A jászberényi Hajtapusztáról indult, a Felvidéken pedig a magyar ifjúság és a népi kultúra ügyével találkozott Muharay Elemér, aki később a magyar népművészeti mozgalom egyik meghatározó alakjává vált. 1928-ban meghívást kapott a felvidéki magyar cserkészek gombaszögi táborába, ahol Prágából, Pozsonyból, Gömörből és a Felvidék más vidékeiről érkező fiatalokkal együtt keresték a kisebbségi sorsban élő magyarság kulturális és szociális felemelkedésének lehetőségeit. A népi hagyományok közösségteremtő erejébe vetett hite későbbi munkásságának is egyik alapja lett.
Muharay Elemér 1901. október 20-án született Jászberény külterületén, Hajtán, vagy – ahogy akkoriban mondták – Hajtapusztán. Édesapja a vasútnál dolgozott, ezért a család később Szolnokon és Újpesten is élt. Iskolái elvégzése mellett maga is többféle munkát végzett: dolgozott a vasútnál pályafenntartóként, a szolnoki városházán gyakornokként, a Technológiai Intézet napszámosaként, valamint a Ganz Vagongyárban időjellevonóként.
1922-ben kitűnő eredménnyel végezte el a Bolváry–Mattyasovszky-féle filmszínész- és rendezőiskolát. Több színházat alapított, újságíróként dolgozott, és szerkesztette a Kelet Népe című folyóiratot. A harmincas évek végén Dunakeszin és Fóton faluszínpadot hozott létre, amelyek számára népdalokkal és néptáncokkal tarkított színműveket írt. Szerette volna, ha az ország minden településén működne ilyen színtársulat, amely összefogja és közösséggé formálja a falu lakosságát, miközben életben tartja a néphagyományokat, a néptáncot, a népzenét és a népszokásokat.
Muharay tevékenysége a felvidéki cserkészek között
A felvidéki cserkészek gombaszögi táborába 1928 augusztusában kapott meghívást. Mintegy ötven magyar cserkész – főként egyetemisták, középiskolások és iparos fiatalok – gyűlt össze a Sajó-völgyi Gombaszög-major határában, hogy együtt táborozzanak, és megtárgyalják a felvidéki magyarság égető kérdéseit. Érkeztek Prágából, Brünnből, Pozsonyból, Érsekújvárról, Losoncról, Rimaszombatból, Rozsnyóról, Eperjesről és Beregszászról. A tábor szervezője a prágai magyar egyetemisták Szent György Köre volt.
A Kör célul tűzte ki egy sajátosan magyar jellegű cserkészet kialakítását: nem akart mindent az angol mintáról lemásolni, hanem a megújulás lehetőségét a népi gyökerekben látta.
Tagjai szívesen nevezték magukat „regös-diákoknak”, és örömmel keresték fel a falvakat, ahol megismerhették a vidéki nép gondjait és nehézségeit. Ugyanakkor a Csallóköz, Gömör és a Felső-Tiszahát falvaiban tapasztalt nyomor és a kisebbségi sors is mélyen megdöbbentette őket. A táborban erre a sokszor kilátástalannak tűnő helyzetre is keresték a megoldást, és igyekeztek előmozdítani a szociális problémák enyhítését.
Egy látogatás alkalmával
Az ismerkedés és a közös táborozás hatására egyre inkább terjedt a fiatalok körében az ifjúsági népdalos kórusok, illetve a Kodály Zoltán szellemiségét követő énekkarok szervezése, valamint az Éneklő Ifjúság mozgalmához való csatlakozás.
Későbbi tevékenysége
A háború idején bekapcsolódott a reformátusok által szervezett népdalos-színjátszó közösségek munkájába, majd aktív szerepet vállalt a KALOT és a Levente Mozgalom néptáncosainak és színjátszóinak képzésében.
A háború idején fiataljaival együtt részt vett az ellenállási mozgalomban. Később létrehozta legjelentősebb alkotását, a Népi Ének-, Tánc- és Játékegyüttest, a későbbi Muharay Együttest, amely 1946. március 4-én mutatkozott be.
A Népművészeti Intézet Néprajzi Osztályának vezetőjeként arra törekedett, hogy a fiatalokat lelkesítse, „helyzetbe hozza”, és ösztönözze őket arra, hogy az általa megfogalmazott célokat saját tehetségük és egyéniségük szerint vigyék tovább, illetve valósítsák meg.
Az 1956-os forradalom idején Széll Jenő igazgatóval közösen levelet írtak a szakma képviselőihez a népművelés tisztaságának és szakmai színvonalának megőrzése érdekében. A megtorlás éveiben ezt természetesen nem nézték jó szemmel. Muharay Elemér 1960. február 2-án hunyt el.
Muharay példaként állhat előttünk: amit Kodály és Bartók a népzenében véghez vitt, azt ő a színpadi előadások eszközeivel igyekezett népszerűsíteni és továbbgondolni, miközben a falu közösségének összefogását is szolgálta.
fr. Varga Kamill ofm/Felvidék.ma
