Sokszor előfordul, hogy arra hívjuk fel a figyelmet, a nők szociális érzékenysége sokkal erősebb, mint a férfiaké. Ez a háborúk alatt még inkább megmutatkozott. Így volt ez az első és a második világháború alatt, sőt, a két világégés közötti időszakban is.
A Trianonban megkötött béke után széleskörben elterjedtek a revizionista törekvések, amikor a müncheni szerződést aláírták, és a záradékban a magyar-csehszlovák határ körül kialakult vita rendezésére szólították fel a két államot, tovább nőttek a remények.
„1938 őszén a húszesztendős magyar várakozások egy része beteljesült. Az igazság megcsúfolásával Trianonban vont északi határaink megnyitását vártuk, azt a nagyszerű pillanatot, amikor könnyes meghatottsággal ölelhetjük újra magunkhoz húsz éve elszakított testvéreinket. Megmozdult ekkor a testvérekért dobbanó magyar szív. Az ország első asszonyának, a Főméltóságú Asszonynak fővédnökségével indítottuk útjára mozgalmunkat, mely címében hordja célkitűzéseit: Magyar a Magyarért!” – ezeket a sorokat Imrédy Béláné írta le a Mozgalom beszámolójában, amely egy valamivel több mint száz oldalas kiadványban látott napvilágot.
Zömében női szervezetek csatlakoztak
Imrédyné, szül. Nelky Irén a Magyar a Magyarért – beszámoló című könyvben adott számot arról a Mozgalomról, mely még az első bécsi döntés aláírása előtt megtartotta első ülését. A Mozgalom élén formailag, mint elnök Imrédy Béla felesége állt. A szervező munkát – a miniszterelnök megbízására – Kovrig Béla, Miniszterelnökség V. Társadalompolitikai Osztályának vezetője végezte. A Mozgalom fővédnöke Horthy Miklósné volt. A Központi Iroda vezetője Bronts Gézáné, a Magyar Vöröskereszt Egyesület szociálpolitikai tanácsadója, a belügyminisztérium szociális szervezetének vezetője volt, a munkaközösséget pedig a 32 társadalmi egyesület képviselői, 34 szociális megbízott és 28 törvényhatósági munkabizottság alkották. A Mozgalomhoz csatlakozó szervezetek zöme nőszervezet volt.
A Felvidék visszacsatolása (fotó forrása: ujkor.hu)
A fent már említett beszámoló szó szerint idézi a minisztertanácshoz benyújtott előterjesztést, amelyet maga Imrédy Béla miniszterelnök mondott el. „Tisztelettel bejelentem a t. Minisztertanácsnak, hogy vitéz nagybányai Horthy Miklósné Ő Főméltósága legmagasabb védnöksége alatt országos akció indult azzal a célkitűzéssel, hogy a) lényegesen enyhítse a visszacsatolandó terület népét sújtó ínséget, b) a Felvidék népe előtt kifejezze a magyar haza társadalmának népszeretetét és szociális érzületét.”
A Mozgalom létrehozásának fontossága
A Magyar a Magyarért Mozgalomról méltatlanul kevés szó esik. Magáról a Mozgalomról is kevés történelmi forrás maradt fenn, az egyik -az általunk is idézett – az Imrédy Béláné által megírt több mint 100 oldalas beszámoló részletesen, számadatokkal, táblázatokkal, kimutatásokkal, képmelléklettel alátámasztva ismerteti az elvégzett munkát és az eredményeket.
A Felvidék visszacsatolása után elsősorban arról szólnak a történetek, hogy a magyar lakosság várta a magyar katonák bevonulását és azt meg is ünnepelték. Igen ám, de a csehszlovák szociális politika fejlettebb volt, mint a magyarországi, így voltak elégedetlenkedők. Indokolt volt, hogy a magyar állam a visszacsatolás után gondoskodjon a visszatért területek szegényeiről. Szlovákia déli részein magas volt a munkanélküliség. A Mozgalom céljai között szerepelt, hogy a visszacsatolandó terület szociálisan hátrányos helyzetű családjainak biztosítsa a megélhetést, és segítse az anyaországba való beilleszkedést.
Nem mellesleg, a kivonuló csehszlovák hatalom, vitte, amit tudott, ezzel is sújtva a helyi lakosságot. A falvak lakói ahhoz szoktak, hogy terményeiket a nagyvárosokban, többek között Pozsonyban adják el, ez a lehetőség a határ új meghúzásával – a csallóköziek és a mátyusföldiek számára – megszűnt.
A gyűjtés
A Magyar a Magyarért Mozgalom, hogy céljait elérje, országos gyűjtést indított. A gyűjtésbe az anyaország lakosságának széles körei bekapcsolódtak, a Mozgalmat a jobb- és a baloldal egyaránt támogatta. Az akció beindulásáig 1.500.000 pengő visszafizetendő előleget kaptak a kormányzattól, amelyet azonban vissza kellett adni.
A Mozgalom alakuló bizottsága már az 1938. október 15-i újságokban megjelentetett egy felhívást, melyet Horthyné és Imrédyné közösen intézett az ország lakosságához. „Le kell törölni homlokukról a megpróbáltatások verejtékét, orvosolni az őslakosságon ütött sebeket. A Felvidéken nem lehet éhező száj, fázó gyermek, otthontalan család.” Ugyanezen a napon megjelent Imrédy feleségének tájékoztatója is, amely a gyűjtés részleteiről szólt. Ebben szó volt arról is, hogy szív alakú jelvényeket bocsátanak ki, amelyek a Felvidékért dobogó szívet szimbolizálják. Valamint felhívja a figyelmet arra, hogy a 66-os csekkszámlán bárki pénzadománnyal is hozzájárulhat a gyűjtéshez.
