Ismét egy megosztó témát kínált a történészeknek az évfordulónaptár: 300 éve született Mária Terézia, akinek 1740-1780 közti uralkodását négy évtizedes gyarapodás és a barokk pompa fénye vonja be, amelyre azért némi árnyékot vethet a madéfalvi székelymészárlás vagy az életfogytig bujdosásra ítélt Mikes Kelemennek szóló üzenet: Törökországból nincs visszatérés. Mindent összevetve, mindenki egyetért abban, hogy a Mária Terézia-korszak a Habsburg-magyar viszony legpozitívabb fejezete volt. Ezt világították meg különböző szempontok szerint a konferencia előadói.
Gerő András, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója köszöntőjében utalt arra, hogy Ausztriában emlékévet szenteltek a 300. évfordulónak, Magyarországon eddig ez az egyetlen esemény, illetve a budapesti Szlovák Kulturális Intézetben szép kiállítást rendeztek tiszteletére. Ez a konferencia módot ad arra, hogy a Habsburg-magyar viszonyban sztereotípiák helyett az érdekellentétek és érdekazonosságok rendszerét lássuk, amelynek mércéje, hogy melyik uralkodó alatt mennyit fejlődött a nemzet. Mária Terézia művével foglalkozni nem tudományos öncél, hanem segít múltunk megismerésében, s azáltal identitásunk erősítésében.
Gerő András köszöntötte a konferencia résztvevőit (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)
A 18. századi Európa II. (Nagy) Frigyes porosz király, vagy Nagy Katalin orosz cárnő kora, de Mária Teréziáé is. Vele jött létre – I. Lotaringiai Ferenccel kötött házassága révén – a Habsburg-Lotaringiai ház. Igazi dinasztia, mert 16 gyermeket hozott a világra, s közülük számosan kerültek trónra. Mai gondolkodással is elismerésre méltó, ahogyan egyszerre volt uralkodó, anya és feleség, mindhárom hivatását példásan töltve be, és leszámítva trónra lépésének idején a háborúkat, figyelmét a békés építkezésre fordíthatta. Uralkodásával kezdődik a nemzeti művelődés új korszaka, benne a Nagyszombati Egyetem Budára helyezése, a Ratio Educationis néven ismert tanügyi reform, a Theresianum alapítása, a testőrírók: Bessenyei, Orczy, Gvadányi megjelenése az irodalomban. Úrbéri pátensével a jobbágyok terhein akart könnyíteni, de rendezni kívánta a cigányok helyzetét is. Támogatta az egészségügyet, s rendelkezett a betegek, az öregek és az árvák ellátásáról. Barokk királynő volt.
Ami az utókor tiszteletét, megbecsülését illeti, Gerő András a budapesti Mária Terézia szobor sorsát vázolta, amely a Millenniumi emlékmű egyik alakja volt. A kommunista uralom nem rombolta le (mint a pozsonyit a nacionalista düh), de száműzte egy sülysápi raktárba. Onnan hozták ki és restaurálták 2003-ban, helyét pedig a Szépművészeti Múzeum lépcsősorának tetején jelölték ki, majd 2011-ben, Magyarország soros EU-elnökségekor az ülések színhelyén, a gödöllői királyi kastély parkjában állították fel. „Jól elvan, nem panaszkodik” – mondta Gerő András, de mert „Magyarországon a múlt jövője teljesen kiszámíthatatlan” lehet, hogy egyszer még visszatér Budapestre.
„… az udvar és a magyar rendek közti kényes egyensúlyt női érzékenységgel, a kompromisszumok finom hálójával biztosította”
Schmidt Mária történész 300 év távolából vizsgálva Mária Terézia uralkodását, először az előzményekre emlékeztetett, arra, hogy az Árpádok, Anjouk, Hunyadiak nagy évszázadai után hogyan merült ki az ország ereje a török háborúkban, megszállásban, hogyan gyengült meg a királyi hatalom, míg Mária Terézia apja, III. Károly, s még inkább az 1740-ben trónra lépő királynő idején megkezdődhetett a békés építkezés korszaka. Égető szükség volt arra a stabilitásra és fontolva haladásra, amit Mária Terézia képviselt – hangsúlyozta a történész, kiemelve azt a tényt, hogy Magyarország mindig megőrizhette nemzeti különállását a Habsburg birodalmon belül. Igaz, uralmát a magyar rendek mentették meg. (1741-ben a pozsonyi Várban került sor arra az ismert jelenetre, amikor „életüket és vérüket” ajánlották fel a magyar rendek a porosz-francia szövetségtől szorongatott királynőnek, aki csak a magyar csapatok győzelmével szilárdíthatta meg apja örökségét.) Mária Terézia viszont, amint tehette, visszavásárolta a Zsigmond által elzálogosított 16 szepesi várost, és számos tekintetben figyelmet fordított Magyarországra.
