Május 8-án a Csemadok Szenci Területi Választmánya is megtartotta területi konferenciáját. A járásban a Csemadok alapszervezetei 2024. december 15. és 2025. március 31-e között tartották meg évzáró taggyűléseiket. A járási konferenciát Félben tartották.
A területi konferencián köszöntötték többek között Bárdos Gyulát, a Csemadok országos elnökét, aki egyben a választmány elnöke is, Köteles Lászlót, a Csemadok általános alelnökét és Takács Ottót, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatóját. A gyűlés előtt a féli Tepea Heiva Victória szavalt, aki a Tompa Mihály Országos Versenyen ezüst sávos minősítést ért el, majd Pomichal István, Fél község polgármestere köszöntötte a küldötteket, további sikeres munkát kívánva. Pomichal István szerint a Csemadok a magyar kultúra mindenese, fáklyavivője, fontos, hogy jól működjön.
A területi választmány titkára, Fekete Márta összefoglalta az elmúlt időszak eseményeit, kitérve a nehézségekre és az országos rendezvényekre is, amelyekből kettő van a járás területén, a Szenczi Molnár Albert Napok és a nemzeti összetartozás napi megemlékezés Éberhardon, de a szenci TV társszervezője a Szent László emlékére megtartott rendezvénynek is, melynek színhelye Pozsonyban, a Szent László-kápolnában van. A járásban évente megszervezik az Éberhardi Nyár elnevezésű rendezvényt is, amely a járási dal- és táncünnepély utódja.
Horňák István, a választmány leköszönő alelnöke vezette az ülést, aki a beszámoló után úgy fogalmazott: büszkék lehetünk a Csemadok tevékenységére.
Ugyanebben a szellemben vélekedett a Csemadok Szenci Területi Választmánya és a járásban működő alapszervezetek munkájáról Bárdos Gyula elnök is, aki szerint a magyarság lélekszáma szerint nem nagy a Szenci járás, de a Csemadok-tagok tevékenysége a nagyok közé emeli a régiót, ezért is kell folytatni mind az alapszervezetekben, mind a választmányban a munkát.
A jelenlévő alapszervezeti tagoknak megköszönte, hogy szabadidejükben önzetlenül dolgoznak, szervezik a magyar kulturális életet.
A köszöntők és beszámolók után a konferencia küldöttei megválasztották a területi választmány tagjait, akik egy rövid ülést tartottak, melyen megválasztották a választmány elnökségét.
A konferencia tagjai elfogadták a döntést, majd megválasztották az elnököt Bárdos Gyula személyében és az alelnököt Neszméri Tünde személyében.
A választmány elnökségének további tagjai Edmár Katalin, Galambos Erzsébet, Gaucsik István, Gyurcsi Pomichal Mária, Kállay Ottó, Litkei András és Valacsai Edit. Az ellenőrző bizottság elnöke továbbra is Nyáry Erzsébet lesz, a bizottság további tagjai: Heringes Tibor és Říha Mária. A küldöttek megválasztották az OT tagjait és az országos konferencia küldötteit is, majd Bárdos Gyulát jelölték országos elnöknek, általános alelnöknek Köteles Lászlót, regionális alelnöknek Mézes Rudolfot, elnökségi tagnak Neszméri Tündét.
A választások után a küldöttek jóváhagyták a területi választmány programját is, melyet Neszméri Tünde terjesztett elő. A hozzászólásokban Mészáros Győző, a Csemadok Galántai Területi Választmányának tagja is gratulált a választmánynak, valamint megköszönte a közös munkát, hiszen a két régió között kiváló az együttműködés.
Jégh Izabella, a Csemadok Pozsonyi Városi Választmányának elnöke is köszönetet mondott az együttműködésért, hiszen mind a választmány, mind az alapszervezetek tagjai rendszeresen részt vesznek a Csemadok pozsonyi alapszervezeteinek rendezvényein.
Takács Ottó, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója is gratulált a gazdag tevékenységhez, kiemelte, annak ellenére, hogy idén tisztújítás is van, a munka folytatódik, és a további rendezvényeket megtartja a Csemadok.
Köteles László, általános alelnök is a munka folytatására biztatta a Szenci járás Csemadok-alapszervezeteinek vezetőit és a választmányt, hiszen a csemadokos munka és tevékenység önzetlen.
Mivel a területi konferenciát Félben tartották és a Csemadok Féli Alapszervezetének korábbi elnöke, Varsányi Borbála nemrégiben töltötte be kilencvenedik életévét, a küldöttek köszöntötték őt életjubileuma alkalmából.
Az ülés a Szózattal kezdődött, majd nemzeti imánk közös éneklésével ért véget, s bizony a szórványba került Szenci járás magyarságának szüksége is van Isten áldására.
Felvidék.ma