„Gazdasági lobbisták lehetetlenítették el a magyar érdekek érvényesítését Szlovákiában” – nyilatkozta Duray Miklós a Mandinernek. A Csemadok Országos Elnökségének volt tagját (1966 decembere és 1969 decembere között), akit politikai tevékenysége miatt be is börtönöztek, majd nyolc évig vezette az egyik felvidéki magyar pártot, a rendszerváltás előtti és utáni tevékenységéről, a felvidéki magyarság sorsáról kérdezte Leczo Bence.
A szlovákiai magyarság lélekszámának csökkenésére reagálva Duray elmondta, hogy amennyiben 1991-hez hasonlítjuk a 2011-es adatokat, száztízezres a csökkenés. Mint mondta, nem lehet megállapítani, hogy az asszimiláció, a születések számának csökkenése vagy az elvándorlás befolyásolja ezt a nagyarányú fogyást.
Véleménye szerint az asszimilációt leginkább közvetetten lehet irányítani. Például azzal, hogy változtatnak az iskolaügyi törvényen, meghatározzák, hogy milyen létszám felett lehet iskolát nyitni, és ennek következtében oda jutunk, hogy magyar településeken szűnnek meg magyar iskolák, ez pedig azt eredményezi, hogy a magyarlakta településekről nem biztos, hogy máshová magyar iskolába fognak járni a gyerekek.
A kérdező ezután rátért a Beneš-dekrétumokra, s a két időszak közötti párhuzamokra. Duray szerint az időszak nem hasonlítható össze, a szándékok viszont igen. Mint mondta, egy törvénynek van egy hatályossági időpontja, az már lejárt, de egy törvény mindaddig érvényes, amíg nem nyilvánítják érvénytelenné. Ahhoz, hogy a dekrétumok által sújtott embereket kárpótolni lehessen, egy törvényt kellene elfogadni. Az nem elégséges, hogy már nincs hatályban. Ennek bekövetkeztét azonban nem tartja valószínűnek.
Duray Miklós és Csáky Pál (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)
Az 1968-as prágai eseményekkel kapcsolatban kifejtette, hogy akkor kapott újult erőre a felvidéki magyarság és a felvidéki magyar kulturális élet. Csehszlovákiában 1963-tól enyhe politikai lazulás következett be, de az 1967-es események ennél jobban előrevetítették 1968-at. Abban az évben a Csehszlovák Írószövetség kongresszusán ki akarták kényszeríteni, hogy az arab-izraeli háborúban Izrael mellett foglaljon állást az írószövetség és a csehszlovák kormány. Ebből belső feszültség keletkezett a kommunista pártban, amihez társult egy nemzetiségi feszültség a csehek és szlovákok között. Mindez oda vezetett, hogy leváltották az akkori pártfőtitkárt, Novotnýt, és a szlovákiai pártfőtitkárt választották meg Alexander Dubček személyében. Dubček gyengekezű politikus volt, az ő vezetése alatt indult meg egy folyamat, amit az 1968-as eseményeknek tekintünk. Ráadásul ekkor megerősödtek azok a szlovák erők, amelyek föderatív államjogi viszonyt szerettek volna Csehszlovákián belül. Mint mondta, ezzel szorosan összefügg, hogy a magyarok kulturális szerveződése is elindult egy olyan alkotmánymódosítási igény megfogalmazásában, amely a magyarok és a többi kisebbség helyzetét rendezte volna.
A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete (CSEMADOK) 1948 után jöhetett létre.
Kifejtette, a kommunista Csehszlovákia rákényszerült arra, hogy kézben tartsa a magyarokat, és ezt a Csemadokon keresztül próbálta megtenni. Sikertelenül, mert ezzel elősegítették a felvidéki magyar társadalmi kapcsolatok újrateremtését.
A továbbiakban szó esett arról, hogy 1980-ban kiadták Magyarországon a Bibó István-emlékkönyvet, gyakorlatilag a rendszerrel szembeni ellenállásként. Duray szerint ennek különlegessége, hogy olyan embereket bírt együttműködésre, akik enélkül talán nem kerültek volna kapcsolatba egymással. A szerkesztők eldöntötték, hogy a határon túlról is közölnének írásokat, Felvidékről őt kérték fel, Erdélyből pedig Molnár Gusztávot. Abban a szerkesztők és Kenedi János nem igazán reménykedtek, hogy nyomtatásban megjelenhet.
Duray Miklós (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
Beszélgetőtársa ezután arra kérdezett rá, hogy a nyolcvanas évek végén a tengerentúlon is tartott előadást, hogyan volt lehetséges, hogy a kommunisták által nem kedvelt közéleti személyiségként kapott útlevelet? Duray elmondta, mintegy 99 előadása volt a tengerentúlon, az USA-ban és Kanadában és ezen belül néhány a washingtoni külügyminisztériumban. Mint rámutatott, 1987 nyarán az amerikai hármas (HHRF, Püski és az IUP) meghívása alapján másodszori beadásra megkapta a nyolc évvel korábban érvénytelenített útlevelét, de a feleségének nem adtak kiutazási engedélyt. A helsinki utókonferenciák egyikén, a bécsin az amerikai küldöttség felszólalt annak érdekében, hogy mind a ketten kapjanak kiutazási engedélyt. A csehszlovák hatalom úgy döntött, miatta nem érdemes konfliktust vállalni. Az egyik ügynökük révén 1987 nyarán kapcsolatba léptek vele, megüzenték, hogy kérvényezze az útlevelet. A rendőrség elsőre elutasította. Az ügynök két hét múlva ismét meglátogatta, és megkérdezte, milyen állapotban van az útlevélkérvény, majd elárult egy formamondatot, amit aztán el kellett mondania a rendőrségen. Duray elmondta a mondatot, és azonnal elfogadták a kérelmét.
