A pozsonyi magyar katolikus közösség csoportja az Irgalmasság szentévében szervezett nyári kirándulással egybekötött zarándoklaton vett részt július 4-8. között.
A zarándoklat első másfél napját a hívek a lengyelországi híres Mária-kegyhelyen, Czestochowában töltötték. A hétfő esti szentmise és a kedd délelőtti szabadtéri keresztúti ájtatosság a családokért, családtagokért, családi békéért és elfogadásért volt felajánlva. A hívek közösen imádkoztak a Fekete Madonna képe előtt az úgynevezett Apel keretében is. Kedden a Remete Szent Pálról elnevezett kápolnában, a magyar alapítású pálos férfi szerzetesrendről is megemlékezve, a közösség csoportja elsősorban újabb papi és szerzetesi hivatásokért imádkozott együtt a szentmisében, kérve a Jó Pásztort, hogy a pozsonyi magyar közösségből is hívjon meg ifjakat életre szóló követésére.
![A pozsonyi magyarok Szent II. János Pál szobra előtt (Fotó: Vician András)](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2016/07/l22.jpg)
Krakkóban az Isteni Irgalmasság szentélyét felkeresve, Szent Fausztina nővér közbenjárását kérve a magyar kápolnában bemutatott szentmisében nemzetünk és a nemzetünk történelméhez fűződő más népekből származó szentek példáját szemlélve imádkozhattak a résztvevők saját megszentelődésükért is. A magyar nép és a pozsonyi magyar közösség egységéért és lelki megújulásáért felajánlott szentmisét követően alkalom nyílt a nemrégiben létrehozott Szent II. János Pál központ és templom megtekintésére. Lengyelország második legnagyobb városában – ahol néhány hét múlva az Ifjúsági Világtalálkozó is megrendezésre kerül Ferenc pápával – a csoport a délutánt a Wawel székesegyházban, királyi kriptáiban és múzeumában töltötte, ahol a magyar nyelvű idegenvezetés keretében alaposan megismerhették a hely nevezetességeit és történelmét.
![A pozsonyi magyarok Lengyelországban (Fotó: Vician András)](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2016/07/l15.jpg)
A Wadowicében, Szent II. János Pál szülővárosában töltött napon a szent életű pápa szülőháza és a hozzá tartozó múzeum végigjárása után a szentmise abban a templomban került bemutatásra, ahol Karol Wojtylát egykor megkeresztelték. A zarándokok imádkoztak szüleikért, keresztszüleikért, az őket megkeresztelő lelkiatyáért, keresztgyermekeikért, megújítva a keresztségi ígéreteket.
![Városnézés (Fotó: Vician András)](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2016/07/l4.jpg)
A kirándulás utolsó állomása a festői tájba illő Zakopane városa volt. A friss levegőn tett sétákon túl felkeresésre került az a Fatima-i Szűzanya tiszteletére emelt templom, amely által a lengyel nép szerette volna kifejezni az Istenanya iránti háláját, hogy II. János Pál az 1981. május 13-án elszenvedett merényletet túlélve felépült. A csoport magyar nyelvű miséjében a hívek együtt imádkozva kérték Isten áldását a közösség további nyári programjaira is: a fiatalok számára szervezett Balaton-körüli kerékpártúrára, a krakkói Ifjúsági Világtalálkozón való részvételre, a KIK-es családtáborra, a Morvaszentjános mellett megrendezésre kerülő nyári gyerektáborra, valamint minden személy és család további személyes nyári programjaira is.
![A Magyar nyelvű szentmisén (Fotó: Vician András)](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2016/07/l26.jpg)
Az élményekben és kegyelmekben gazdag zarándoklatról és kirándulásról a hívek örömteli szívvel tértek haza otthonaikba.
(Felvidék.ma/pozsonyimagyarkatolikusok.sk)