A Meta felhagy tényellenőrzési programjával a hozzá tartozó közösségimédia-felületeken (pl. Facebook) és enyhít a vélemények szabad kifejtésének korlátain – jelentette be Mark Zuckerberg, a technológiai óriáscég tulajdonos-elnöke kedden.
Az üzletember egy videóban közölte, hogy a továbbiakban nem veszik igénybe külsős úgynevezett „tényellenőrök” (fact checkers) munkáját, hanem
az X közösségi oldalon alkalmazott „közösségi bejegyzések” (community notes) módszerére térnek át, aminek lényege, hogy maguk a felhasználók jelezhetik, ha egy-egy megjelent tartalmat kifogásolnak.
„Visszatérünk gyökereinkhez, a hibák csökkentésére összpontosítunk, egyszerűsítjük működési politikáinkat, és helyreállítjuk a véleménykifejtés szabadságát felületeinken” – fogalmazott a Facebook alapítója, a Meta tulajdonos-elnöke. A cég a Facebook mellett az Instagram és más közösségi platformok tulajdonosa is.
A Meta a 2016-os amerikai elnökválasztást követően indította el úgynevezett tényellenőrzési programját, amelyben külsősöket alkalmaztak a platformokon megjelent tartalmak kezelésére.
Az eljárást komoly viták kísérték, és
számos alkalommal érte a közösségi médiumot az a kritika, hogy politikai nyomásra cselekedett, az általa alkalmazott „tényellenőrzés” pedig szelektív, és jórészt a konzervatív vélemények lehalkítására szolgál.
A cég vezetői a közelmúltban elismerték, hogy törekvésük „túlságosan messzire ment”.
Joel Kaplan, a Meta globális igazgatója a Fox News Digitalnak adott interjúban felidézte, hogy független, külső szereplőkhöz fordultak a tényellenőri program keretében, de kiderült, túl sok a politikai elfogultság abban, hogy mely tartalmakat választanak ki „tényellenőrzésre”, és nem minden tartalomra vonatkozik a figyelem.
Elmondta, ahelyett, hogy „úgynevezett” szakértőkhöz fordulnának, a jövőben a közösségre támaszkodnak, arra, hogy a felhasználók maguk tehetnek saját megállapításokat arra, amit olvasnak.
Joel Kaplan arról is beszámolt, hogy
módosítanak a Meta belső tartalommoderáló előírásain is, különös tekintettel azokra a szabályokra, amelyekről úgy érzik, „túlságosan megszorítók, és nem engednek elegendő párbeszédet olyan érzékeny témákról, mint a bevándorlás, a transzneműség és a gender”.
„Biztosítani akarjuk, hogy a párbeszéd szabadon, a cenzúrától való félelem nélkül történhessen a felületen” – tette hozzá a Meta globális igazgatója.
Kaplan a Trump-adminisztráció közelgő hivatalba lépését igazi lehetőségnek nevezte a változtatások megtételére, mert egy „olyan adminisztráció lép hivatalba, amelytől mi sem áll távolabb, mint hogy vállalkozásokra nyomást gyakoroljon a cenzúra érdekében, és, amely óriási támogatója a szólás szabadságának”.
A közösségi tartalomellenőrzésre először a Meta egyesült államokbeli felületein térnek át.
(MTI)