A hetvenhét évvel ezelőtti deportálásokra emlékeztek Ipolyvisken január 28-án. Az Ipoly menti községből 1947 zimankós januárjában 114 személyt kényszerítettek otthonuk elhagyására és deportálták a csehországi Nepomuk városába és annak környékére. Mára már hagyomány, hogy a falu főutcájában álló a Nepomuki Szent János-szobornál emlékeznek minden esztendőben a teljes községet megrázó sorsfordító eseményre.
A megemlékezés Lormusz János esperesplébános által celebrált szentmisével kezdődött.
Setényi Jakus Annamária, a Csemadok Ipolyviski Alapszervezetének vezetője a szobornál kifejtette: „A csehországi kényszerű közmunkára való hurcolás fájó emléke ma is él a szlovákiai magyar emlékében.”
Hozzátette, azok előtt tisztelgünk a Nepomuki Szent János-szobor előtt, akik meghurcolásuk ellenére kitartottak hazájuk és nemzetiségük mellett.
Zárásként A kihurcolt magyarok imája című verses imát olvasta fel, amely a deportálás alatt íródott.
Baka Anita helytörténész beszédében felvázolta a történelmi eseményeket. 1947. január 12-én indult el az ipolyviski magyarok deportálása Csehországba. Számos ipolyviski csupán néhány órát kapott arra, hogy összepakolja az életét és elinduljon a kényszerutazásra – hangzott el.
„Száztizennégy ipolyviski lakos része volt annak a több mint negyvenegyezer embernek, akiket kényszermunkára szállítottak a csehországi területekre” – fogalmazott a helytörténész.
Ipolyviskről a kijelölt lakosokat a közeli Tompára szállították át. Itt bevagonírozták őket, s vonaton indultak tovább. Célállomásuk Nepomuk városa, s az annak környékén lévő falvak és tanyák voltak.
A nepomuki vasútállomásra érve szó szerint rabszolgapiac várta az ipolyviskieket. Cseh gazdák válogattak közülük, keresve a legjobb munkaerőt.
„A beszámolókból kiderült, hogy kinek szerencsésebben, kinek szerencsétlenebbül alakult a sorsa. Több ipolyviski kísérelte meg a hazaszökést” – magyarázta Baka Anita.
Amikor a politika változni látszott, leállították a deportálásokat. A kint lévők hazajöhettek, ám sokszor már nem volt hová, mivel egykori otthonaikban már mások, idegenek éltek.
„Sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az embertelenség után újra emberi módon folytatódhasson az életük. Az érintettek folyamatosan fogyatkoznak, egyre kevesebben állnak itt. Nekünk megemlékezőknek pedig évről évre egyre többen kell eljönnünk. Hideg van, nagyon hideg. A januári borzongás azt, ami hetvenhét év után is itt maradt, miután az áldozatok szép csendben elhagytak minket” – hangsúlyozta végezetül.
A megemlékezés végén felolvasta a deportált ipolyviskiek névsorát. Majd a tisztelet koszorúit helyezték el a Nepomuki Szent János-szobor talapzatára.
Mint arról beszámoltunk, a szobrot és annak környezetét 2019-ben újították fel hathatós magyar állami támogatásnak köszönhetően. 2019 decemberében helyezték el a megszépült szobor talapzatán a deportálták emlékére az emléktáblát.
(Pásztor Péter/Felvidék.ma)