Az első bécsi döntés aláírásának napján, 1938. november 2-án Imrédy Irén rádióbeszédben kérte a magyar társadalmat, hogy adakozzanak, igaz ekkoriban még nagyon kevés lakosnak volt rádiója.
Az ógyallai egészségház alapkőletétele (forrás: Imrédy Béláné beszámolója)
A Mozgalom összesen 6,8 millió pengőt gyűjtött össze. Az összeget a visszacsatolást követően élelmiszer, tüzelőanyag és pénzsegélyek formájában osztották ki a rászorulóknak. A segélyakció lebonyolítását az a 41 járási és városi szociális megbízott segítette, akiket főleg vöröskeresztes aktivisták és szerzetesnővérek közül választottak ki. A pénzadományokon kívül természetbeni adományokat is elfogadtak, hiszen a vidéki lakosság így könnyebben hozzá tudott járulni a gyűjtéshez. Ugyanakkor nemcsak az anyaországi adományozók segítségét várták, hanem a külhoniakét is.
A segélyek szétosztása
A visszacsatolt területekre a szociális megbízottak, akik között szétosztották a felvidéki régiót, már a honvédség első csapataival megérkeztek. Imrédyné beszámolójában ezt írja: „A katonai közigazgatásnak nem volt feladata és ezernyi tennivalója közben ideje sem lehetett rá, hogy a lelkek egyensúlyát helyreállítsák. Gondoskodnia kellett a közbiztonság berendezéséről és a fenntartásáról. Újra meg kellett indítani a teljesen megszakadt életmenetet. (…) A lelkek megbékítése, a lakosság leginkább vigaszra szoruló rétegeivel naponta érintkező megbízottainkra hárult.” A negyvenegy szociális megbízott munkáját a kormány felügyelte, kevesen tudják, de Salkaházi Sára is ilyen megbízottként dolgozott.
Az egyik legfontosabb segélyezési forma az élelmiszer-utalványok osztása volt, de ruhaneműt is kaptak a rászorulók. Ez utóbbi azért is fontos, mert azt a helyi kisiparosok készítették, így azok munkához is jutottak.
A Mozgalom a tervek szerint év végéig, azaz hat hétig működött volna, de a szociális megbízottak tovább a helyükön maradtak. Feladataikat egy belügyminisztériumi rendelet szabályozta. Feladataik közé tartozott a szegénykataszterek felállítása, ínségmunkák és munkaközösségek szervezése, tejakciók megszervezése, munkájuk részét képezte a szociális előadássorozatok megszervezése is. Mivel a munkaképes szegényeket csak munka ellenében segélyezték, ők szervezték az ínségmunkákat is.
A kezdeményezésnek fontos feladata volt az egészségmegőrzés is. Részben a Magyar a Magyarért Mozgalom támogatásával rövid idő alatt 39 falusi egészségházat adtak át. Erre azért volt szükség, mert a csehszlovákok a kivonulás előtt az egészségügyi központokból elvitték a felszereléseket.
A gyermekvédelem is fontos feladata volt a Mozgalom aktivistáinak. Ennek fontos része volt a tejakciók szervezése, óvodák építése és bővítése, illetve a gyermekek anyaországi nyaraltatása is.
Magyar a Magyarért – beszámoló (forrás: library.hungaricana.hu)
Kárpátalja visszacsatolása után, 1939 márciusában, a Magyar a Magyarért Mozgalom a szociális munkát ezen a területen is ellátta. A Felvidéken szerzett tapasztalatokat kívánták hasznosítani, de ezek többsége az elszegényített Kárpátalján nem bizonyult elég hatásosnak. Ebben a régióban az ún. ínségmunkákat is másként kezelték, a munkabért nem pénzben, hanem terményben fizették ki, hiszen ezen a vidéken súlyos élelmiszerhiány volt.
Az 1939. június 15-i számok szerint a Mozgalom összes bevétele majdnem 7 millió pengő volt, melyből a két legnagyobb tétel a következő: 2 millió 300 ezer pengő jutott a természetbeni segélyekre, 1 millió 180 ezer pedig az ínségmunkák megszervezésére. 1939. június 26-át követően a Magyar a Magyarért Mozgalom, mint társadalmi segélyakció megszűnt, ám a szociális megbízottak helyükön maradtak.
A szociális politika kialakulása
A Mozgalom szociális megbízottainak jelentéseiből és elemzéseiből kiindulva alakította ki a magyar kormány a szociális politikáját. Az ő tapasztalataira alapozva került benyújtásra az 1940: XXIII. törvénycikk tervezete, amely alapján megalakult az Országos Nép- és Családvédelmi Alap. A másik sikere a Mozgalomnak a társadalmi összefogás volt, amelyre maguk a beterjesztők sem gondoltak.
A Magyar a Magyarért Mozgalom 1939 nyarán befejezte munkáját. Kevés szó esik erről az akcióról, pedig vészterhes időkben a magyar emberek olyan példát mutattak, amely ma is követendő lehetne.
Imrédy Béláné Beszámolója végén köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették a mozgalmat. „Tudjuk, hogy millió magyar szív összedobbanásából adódott az a társadalmi dinamikus erő, mely mozgalmunkat annyi eredményhez segítette. Felvidéki és kárpátaljai testvéreink nevében e helyről köszönjük mindenkinek, amit tett a mozgalom eredménye érdekében és a Mindenható áldását kérjük a nemezesen érző magyar szívük melegéért.”
(Forrás: magyarszemle.hu, adatbank.sk, ujkor.hu, library.hungaricana.hu)
