Idén több mint 146 ezer ember döntött úgy, hogy jövő évtől más biztosítóhoz igazol át. Gyarapodott a Dôvera és az Union magán egészségbiztosító társaságok tagsági bázisa, kevesebb ügyfele lesz viszont az állami Általános Egészségbiztosítónak (VšZP), derül ki az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal (ÚDZS) TASR hírügynökségnek Monika Hudecová szóvivő által adott tájékoztatásából.

„Az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal idén 173 531 biztosítóváltási kérelmet tart nyilván, ezekből 146 401 kérelmet fogadtak el, 27 130-at nem, az elutasított kérelmek száma csökkent a tavalyi évhez képest. A kérelmek elutasításának fő oka azok ügyfelek általi visszavonása volt, amire az ügyfeleknek idén október végéig módjuk volt, illetve elutasításra ad okot az is, ha párhuzamosan több egészségbiztosítóhoz is kérelmet nyújtottak be” – magyarázta.

A Dôverának jövőre 40 876 új biztosítottja lesz. Az Union ügyfeleinek bázisa 7873 új biztosítottal bővül. Az Általános Egészségbiztosítónak viszont 48 749-cel kevesebb ügyfele marad. A biztosítóváltás fő oka az egyes juttatásokban, kedvezményekben keresendő.

A szóvivő elmondta, hogy Szlovákia legszegényebb régióinak településein váltottak biztosítót a legnagyobb arányban, sok esetben ott, ahol nagyszámú roma népesség él. A Nagyrőcei járásban volt olyan település, ahol idén a lakosság közel 48 százaléka, a Rimaszombati járásban pedig egy település népességének közel 42 százaléka váltott egészségbiztosítót” – magyarázta.

Az ÚDZS ezzel kapcsolatban tisztességtelen praktikákra hívta fel a figyelmet, melyek fő célpontjai épp a marginalizált közösségek. Jelenleg folyik a marginalizált lakossági csoportok átjelentkezési kérelmeinek felülvizsgálata azokban az esetekben, ahol a biztosítottak azt állítják, hogy az átjelentkezés fejében pénzt kaptak az egészségbiztosító nevében eljáró személytől.

„Az átjelentkezésekkel kapcsolatos törvénysértések ügyében mindhárom egészségbiztosítóval szemben több közigazgatási eljárást is indítottak, amelyek alapján szankcionálni fogják őket.

(NZS/Felvidék.ma/teraz.sk)