Magyarország az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét töltötte be 2024 második felében, kiemelkedő eredményeket elérve. A történelmi jelentőségű politikai eseményről HU24EU címmel dokumentumfilm készült. A Duna World csatornán március 28-án este látható alkotás bemutatja, hogyan vállalt hazánk aktív szerepet Európa jövőjének formálásában.
Magyarország történelmi lehetőséget kapott az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként tavaly. Hogyan alakítottuk Európa jövőjét? Milyen gazdasági és politikai áttörések fűződnek a magyar elnökséghez?
Az elsőként a Duna Worldön március 28-án 19:30-kor látható HU24EU című dokumentumfilm választ ad ezekre a kérdésekre, testközelből bemutatva az elnökség legfontosabb tapasztalatait és eredményeit, valamint a folyamatok mögött álló kulcsembereket is.
Az összeállításban – mások mellett – megszólalnak vezető politikusok, uniós diplomaták, biztonsági szakértők, akik történelmünk rendkívüli fejezetében formálták az eseményeket. Az exkluzív beszámolók, látványos felvételek és hiteles elemzések révén most először pillanthatnak be az állampolgárok a magyar elnökség kulisszatitkaiba.
A film ezek mellett kitér azokra a meghatározó kezdeményezésekre is, amelyek által Magyarország fontos feladatot vállalt az európai versenyképesség erősítésében, a gazdasági növekedés előmozdításában és a fenntarthatóság terén elért eredményekben.
Betekintést nyerhetnek a döntéshozatali folyamatokba, amelyeknek köszönhetően az Európai Unió egy biztonságosabb jövő felé halad. Megismerhetik hazánk szerepvállalását egy több milliárd eurós energiaprogram kidolgozásában, valamint a digitális átállás gyorsításában, amely milliók életét könnyítheti meg.
HU24EU – a dokumentumfilm premierje március 28-án 19:30-kor a Duna Worldön, ismétlésben március 29-én 11:30-kor.
MTVA/Felvidék.ma