Három esztendő, két zarándoklat kihagyása után, 2019 óta újból, immár jubileumi tizedik alkalommal sikerült megszervezni a Vágsziklási Felvidéki Zarándoklatot. A festői környezetben, Trencsén városával és várával átellenben, a Vág folyó jobb partján fekvő Nagysziklás, Szent Zoerard-András és Benedek remeték kápolnájának megmászása, meglátogatása és légköre kétségkívül felemelő élményt nyújt az oda betérő ember számára.
Idén a remeték liturgikus emléknapjához közel – július 17-én – négy nappal később sereglett össze 15 zarándok a rekkenő hőségben hűsítő és árnyékos kápolnában, meredek hegyoldalon, a Sziklás-hegyen fekvő egykori bencés apátság épületegyüttesében.
Már szombaton, július 16-án csaknem kéttucatnyian indultak el a kistapolcsányi Skapuláré Királynéja, a Kármelhegyi Boldogasszony búcsújáról gyalogos zarándokok 10 napos útjukra a Via Mariae – Mária-út Polgári Társulás szervezésében.
Csütörtökön délelőtt autóbusszal utaztak Trencsén vasútállomásától a 7 km-re fekvő Vágsziklás sziklabarlangjához. A vágsziklási a legrégebbi felvidéki zarándokhely. Rezső atya homíliájából értesültünk, hogy az egykori apátságot 1224-ben I. Jakab nyitrai püspök alapította. Védőszentjeik a 10-11. század fordulóján itt remeteéletet folytattak. A lengyel származású Szent Zoerard-András András néven a Zobor-hegyi bencés monostorba lépett. Tanítványa, Benedek az isztriai Pola könyékéről származott.
A szentmise
Zobor-hegyen vette át a legenda szerint András a negyven szem pálmadiót apátja kezéből. Ez volt a nagyböjt idején egyetlen tápláléka: naponként egy szem. Zoerard-András szigorúan vezekelt, hogy lelke minél tisztábban szállhasson Isten felé. Egy tölgy laposra faragott törzse volt az alvóhelye. Ezt fonta körül sövénnyel, teletűzdelve kihegyezett nádszálakkal, ha elszundítva oldalt dől és a sövényhez ér, felébredjen. A feje fölé fából faragott korongot helyezett, négy nagy követ függesztve rá, ha véletlenül előredől vagy hátrahanyatlik szundikálás közben, feje ezekbe ütközzék. Így szokták őt ezért később ábrázolni is.
Zoerard-András barlangját halála után tanítványa, Benedek örökölte. A kapott alamizsnát mindig a szegényekre hagyta. Benedek András halála után még 3 évig élt. 1012 körül rablók támadtak rá, kincseket keresve a rejtekhelyén, majd semmit sem találván megölték, holttestét a sebes Vágba vetették.
Egy legenda szerint holttestét keresve egy sas vezetett nyomra: folyton egy helyen lebegett a folyó fölött. Meg is találta a húsába nőtt vezeklőlánccal együtt. Ez volt az ismertetője, így is szokták őt ábrázolni. Teste csodás módon tökéletes épségben megmaradt. Nyitrára szállították, s a Szent Emerám-székesegyházban mestere, András mellé temették.
Mór pécsi püspök írta meg életrajzukat 1070-ben. Akkora tisztelet és elismerés övezte e két remetét, hogy elsők között, 1083-ban Szent István királlyal, Szent Imre herceggel és Szent Gellért püspökkel a Nyitrához kötődő lovagkirályunk, Szent László a szentek sorába emeltette.
Németh Rezső mutatja be a legszentebb áldozatot.
A kolostor a Vág mente szellemi központja lett. Fellendülését és virágkorát a tatárjárás szakította félbe. Idestova egy évszázadig senki sem zavarta meg a szerzetesek csendes, istenfélő életét. 1421-ben Sziklást a huszita háborúk sem kerülték el.
Amikor Katzianer generális 1528-ban Trencsén várát elfoglalta, a vágsziklási bencéseket szétkergette. 1645-ig a kolostori birtok más-más kézbe került. 1645-ben Vágsziklásra jezsuiták érkeztek, felújították a kolostort, s felépítették a Kálváriát, helyrehozták Kissziklást. A jezsuita rend feloszlatása után lezárult Vágsziklás legdicsőségesebb korszaka. A kolostor pusztulásnak indult.
Újkori fellendülése a rendszerváltozás utáni időszakra tehető. Az utóbbi 5-10 évben, a nyári hónapokban – hétfő kivételével – látogatható Nagysziklás sziklabarlang-kápolnája. Zarándokok, kirándulók megállnak itt imára, előzetes egyeztetés után a legszentebb áldozat bemutatására is.
A háromszintes kápolna legfelső része a sziklabarlang, ahol misét lehet szolgáltatni, egy szinttel lejjebb van az egész évben felállított betlehem, legalsó, pincei szintjén pedig a fakereszt és a fémből öntött Krisztus, mely csodákkal határos módon sok vészt túlélt 300 éven keresztül.
A tíz óra után kezdődő zarándokmisét főtisztelendő Németh Rezső celebrálta. Az igeliturgiában, zsoltáréneklésben, hívek könyörgése felolvasásában Katona Júlia dercsikai zarándoklatszervező és Zilizi Kristóf működött közre. Rezső tisztelendő részletesen felvázolta a két szent életét, kiemelve életvitelüket. Példaként szolgálhatnak számunkra a mai nehéz időkben is; a nagy meleg, nehéz csomagok, fáradtság ellenére is haladnunk kell akár ezen gyalogos zarándoklat során is a cél felé. Szent András és Benedek ebben is adjanak lelki és testi erőt földi életünk egyes zarándokútjai során!
Zarándokok Szent Zoerard-András és Benedek remeték vágsziklási sziklabarlang-kápolnájában
A hívek elénekelték az „Uram, jó nekünk itt lenni…“ és az „Amíg szívem dobog, Szűz Mária…“ kezdetű énekeket. A mise után a helyi sekrestyés ismertette a zarándokhely történetét.
A résztvevők ezután átmentek Kissziklásra, s a keresztútnál jöttek le a kéttornyú templomhoz. Útközben Patay Péter ismertette az egyes megállóknál a tábláknál lévő leírások alapján a táj növény- és élővilágát.
Kissziklás kéttornyú templomától kettéváltak a zarándokok útjai. Rezső atya a pozsonyi zarándokokkal gyalogosan visszaindult Trencsénbe, a vasútállomásra. A Mária-út zarándoklat 12 résztvevője a Vág melletti, nemrégiben kiépített kerékpárúton visszagyalogolt a sziklabarlanghoz a csomagokért, majd autóbusszal visszautaztak Trencsénbe, s a nap további részében megtekintették a várat, s továbbmentek Trencséntyeplicre, aznapi szálláshelyükre.
Gyalogos zarándoklatukat egész jövő szerdáig folytatják, a célállomás Zsolna–Szentistvánpatak, a legrégebbi Szent István-templom, ahol az augusztus 16-hoz közeli vasárnap tartják államalapító szent királyunk búcsúját, szeretettel várva a magyar híveket is.
Hála Istennek, idén sikerült szépen összehangolni a gyalogos zarándokok vágsziklási állomását a zarándokmise bemutatásával, így szép számban jelen lehettünk, s magyarul imádkoztunk, énekeltünk, dicsőítettük az Istent.
Reméljük, a jövőben is megmarad a folytonosság, a vágsziklási zarándoklatok hagyománya.
(Zilizi Kristóf/Felvidék.ma)
