de jelezte, hogy készülnek a Magyar Történelmi Társulattal és a Magyar Nemzeti Múzeummal egy nagyobb közös konferenciára. Erre került sor az elmúlt hét végén az MNM dísztermében.
Az emlékezetpolitika adósságának okát az októberi VERITAS-esten Hermann Róbert kutatócsoport-vezető a korábbi politikai elfogultságok mellett, a fennmaradó értékes források hiányában jelölte meg, mert nagy részük megsemmisült a II. világháborúban, sokat pedig maga a család semmisített meg, amikor menekülni kényszerült. A legtöbb anyag a tiszadobi Andrássy-kastély könyvtárában maradt meg, onnan került az Országos Levéltárba.
A mostani konferencia sokat törlesztett az adósságból, és remélhető, hogy az elhangzottak, amelynek csak egy-egy részletére tudunk röviden utalni összefoglalónkban, mielőbb rögzített formában elérhetők lesznek.
Gróf Andrássy Gyula mindig kiemelkedett saját korából – mondta köszöntőjében Szakály Sándor, a VERITAS főigazgatója. – Ő volt az, aki a kiegyezéskor egy országot fejlődő pályára tudott állítani. Andrássynak a nemzet emlékezetében akkor is helye volt, amikor a politikai rendszer nem ismerte el az érdemeit. Az Andrássy út át volt nevezve többször is, de végül visszakapta nevét, lerombolták egykor a szobrát, de visszakerült az Országház elé, és itt a szomszédban egyetem viseli a nevét, mert megkerülhetetlen személyiség volt a korábbi oktatás ellenére is.
Az 1867-es kiegyezés miniszterelnöke mindig szolgálatnak, feladatnak tekintette megbízását.
Andrássynak döntő szerepe volt 1868-as magyar–horvát kiegyezés létrehozásában, a nemzetiségi törvény megszületésében és az önálló Magyar Honvédség megalakításában. Miniszterelnöksége idején került sor az Állami Számvevőszék felállítására, a közigazgatás és a bíráskodás szétválasztására, a Határőrvidékek feloszlatására. Elfogadottságát bizonyítja, hogy 1871-től ő lett az Osztrák-Magyar Monarchia közös külügyminisztere, amely a legfontosabb tárca volt a dualista államban.
„Ha a hazának áldozatot kell bemutatni, szívesen vállalom” – idézte gróf Andrássy Gyula szavait, és nehéz feladatához való viszonyulását Hammerstein Judit, a Magyar Nemzeti Múzeum megbízott főigazgatója, rámutatva, hogy miniszterelnöksége idején született meg a polgári Magyarország, és fejlődött európai nagyvárossá a főváros.
Személyisége kifinomultságáról, nagyvonalúságáról és műveltségéről a MNM falai is tanúskodnak, hiszen itt ülésezett egykor a főrendiház, de számos róla készült festményt, rajzot is őriz a múzeum.
„Arisztokrata előkelőség demokrata felfogás által mérsékelve, őszinte egyenesség a szeretetreméltóság könnyed mezébe öltöztetve… „ – idézte Eötvös József véleményét Andrássyról Ablonczy Balázs történész, az éppen a kiegyezés évében, 1867-ben alakult Magyar Történelmi Társulat képviseletében. Megjegyezte, hogy sokfélét tudnak és írtak Andrássyról, de hogy egységgé álljon össze a kép, azért még van tennivalónk.
Ennek a szándéknak a jegyében az egész Andrássy család bemutatását feladatuknak tekintették az előadók. Apa és fia, a két Andrássy Gyula a dualizmus korában eléggé feldolgozott téma, de apa és fia, azaz Károly és Gyula szerepe a reformkorban kevésbé ismert.
Történetüket Melkovics Tamás, az ELTE adjunktusa azzal az anekdotával kezdte, hogy amikor a régi felvidéki grófi családból származó Andrássy Károly megkérte Szapáry Etelka kezét, az anya így utasította el: ’Tudja Ön, hogy Etelka az ország leggazdagabb leánya, s Önnek, gróf, nincs több, mint húszezer holdja s az is csak hegy meg bánya. – Tudja-e Ön, grófnő, hogy én vagyok az ország legszebb férfija?’
