Nt. Agócs sz. Galgóczy Tímea (1983-2024), a Balogiványi-Radnóti Társult Református Egyházközség lelkésznőjét súlyos betegségben a tavalyi esztendő utolsó napján hívta magához az Isten. Gyászistentiszteletén félszáz lelkipásztortársa jelent meg Ft. Géresi Róbert püspök úr vezetésével a balogiványi református templomban. Az igei szolgálatot Nt. Nagy Ákos Róbert, a Gömöri Református Egyházmegye esperese végezte.
Pósa Dénes, a Nemesradnóti Református Egyházközség gondnoka a balogiványi, a cakói és a nemesradnóti gyülekezetek és néhai Nt. Agócs Tímea lelkésznő 15 éves együttműködésének pár mozzanatát idézte fel a 2025. január 4-én tartott gyászistentiszteleten.
Az alábbiakban ezt idézzük:
„A lelkésznő ideérkezése után az első temetésen voltunk túl, majd az akkori radnóti polgármester megjegyezte, ha a lelkésznő egy idős embert ilyen szép szavakkal temet el, milyen lesz a temetés egy fiatalabb esetében.
Ez az igényesség a lelkésznő részéről végig megmaradt: megtalálni az elhunythoz illő igét, megtalálni az oda illő versidézetet, mindezt keretbe foglalni úgy, hogy vigaszt, megnyugvást jelentsen a gyászolóknak. Ez az igényesség nemcsak a temetések alkalmával mutatkozott meg. Egy-egy keresztelőn annyira szépen fogalmazott, hogy az ember alig várta a következő hasonló felemelő alkalmat.
Üresen maradt a szószék, betöltetlen a lelkészi állás (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
Rögtönzött alkalmakon is szépen, választékosan és gyorsan mondatokba szőtte gondolatait. Hirtelen felkérés esetén is higgadtan és rugalmasan reagált. Ilyen esetek voltak, hisz felkérés vagy meghívás nyomán részt vett nemcsak egyházi, hanem kulturális, társadalmi szervezetek eseményein is.
Több alkalommal ott volt a Szövetség a Közös Célokért, a Csemadok és a Rákóczi Szövetség összejövetelein is. Minden rendezvényen büszkén képviselte az egyházat, büszkén képviselte a balogiványi-cakói-nemesradnóti egyházközséget.
Az építő elképzeléseket támogatta, örömmel fogadta javaslatunkat, hogy Nemesradnóton a záróénekünk Pósa Lajos: Mennyben lakó én Istenem dicsérete legyen. Segített a pályázatok, rendezvények kapcsán, ezeket a terveket saját ötleteivel kiegészítette, bővítette.
Fizikai jelenlétével, hozzáállásával példát mutatott az olyan tevékenységeknél is, amelyek nem a lelkiséghez köthetők, de közösségépítés szempontjából nagyon fontosak: legyen szó brigádmunkáról, takarításról, épületeink felújításáról.
Szólnunk kell a lelkésznő betegsége idejére esett időszakról is. Ekkor már küzdött, kereste a lehetőséget, kereste a gyógyuláshoz vezető utat. De jött, tette a dolgát, végezte a munkáját.
Mosolygott, de a mosoly mögött már könnyek voltak. S néha sírt, panaszkodott, de tartotta magát.
Őszintén és részletesen megosztotta velünk a betegségének nehézségeit, beszélt a gyógykezelésekről, eredményekről, kilátásokról.
Úgy gondolom, hogy a lelke mélyén zajló fájdalmakat, félelmeket teljes mértékben lehet, senkinek nem mondta el.
Végső búcsú Nt. Agócs Tímea ravatalánál (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
Negyvenévesen a betegség elleni harc kötötte le minden energiáját.
Az őt legjobban-, a legőszintébben szerető, és nagyon sokat segítő Marika mama Cakóból, akit a lelkésznő maga második anyának nevezett, már ekkor nem volt köztünk. Mély fájdalom lehetett, hogy úgy őt, mint a balogiványi gondnokot is el kellett temetnie.
Születésének 40. évfordulóján azonban az iványi, cakói és a radnóti gyülekezet tagjai igyekeztek mindent megtenni.
Összefogtak és ünnepi Istentisztelet keretén belül köszöntötték őt születésnapja alkalmából. Jókívánságokkal, ajándékokkal halmozták el a lelkésznőt.
Ti úgy gondoljátok, hogy én még meggyógyulhatok? – tette fel a megválaszolhatatlan kérdést a radnóti gyülekezet tagjainak, mikor átvette tőlük a Debrecenben készült, számára varratott új palástot.
A palástot, amely az Istenbe vetett hitet, a reményt, a bizakodást jelképezte akkor, és az örök élet reménységét a Jézus Krisztusban jelképezi ma is.
A születésnapi köszöntés nem hozott gyógyulást, nem hozott változást a lelkésznő egészségi állapotában. De a közös imádság az istentiszteleten, a közös együttlét az ünnepi ebéden mégis némi bizakodást, reményt adott. S talán ez a kevés is sok volt akkor. Az a néhány óra, mikor nem a betegségre kellett gondolni, az is jelentett valamit. Szép emlék maradt számára ez az együttlét a gyülekezet tagjaival, hisz később is emlegette ezt.
Érezte maga mögött a támogatást, együttérzést. Ez az esemény a mi számunkra is egy örök emlék marad. Mert már csak az emlékek maradnak meg vele kapcsolatban.
Lelkipásztortársak viszik ki a balogiványi templomból Nt. Agócs Tímea koporsóját (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
Marad a keserűség, a szomorúság, és megmarad a hit, amibe mindenki kapaszkodhat.
Gondolataimat egy reménykeltő Ady idézettel fejezem be:
Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.”
Elhangzott a gyászistentiszteleten.
(Pósa Dénes/Felvidék.ma)
