A Magyar Hadtörténeti Intézet munkatársai e hónapban egy új blog indítására hívták fel a figyelmet. Bizonyára hazai berkekben is sok érdeklődő akad a téma iránt.
„Érdemes hadtörténeti vonatkozásokban innen tájékozódni, semmint a számos hasonló témájú facebook-csoport bejegyzéseiből, amelyek közt persze van egy-két egészen kiváló is, de a zöm színvonala értelemszerűen csapnivaló”- írja az egyik munkatárs.
Az oldalon írások találhatók a magyar és egyetemes hadtörténelem területéről az Árpád-kortól a közelmúltig.
A https://arsmilitaria.blog.hu/ cím alatt megjelent blog köszöntőjében írják:
Az Úr 2020. évére a világhálót és a legnépszerűbb sötétkék hátterű közösségi oldalt elözönlötték a hadtörténelmi, katonai, biztonságpolitikai témájú blogok, csoportok, oldalak. Ezeken a legfinnyásabb ízlésűek is megtalálhatják az érdeklődésüknek megfelelő témákat a pattintott kőkorszak hadviselésétől kezdve Dédes vár építéstörténetén át a Magyarországon hadra szállt Liberátorokig. A színvonal hullámzó, hiszen a netre jóformán bárki bármit feltölthet, azonban – hála az interaktív felületeknek – hamar megjelennek a szakértő velociraptorok is, és jaj annak, aki hibázik… néha annak is, aki nem.
Az Ars Militaria szerzői profi hadtörténészként szállnának be az online katonai blogok virtuális Sztálingrádjába. A történész elé biggyesztett had szócska azonban esetükben nem fosztóképző.
Ezt a műfajt sokáig többnyire hivatásos katonák végezték, akik a Vezérkar vagy a Hadilevéltár valamelyik sötét irodájában, az uniformisra könyökvédőt húzva ültek íróasztalhoz, és akiket a csípőben hordozott gránátszilánk emlékeztetett a háború realitásaira.
A vaskos könyvek, amelyeket akár saját koruk, akár a korábbi időszakok háborúiról írtak, magukon viselték a hivatásos katona szemléletét, és általában nem a közvélemény tudásvágyát elégítették ki, hanem nagyon is praktikus célokat szolgáltak: a múlt tapasztalatait átadva segíteni a felkészülést a jövő háborúira.
Sajnos, ezek a munkák a bennük rejlő óriási tényanyag ellenére gyakran olyanok, mint a leningrádi erőd: bevehetetlenek. A második világégés ráadásul jócskán elvette a fejlett világ kedvét a háborúsditól.
A vietnámi háborút és a párizsi diáklázadásokat követő baloldali, pacifista hullámokat követően és általában a jóléti társadalmak világában az egyenruha és minden militária gyanússá, amolyan fasisztoid hóborttá vált.
A hadtörténetírás teljesen kikerült az akadémiai és egyetemi oktatás látóköréből is; ugyanakkor azok, akik dacosan mégis ilyesmivel akartak foglalkozni, kénytelenek voltak új utakat keresni maguknak, és olyan témákat beemelni, melyek hallatán egy porosz vezérkari tiszt a falhoz vágta volna a Pickelhaubét. Nők szerepe a hadseregben, a tisztikar és a legénység társadalmi összetétele, tábori bordélyok, civilek és katonák összezördülései, hadifoglyok sorsa stb. stb. A hadtörténetírás azonban mégiscsak megújult, és az utóbbi évtizedekben ismét reneszánszát éli.
Szerzőink, mondhatjuk, mindkét térfélen fociznak. Képzett történészek, akik biztos kézzel forgatják a forráskritika papírját és ismerik (bár annyira nem szeretik) a posztmodern szkepszis minden redőzetét. Ugyanakkor, ha nem is hivatásos katonák, de munkásságukat egyenruhás kollégáik olvasták, ismerik, és nem sajnálják a kritikát, ha az illető pontatlanul alkalmazza a katonai fogalmakat vagy egyéb civil slendriánságokat követ el. Kikötés, sőt vesszőfutás is előfordult, mert egy történész szinonimaként használta a csata és az ütközet fogalmát.
Blogunk, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum ismeretterjesztő fórumaként jelentkezik hétről-hétre írásokkal. A bloggazda szándéka szerint ezen írások műfaja, témája, terjedelme vegyes, tükrözi a kollektíva szerteágazó érdeklődését, kutatási területeit.
Kellemes olvasgatást kíván: az Ars Militaria csapata