A korabeli ábrázolások szerint Andrássy Károly nem kérkedett, valóban szép férfi volt, és az így létrejött házasságból 1823-ban született Andrássy Gyula ebben is hasonlított apjára. Fontosabb azonban, hogy a közéleti szerepvállalásban is. Andrássy Károly, noha született főnemes volt, a vármegyei politikában is részt vett Gömörben, de fontos szerepet játszott a rendi országgyűléseken is. A bécsi titkosrendőrség 7 fokú politikai skáláján az ultrabaloldal, azaz a legveszélyesebb elemek között Széchenyi István és Batthyány Lajos mellett Andrássy Károlyt is számontartotta. De ott volt az iparegyesületben is, és alapítóként a Tisza-szabályozási egyletben. A sokat utazó, világlátott főurat 1844-ben érte a halál.
Fia, Andrássy Gyula abban az évben lett nagykorú, s azonnal ott van Zemplén vármegye közéletében, ahol meg is választják, így az utolsó rendi országgyűlés legfiatalabb követeként fogadják apja barátai. Közülük Széchenyivel jó a kapcsolata, de politikailag inkább Batthyány köréhez tartozott a fiatal Andrássy Gyula.
Ami az anekdota szerint a Szapáryak szerint lenézett „csak hegy meg bánya” vagyont illeti, azt valójában Andrássy Gyula fivére, az 1821-ben Kassán született Manó virágoztatta fel. A „Vasgróf” néven emlegetett főrend pályafutásáról, s egyúttal a 19. század második felének magyarországi gazdaságáról Nagy Mariann, a Károli Református Egyetem tanára tartott előadást.
Andrássy Manó volt az első a magyarországi arisztokráciából, aki ipari, gazdasági tevékenységet folytatott. Az 1840-es évektől a 19. század végére az Andrássy Vasművek az ötödik legnagyobbá fejlődött a történelmi Magyarországon. Bányáiból 70 ezer tonna vasércet 8 nagyolvasztója dolgozott fel ezer főt foglalkoztatva, és főrészvényese volt a Rimamurányi és Salgótarjáni műveknek. De a Vasgróf támogatta a művészetet is, sőt: maga is írt és festett. A politikában azonban, eltekintve a főispáni poszttól, nem vett részt.
Annál jelentősebb politikai szerepet vállalt öccse: Andrássy Gyula, akinek különleges pályája a jelképes bitófától a valóságos legmagasabb magyarországi közjogi méltóságig volt a konferencia további témája.
Természetesen nem az iskolás tankönyveinkből ismert tényeket ismételték az előadások, hanem érdekes, gyakran színes részleteket tártak fel, és főként a bel- és külpolitikai háttér változásait, a főszereplők karakterét, a kapcsolati rendszereket, összefüggéseket.
Az 1867-ben létrejött kiegyezés művének sikere például azon is múlt, hogy mindenki azt csinálta a politikai vezetésben, amiben a legjobb volt: Lónyai Menyhért a pénzügyekben, Eötvös József a tudományban, Deák Ferenc az igazságügyben, míg Andrássy Gyula a külpolitikában és a diplomáciában. A színfalak mögötti egyeztetés művésze volt még Ferenc József és Deák különböző elképzelései között is.
Zseniális politikusnak tartották kortársai, hibájául csak azt rótták fel, hogy a formalitásoktól húzódozik.
Legjelentősebb külpolitikai manőverei között említették a cseh trialista kísérlet meghiúsítását, az ország területi épségének helyreállítását, és az Ausztriával való egyenlőség kifejeződését az elnevezésben is. Az 1868-ban nemzetközileg is hivatalossá vált Osztrák-Magyar Monarchia név szintén tőle származik. Belpolitikai és fejlesztési tervei sorra megvalósultak, bár közülük több már csak utódai idején, de az vitathatatlan, hogy a modern polgári állam alapjait gróf Andrássy Gyula rakta le.
(Cservenka Judit/Felvidék.ma)
