A bátkai alapiskola diákja, Bari Kevin mutatja nyertes alkotását (Fotó: Gyurán Ágnes/Felvidék.ma)

Zuzana Čaputová köztársasági elnök irodájától a szlovák Állami Tanfelügyelet ajánlására további három iskola mellett a Bátkai Alapiskola és Óvoda is felkérést kapott, mint az inklúzión belüli kiválasztott mintaiskola, hogy készítsenek képzőművészeti alkotásokat képeslapokra.

Négy gyerek munkája a szlovák köztársasági elnök karácsonyi üdvözletéhez szolgál majd tervezetként. Közülük az egyik Gömörből került ki.

A beérkezett alkotásokból Pozsonyban, az elnöki palotában kiállítást rendeztek 2023. december 6-án, amelynek megnyitójára meghívást kapott a Bátkai Alapiskola és Óvoda vezetősége is.

Fotó: Bátkai Alapiskola FB

A Zuzana Čaputová által kiválasztott négy rajz között ott van a gömöri Bari Kevinnek, a Bátkai Alapiskola és Óvoda diákjának a festménye is.

„Nagyon örülünk, hogy iskolánk 9. B osztályos tanulója, Bari Kevin festménye is közöttük szerepel, így a világ számos országának vezetője megtekintheti és örülhet neki” – számolt be az iskola közösségi oldalán Sebők Csilla iskolaigazgató.

Bari Kevin alkotása a szlovák államfő karácsonyi képeslapjának alapjául szolgál (Fotó: Gyurán Ágnes/Felvidék.ma)

Bari Kevin 16 éves, felkészítő pedagógusa Gyurán Ágnes volt, rajztanára: Valacsay Henrietta.

Bátkában a rajzkészítésbe az egész iskola bekapcsolódott. Számos munka közül választották ki azt a 21 alkotást, ami a köztársasági elnök elé került.

(HE/Felvidék.ma)