Bernard Bober: (Fotó: Magyar Kurír)

Elkészült az első beszámoló az egyház kiskorúak védelmében hozott intézkedéseiről. A beszámoló tartalmazza azoknak az 1990-től napjainkig történt szexuális visszaéléseknek az összegzését, melyeket a klérus tagjai, felszentelt és laikus személyek követtek el, akik az egyházon belül valamely hivatalt, szolgálatot láttak el. Ugyancsak tartalmazza azokat az intézkedéseket, melyeket a Szlovák Püspöki Konferencia (KBS) Bizottsága hozott a kiskorúak egyház általi védelmére. A KBS minderről a weboldalán tájékoztatott.

„Ebben a témában az átláthatóságra és az igazságosságra való törekvés útjára léptünk, ahogy azt Ferenc pápa is elvárja tőlünk. Ezért úgy döntöttünk, hogy a történelem során először a nyilvánosság elé tárjuk a a Szlovák Püspöki Konferencia Bizottsága által az egyház részéről a kiskorúak védelmére hozott intézkedésekről szóló értékelést” – közölte a KBS elnöke, Bernard Bober kassai érsek-metropolita. Ezzel kapcsolatban elismerte, hogy – különösen a múltban – nem mindig foglaltak aktívan állást a szexuális visszaéléssel kapcsolatos bűncselekmények elkövetőivel szemben.

Bober szerint a katolikus egyház már sokat tett a kiskorúak védelme érdekében, de még mindig nem eleget.

„Tudjuk, hogy az elkövetett gaztettek nem tehetők meg nem történtté, de szeretnénk könnyíteni a bántalmazottak súlyos terhein” – tette hozzá. A püspökök nevében együttérzését fejezte ki mindazok iránt, akiket az egyház részéről sérelem ért.

(NZS/Felvidék.ma/teraz.sk)