2015-ben, a Hagyományok Háza közvetítésével vettek részt magyar fazekasok a spanyolországi La Galerában rendezett kézműves vásáron. Az első bemutatkozásuk sikere nyomán fazekasaink minden évben a fesztivál visszatérő vendégei. Tapasztalataikat Albert Attila, magyarszombatfai népi iparművész foglalja össze.
„2015-ben lehetőséget kaptunk, hogy a spanyolországi La Galerában, a Katalónia legdélebbi részén fekvő városban egy ibériai fazekasságot bemutató rendezvényen vehessünk részt. A településen a fazekasság az újkor kezdetén, a XVI-XVII. században vert gyökeret. A több mint huszonöt évre visszatekintő, évenként megrendezésre kerülő fesztiválra minden alkalommal egy külföldi díszvendéget hívnak meg, az idei évben minket, magyarokat ért a megtiszteltetés. A Külügyminisztérium a Hagyományok Házát, mint kompetens szakmai szervezetet kérte fel a találkozón résztvevő, hat műhelyt képviselő tíz fazekas kijelölésére. A szervezésből a barcelonai magyar főkonzulátus is kivette részét, rajtuk keresztül tartottuk a kapcsolatot a kinti vendéglátókkal, ízléses kiadványt is szerkesztettek nekünk erre az alkalomra. A főkonzul úr is megtisztelte látogatásával a rendezvényt.
Czibor Imre alsópáhoki fazekas és Albert Attila a vásáron. Kép: Albert Attila
Három igencsak megpakolt mikrobusszal-egyterűvel vágtunk neki a több mint kétezer kilométeres útnak, s három nap alatt értük el úti célunkat. Példás fogadtatásban volt részünk, s ez nemcsak nekünk, hanem a magyar fazekasság gazdag hagyományainak, jó hírének is szólt. Nagyra értékelték tudásunkat, s azt a gazdag spektrumon mozgó formavilágot, amit a helyszínen be is tudtunk mutatni. Ebben szerepet játszott a résztvevők kiválasztása, akiknek munkássága – Nyugat-Magyarországtól Erdélyig – a fazekas kultúránkat mind stílusában, mind pedig tájegységeiben híven tudta reprezentálni. Egy száz négyzetméter alapterületű rendezvénysátorban harmincméteres asztalfelületen tudtuk termékeinket bemutatni. Hamar igen nagy népszerűségre tettünk szert a látogatók körében, a rendezők elismerését pedig a következő évek meghívásai jelentették. Azóta minden évben éltünk a lehetőséggel, májusra is várnak minket, indulásunk a járványhelyzet függvénye. A kiállítás egyúttal vásár is, így haza már jóval kevesebb teherrel indultunk vissza.
Kép: Albert Attila
A legnépszerűbbeknek Európa más vidékein nem létező, tájjellegű formáink bizonyultak, úgy, mint az őrségi kétszájú aratókorsó és a míves főzőedények; az utóbbi használatát be is mutattuk az érdeklődőknek. Meglepetten tapasztaltuk, hogy számos tarragóniai ősi forma az Őrségben is megtalálható: ez nem véletlen, hiszen a mi vidékünk ugyanazon a fazekas útvonalon fekszik, ami Spanyolországból Dél-Franciaországon, Olaszországon és a Muravidéken keresztül vezet el hozzánk.
A kiállítótársak barátságosak, kedvesek voltak, jóllehet a nyelvi nehézségek azért közénk álltak. Visszatérő látogatónk volt a vásár főszervezője, ahogy mi hívjuk, az „öreg Don”, aki szenvedélyesen magyarázott, s ha látta, hogy nem értjük, megismételte, halkabban, hangosabban, de mindig spanyolul… Viszont egy-egy gesztus, a tárgyak bemutatása, a „kerámianyelv” mindenki számára érthető. Egy-két évre rá már a kinti kollégák is vásároltak tőlünk, ami az elfogadásunkra utalt. Van egy lényeges különbség Nyugat-Európa és a mi kerámiakultúránk között: vendéglátóinknál a művészi önkifejezés dominál inkább, míg a mi fazekasságunk megtartotta „emberközeliségét”, a használati funkcióját a mindennapokban. Itt kevésbé, de más vásárokon azért megfigyelhető, hogy a mestereket inspirálják az ott látott formák, s a következő években már érezhető a munkáikban is mások hatása.”
(Csermák Zoltán/Felvidék.ma)
