Robert Fico (Fotó: Stephanie Lecocq/EFE via EPA

Peter Pellegrini megválasztásával a feladataik teljesítése mellett rövid időn belül gyakorlati dolgokat is meg kell oldaniuk a kormánypártoknak – jelentette ki a közösségi hálón közzétett kisvideóban Robert Fico (Smer-SD) kormányfő.

A közmédia ügyének rendezése mellett lehetséges „büntetésről” is beszélt a Nyugat részéről, mivel nem Ivan Korčok lett az államfő.

Mint mondta, nem csodálkozna, ha az elnökválasztás eredménye miatt az Európai Bizottság Szlovákia kapcsán „rávetné magát az uniós alapokra”.

Leszögezte, a kormány fő célja továbbra is az, hogy jobb, nyugodtabb, biztonságosabb életet teremtsen Szlovákiában. A kormányfő emlékeztetett, hogy a Smer-SD kezdettől fogva támogatta Pellegrini államfővé választását.

„Személyre szabott támogatást nyújtottunk neki, figyelembe véve a Smer-SD és a Hlas-SD specifikus viszonyát is” – jelentette ki.

Rámutatott az ellenzék ellenkampányára és bírálta Korčok választási éjszakán mondott beszédét. Hozzátette, hogy a Korčok által megszerzett szavazatok nem az iránta érzett szimpátiát fejezik ki, hanem a kormány ellenzőinek szavazatai, ezért Fico az ellenzéki választókhoz is szólt.

„Egyes dolgokban eltér a véleményünk, de ennek nem kellene az agresszivitás és a gyűlölet fokozódásához vezetnie, melyet egyes médiumok oly erőteljesen terjesztenek. Egy országban élünk, és tiszteletben kellene tartanunk, hogy bizonyos politikai célok eléréséhez más-más eszközök használhatók fel” – mondta Fico.

Korčok támogatásával kapcsolatban a KDH álláspontját is kifogásolta. „A kormány iránt érzett gyűlölettől elvakítva a Kereszténydemokrata Mozgalom képes megtagadni saját magát is, és képes egy blokkba összeállni olyan politikai kreatúrával, mint a Progresívne Slovensko, az SaS és Matovič” – jelentette ki, hozzátéve, ez politikai naivitás és saját választóinak ignorálása a KDH részéről.

(TASR/Felvidék.ma)