Schmidt Mária nagy királynőnk uralkodását mutatta be, háromszáz év távlatából (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)
„Uralkodása idején a Magyar Királyság területét elkerülik a pusztítások, az ország a csendes erőgyűjtésre, a mindennapi munkára, századok kényszerű pótlására koncentrál” – mondta Schmidt Mária. Hozzátette: „A királynő soha nem feledte el, hogy trónigényét és trónjának megtartását egy olyan társadalmi szerződés alapozta meg, amely a magyar rendek és az uralkodó viszonyának újraszabályozását jelentette. A magyar rendek ezt be is tartatták az uralkodóval, amiben közrejátszott az az elemi erejű felkelés, amely a Rákóczi szabadságharcban nyilvánult meg. Mária Terézia az udvar és a magyar rendek közti kényes egyensúlyt női érzékenységgel, a kompromisszumok finom hálójával biztosította. Nagyon jól értette, hogy Magyarországot csak a saját törvényei szerint lehet kormányozni, semmiképpen sem úgy, mint más tartományokat. A kompromisszum eredményeként Magyarország ledolgozhatta évszázados hátrányát, a Habsburg birodalom pedig elkerülhette, hogy Franciaország sorsára jusson.”
Ezt a politikát szolgálta a királynő kitüntetési stratégiája, amelyről Kökényesi Zsolt történész előadásából megtudhattuk: Mária Terézia jóval bőkezűbben adományozta a főnemesi, nemesi rangot, a kamarási címet, az Aranygyapjas Rendet és az általa alapított Szent István Rendet a magyarországi uraknak, mint a többi tartomány előkelőinek. Az 1741-es hűségükért többek között 25 főnemesi és 22 köznemesi címet, összesen 89 titulust osztott ki.
Kökényesi Zsolt a bécsi udvar kitüntetési stratégiájáról tartott előadást (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)
Uralkodásának ideje aranykor, amikor a törvény és a rend által garantált békében élhettünk és gyarapodhattunk
Kelényi György művészettörténész arról az építészeti fellendülésről beszélt, amely Mária Terézia korát jellemezte. Mivel az örökösödési háború kiürítette a kincstárt, a királynő nem folytatta apja nagyszabású bécsi építkezéseit, hanem szerényebb, de az egykori Magyar Királyság településeinek arculatát ma is meghatározó paloták, templomok, középületek születtek. Pozsony, a magyar főváros rövidesen a helytartó székhelye is lett. Megkezdődött a Vár átépítése: kívül-belül megújult, tróntermet és a királynő számára lakosztályt alakítottak ki.
Kelényi György az uralkodónő nagy építkezéseiről beszélt (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)
Mária Terézia korának legnagyobb építészeti vállalkozása a budai királyi palota építése volt, amit a bécsi udvar feleslegesnek tartott egy távoli „éktelen” városban. A magyar főnemesség azonban közadakozással jórészt előteremtette a költségeket, a királynő pedig gondoskodott az „ékességekről”: Raguzából (ma: Dubrovnik) visszaszerezte a Szent Jobbot, számára kápolna épült a palota belső udvarában, és Nagyszombatból az egyetemet 1780-ban a budai palotába költöztette, ahol csillagvizsgálót is építtetett. (Az egyetem csak három évig működött itt, II. József áthelyeztette a pesti oldalra.) A városokban és a főúri birtokokon felújították, átépítették a kastélyokat, vagy újak nőttek ki a földből, Pozsony a korszak kezdetén már tizenkettővel büszkélkedhetett. A mélyen vallásos királynő több új püspökségről is rendelkezett, ezek központjában új székesegyház, püspöki palota, a falvakban templomok épültek. De Mária Terézia ezen a téren is megőrizte gyakorlatias gondolkodását és ügyelt a takarékos megoldásokra, elrendelte, hogy a püspöki paloták ne csak a reprezentációt szolgálják, hanem hivatali központként is működjenek. A templomok és a kincstári uradalmak építkezéseihez pedig három típustervből lehetett választani.
A konferencia közönsége a Magyar Nemzeti Múzeumban (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)
A konferencia nyomán a 300 éve született Mária Terézia uralkodásáról kirajzolódó kép tanulságát Schmidt Mária előadásának zárógondolatai fejezték ki a legpontosabban:
A biztonság iránti igény, a gazdasági és kulturális felzárkózás akarása az egyik oldalon, a függetlenség megtartása a másikon – nem ismeretlen ma sem. III. Károly és Mária Terézia megértette a kuruc harcok üzenetét, Ferenc József tanult 1848-49-ből, Kádárt és a szovjet vezetőket kompromisszumra szorította 1956. Ebben a régióban nyugtalan népek laknak. Jól és tisztelettel kell velük bánni, s akkor megbízható partnerek lesznek. Ezt a tapasztalatot szűrte le a nagy királynő, és tette kormányzása alapelvévé. Kelet és Nyugat metszéspontján élünk, Keletről jöttünk, de a Nyugatot választottuk. Különböző történelmi tapasztalatok alapján gondolkodunk érdekeinkről, értékeinkről, és az ezekből következő stratégiai döntésekről, például az iszlám hitű új honfoglalók jelezte vészhelyzetről. Mária Terézia megértette, hogy egy idegen kultúra rákényszerítése milyen elviselhetetlen terhet jelent egy nemzetnek. A királynő arra törekedett, hogy a szokások és tradíciók különbözőségeinek megtartása mellett meglegyen a birodalom egysége. Az együttműködést kereste és alattvalói javát kívánta szolgálni. Mária Terézia uralkodását joggal tekinthetjük – az 1867 és 1914 közti időszakhoz hasonlóan – egy olyan aranykornak, amikor a törvény és a rend által garantált békében élhettünk és gyarapodhattunk. Nagy királynő volt.
