Bósza János komáromi polgárjogi aktivista eddig egy „fura”, öntörvényű, magányos harcosnak tűnt/tűnhetett, ám e heti cselekedetével sokak szimpátiáját kivívta (legalábbis az interneten található vélemények alapján).
Mint ismeretes, Bósza János csütörtökön elsétált a komáromi trianoni emlékműhöz, és azt szemeteszsákkal letakarta. Ezzel is jelképezve, hová való az az „emlékmű”, melyet mint Ján Slota SNS-pártvezér egyik komáromi hagyatékaként ismerhettünk meg.
Bósza évek óta különböző (elsősorban autonómia-párti) aktivitásokkal próbálta felhívni magára a figyelmet. Ez természetesen állampolgári, szuverén joga. A „fura” jelzőt azzal érdemelhette ki, hogy miután néhány aktivitásához és kezdeményezéséhez (például, hogy felszólalhasson különböző rendezvényeken, tárgyaljanak vele a közéleti személyiségek, hosszú elemzéseit a honi sajtó kötelességének tartsa lehozni stb.) általában nem talált széles körű támogatást, gyakran sértődött hangú kör-emailekkel reagált. Úgy tűnt, ő tudja leginkább, mit kellene tennie a Csemadoknak, az MKP-nak, de még a magyar Országgyűlésnek és Orbán Viktor miniszterelnöknek is. Sértődöttségre viszont nem lett volna oka, mert törekvései legitimizálását nem tudta széles körű társadalmi támogatottsággal alátámasztani (általában az volt a jellemző, hogy csak néhány tucatnyi érdeklődőt vonzottak azok).
Most valami olyasmit tett, ami miatt talán a szlovák jog betű szerint valóban pénzbírsággal sújthatják (de ne feledjük, a jogászok szerint sem azonos a jog az igazsággal), ám tette sokkal inkább egyfajta polgári engedetlenségi megnyilvánulásnak tűnik, semmint kárt okozó rongálásnak. Szelídnek, de hatásosnak. Bósza komáromi lakos, és tudja, úgy került a trianoni emlékmű városába, hogy fittyet hánytak a legilletékesebbek, a komáromiak véleményére. Véleményével nincs egyedül, hiszen a komáromi trianoni emlékmű szinte felállításától kezdve ismeretlen személyektől eredő támadásoknak van kitéve (kalapácsütések, festékkel való lefújások stb.). Bósza nem kívánt az anonimitás leple alá bújni, nyíltan cselekedett. És nemtetszésének kinyilvánításával mennyivel okozott nagyobb kárt vagy fennakadást, mint például az utakat lezáró sztrájkoló kamionosok, traktoristák, amikor úgy vélik, az állam jogaikat csorbítja? Természetesen semmivel, csak hát ő egyedül volt, és ezért könnyebb a karhatalomnak is fellépnie vele szemben. Pedig az arrogancia elsősorban a komáromi trianoni SNS-emlékmű felállítása volt. A hatalom (konkrétan a Ján Slota vezette SNS-t is magába foglaló Robert Fico vezette kormány) erejének fitogtatása, válaszul a magyar kormány nemzetegyesítő törekvéseire. És éppen Komárom városában, ahol – ha csak ott tartanának választásokat – Fico és Slota soha sem rúghatna labdába. Ők viszont meg akarták mutatni, hogy Komáromban is ők az urak. (Hasonló pökhendiséggel, mint amikor egyszer Ivan Gašparovič azt nehezményezte, hogy Sólyom László egykori magyar államfő Párkányban akarta fogadni őt. Gašparovič úgy vélte, Párkány az ő otthona, nem Sólyomé – közben azt „felejtette” csak el, hogy támogatottsága a köztársasági elnöki választáson ott a 10%-ot sem érte el).
Bósza azt tette, amit úgy érzett, komáromi lakosként szíve szerint cselekedni kell. Várt, hátha cselekszik valamit a város, de hiába. Ha Komárom korábbi polgármestere is hasonló eréllyel lépett volna fel az „ő idejében” megvalósult provokáló szoborállítás ellen, talán most nem kényszerült volna abba a helyzetbe, hogy az önkormányzati választások veszteseként az alkotmánybíróságon próbálja „korrigálni” utolsó helyezését a komáromi polgármesteri választásokon.
Oriskó Norbert, Felvidék Ma
Bósza János válaszlevelet írt a jegyzetre, mely itt olvasható
{iarelatednews articleid=”26378″}
