Csáky Pál EP-képviselő meghívására mintegy ötvenfős felvidéki magyar csoport érkezett háromnapos látogatásra a belga fővárosba.
A busznyi csoport részét képezte az ipolybalogi Szent Korona Kórus, valamint azon fotóművészek, akiknek a kiállítását szervezték meg az Európai Parlamentben.
A program részét képezte városnézés a Belgiumban élő Somorjai Elizabet vezetésével. Hétfő délután meghitt hangversenyt adott a Szent Korona Kórus a Szent Mihály és Szent Godula-székesegyházban.
A látogatócsoport a kedden az Európai Parlamentben tett látogatást. Az épületet falai között nyitották meg a nyolc felvidéki magyar amatőr fotós kiállítását. A tárlat anyagában a Felvidék legkülönbözőbb régióinak természeti kincsei és épített öröksége jelenik meg. Délután Csáky Pál képviselő adott tájékoztatást az Európai Unió működéséről, kiemelve az aktuális ügyeket. Szól többek között a májusban esedékes európai parlamenti választásokról, a brexitről, a Sargentini-jelentésről, illetve a felvidéki magyarságot érintő kérdések is terítékre kerültek.
A parlamenti látogatás ideje alatt találkoztak többek között Gál Kinga, Schöpflin György, Tőkés László, Sógor Csaba, Bocskor Andrea, valamint Anna Záborská EP-képviselőkkel is.
Tőkés László EP-képviselő szavaival élve, a felvidéki csoport a három nap alatt bepillanthatott az európai nemzetek összefonódásán tevékenykedő szövőgép működésébe.
A Szent Korona Kórus fellépéséről bővebben ITT, a felvidéki fotósok kiállításáról pedig ITT olvashat.
Pásztor Péter felvételei a látogatásról.
https://www.facebook.com/pg/felvidek.ma/photos/?tab=album&album_id=2087176711304634