Mindazok, akik figyelemmel kísérik a szűkebb és tágabb környezetünkben zajló eseményeket, aggodalommal tekintenek a jövőbe. A háborús konfliktusok, a fokozódó szélsőségesség, brutalitás és agresszivitás, a bűnözés mind hatással vannak a felnövekvő generációra, mely sajnos alkalmazkodik ehhez az elembertelenedő világhoz és gyakran választ negatív követendő példát, sokszor a felnőttek hibájából is.
A világ eseményei és a hazai hírek mind erről tanúskodnak. Az iskolai lövöldözések, az osztálytársak sokszor öngyilkosságba hajszoló zaklatása, az utcai gyerekbandák mind intő jelnek számítanak a társadalom számára. Ráadásul a hírek gyors terjedése globálissá teszi ezt a hatást, egy amerikai iskolai lövöldözés híre pillanatokon belül elterjed és jelent potenciálisan követendő példát a közvetlen környezetünkben is, ahogy ezt a prágai Károly Egyetemen nemrégiben lezajlott tragikus esemény bizonyítja.
A bántalmazó gyermekbandák jelensége is terjed, a sajtóhírek szerint legutóbb Iglón és Poprádon ütötte fel a fejét, ahol a bandákba verődött kamaszok pontokat szerezhetnek társaik előtt vétlen emberek brutális bántalmazásáért.
Hogy hová fejlődött a világ, amikor a védtelen, kiszolgáltatott emberek bántalmazása dicsőséget jelent, abba jobb bele sem gondolni. A kamaszok ilyen viselkedése tükröt tart a felnőtt társadalom elé, a fiatalok a háborús események, terrortámadások, brutális kegyetlenkedések árnyékában, hatása alatt nőnek, melyek képeit napi szinten ontják a híradások, s melyek ezáltal mindennapi életünk részévé válnak.
S ha már a híradásoknál tartunk, nem lehet nem párhuzamot nem vonni az ilyen bandában elkövetett brutalitás és az antifák nagy sajtónyilvánosságot kapott budapesti akciója között, ahol ugyancsak találomra kiválasztott embereket bántalmaztak brutálisan a túlerőben lévő, viperával, gázsprayvel és egyéb eszközökkel felszerelkezett „hősök“. S ugyanakkor nem lehet átsiklani azon sem, hogy milyen ösztönző hatással van az ilyesmi a hasonló fiatalokra, ha azt látják – hiszen az ilyen hírek, mint említettem, bejárják a nemzetközi sajtót – hogy
a bántalmazók védelmében összefog a liberális média, s az elkövetők ügyvédei azon siránkoznak, hogy szegény brutális támadókat milyen rossz körülmények között tartják fogva.
Hogy értsük, nem az áldozatok iránt keltenek együttérzést, s nem az ő tettüket ítélik el, hanem a börtönkörülményeket kifogásolják, mintegy azt sugallva, hogy csak az elkövetőknek vannak jogaik, a megtámadottaknak nem.
A nemzetközi példával élve az is vérlázító, amikor a migránsok által elkövetett erőszakos bűncselekményeket azzal próbálják mentegetni, hogy eltérő szociális környezetből érkeztek, ahol mások a szokások. Félreértés ne essék, a bűnelkövetőknek is joguk van a törvényes védelemre és a rendes bánásmódra, az azonban semmiképp sem helyes pedagógiai szempontból sem, ha a fiatalok azt látják, hogy belőlük kreálnak áldozatot, amivel szinte követendő példává avatják őket.
Napjainkra nemcsak a világ vált egyetlen nagy faluvá, a felnövekvő generációk iránti felelősségünk is globális, közös felelősség.
(NZS/Felvidék.ma)