A feleségének nem adtak kiutazási engedélyt, de az amerikai intervencióra ő is megkapta. 1988 augusztusában kiutaztak egy évre, de ’89 augusztus másodikán ellopták az okmányait, aminek következtében nem indulhattak haza. Csak októberben sikerült – nagyon nehézkesen – megszerezni a hazautazáshoz szükséges engedélyt. Nyilván arról volt szó, hogy ne menjenek haza, jegyezte meg.
A kinti fogadtatással kapcsolatban elmondta, egy egyetem ösztöndíjasa lett, egyéves ösztöndíj volt. A kiutazást úgy szervezték meg, hogy Pozsonyból Budapestre, és onnan pedig Amerikába, visszafelé ugyanígy. Biztos volt benne, hogy Budapestről hazaengedik, viszont Budapest nem tette volna meg, hogy nem engedi leszállni az amerikai repülőgépről.
A kérdésre, minek köszönhető, hogy az egyre fogyatkozó felvidéki magyarságra egyre több magyar párt jut, azt felelte, nem tekintené tendenciának, hanem szándékos szétverésnek. 1990 és 1998 között természetes folyamatként jött létre a három magyar párt, és természetes folyamatként egyesült is, hiszen az emberek ezt akarták. A Magyar Polgári Párt és Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom vezetői nem voltak egyesítéspártiak, de a tagjaik igen. 1998 után, ahogy egyesült a három párt, és létrejött a Magyar Koalíció Pártja, tagjai lettünk az akkori kormánykoalíciónak. Mint mondta, az akkori egyesítésellenesek közül kerültek ki azok a gazdasági lobbisták, akik tulajdonképpen ellehetetlenítették a magyar érdekek érvényesítését.
Ezért nem kerültünk be 2006-ban az első Fico-kormányba: a párt néhány vezetője párton és vezetőségen belüli egyeztetés nélkül olyan igényekkel lépett fel Fico felé, amit nem volt hajlandó teljesíteni. Az volt az igény, hogy az MKP kapja meg a második leggazdagabb minisztériumot, a közlekedésügyit. Miután 2007-ben leváltották a pártelnököt, kilépett az MKP-ból és új pártot alapított. Duray szerint innentől beszélhetünk szétverésről, megosztottságról.
Csóti György és Duray Miklós (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)
Szóba került a komáromi nagygyűlés is, Duray szerint nem újabb nagygyűlésre, hanem egy magyar pártra lenne szükség, magyar parlamenti képviselőkre, és akkor beszélhetnénk arról, hogyan képzeljük el a felvidéki magyarság jövőjét. De ebben a szétzilált helyzetben nem sok értelme lenne.
Az emberek fásultsága kapcsán beszélgetőtársa emlékeztetett arra, hogy Duray korábban kijelentette, a Felvidék a leggyengébb láncszem. Ezt úgy pontosította, hogy Szlovákia a leggyengébb láncszem a V4-en belül, és a felvidéki magyarság a leggyengébb láncszem a határon túli magyarság közül. Mind Erdélyben, mind a Délvidéken, mind Kárpátalján képesek voltak létrehozni egy politikai egységet. Ez Szlovákiában nem, vagy csak átmenetileg sikerült.
Természetesen nem maradhatott el a kérdés, lesz-e autonómia a Felvidéken. Úgy fogalmazott, hogy ha egy felvidéki magyar politikus a felvidéki magyarok előtt most, 2019-ben elkezdene arról beszélni, hogy az autonómia a felvidéki magyarság megmaradásának szempontjából a legfontosabb dolog, akkor lehet, hogy elkergetnék. De nem ez volt a helyzet az 1990-es évek elején. Akkor egy elfogadott és természetes dolognak számított, és egy bizonyos szintig meg is lehetett volna teremteni. Az autonómia egyik legmegátalkodottabb ellenzője éppen Bugár Béla volt. Pár éve az MKP kiadta autonómiatervezetét, amelyet Őry Péter fogalmazott meg, viszont visszhang nélkül maradt. Véleménye szerint a felvidéki magyarság politikai vezetői közül sokan sárosak abban, hogy nem közbeszéd tárgya az önkormányzatiság.
Duray Miklós dedikálja a könyvét (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma
Az utolsó kérdésre, miszerint ha választhatna egy olyan pillanatot, melyet szívesen átélne újra, melyik lenne az, 1984 áprilisát jelölte meg, amikor megtudta, hogy sikerült visszavonatni a magyar iskolák oktatási nyelvének megváltoztatásáról szóló törvénytervezetet. Nagyon sok munkával sikerült elérni, és vállalnia kellett érte a börtönt is. 470 napot töltött börtönben, nem ítélték el, de a politikai büntetőtétel alapján került be. A büntetőtörvénykönyv büntetőjogi részének első 12 paragrafusa politikai tartalmú volt, a politikai rend megdöntésével vádolták meg. A felvidéki magyarságból egyedül őt vetették börtönbe ilyen ok miatt.
Az interjú teljes terjedelmében a Mandinerben olvasható.
