![01](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2022/11/01-17.jpg)
A hagyományokat követve a Sajó Sándor születésnapjához, s egyben a magyar nyelv napjához igazítva szervezte meg a Palóc Társaság a Magyarnak lenni: nagy s szent akarat című magyar vers ünnepet. A november 11-én az Ipolysági Városi Könyvtár épületében tartott eseményen huszonegy szavaló vett részt.
„A magyar vers ünnepét a kétezres évek elején szerveztük meg első alkalommal Ipolyságon, Sajó Sándor szülőhelyén” – kezdte rövid köszöntőjét Z. Urbán Aladár, a verseny főszervezője, a Palóc Társaság elnöke. Mint hozzátette: Sajó Sándor születésnapja egybeesik a magyar nyelv napjával (november 13.).
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2022/11/02-Z.-Urban-Aladar.jpg)
Jelezte: a magyar vers napját két év kényszerpihenő után 2019-et követően idén tudták újra megszervezni.
A Felvidékről és az anyaországból összesen 21 szavaló jelentkezett.
Versenyző érkezett többek között Deákiból, Ipolybalogról, Ipolynyékről, Palástról, Szentpéterről valamint az ipolysági alap– és középiskolákból.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2022/11/03-Zsoka-Szilardka.jpg)
Zsóka Szilárdka, az Ipolysági Városi Hivatal kulturális osztályának vezetője nyitotta meg a seregszemlét. Köszöntőjében a magyar nyelv tisztaságának megőrzésére hívta fel a figyelmet.
Idén is két verssel érkeztek a szavalók. Egy kötelező Sajó Sándor vers mellett szabadon választott magyarságverset adtak elő. A szavalókat a Patakiné Kerner Edit, Garamvölgyi Andrea, Andó Ákos valamint Csábi István összetételű bírálóbizottság értékelte.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2022/11/05-Garamvolgyi-Andrea-Patakine-Krener-Edit-Csabi-Istvan-es-Ando-Akos.jpg)
Mint Csábi István, a bírálóbizottság elnöke nyitányként elmondta:
nagy szeretettel és nyitott szívvel hallgatják meg a versmondókat.
Délután a versünnep résztvevői megkoszorúzták az ipolysági római katolikus templom előtt álló Sajó Sándor mellszobrot. Itt Kapusník Csaba, a reflex.sk főszerkesztője mondott beszédet.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2022/11/04-Csabi-Istvan.jpg)
Belányi Gyula daltulajdonos megzenésített Sajó-verseket adott elő. Majd a könyvtár falai között tartották meg a szavalóverseny értékelését.
A bírálóbizottság szakmai döntése alapján az alapiskolások kategóriájában első helyezést ért el Rádi Mátyás (Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola – Ipolyság); második lett Gazdag Réka (Palásthy Pál Egyházi Alapiskola – Palást); harmadik helyezést szerzett Bukovszky Borbála (Kossányi József Alapiskola – Szentpéter).
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2022/11/03-mamo.jpg)
Emellett különdíjban részesült Hohler Dávid (Palásthy Pál Egyházi Alapiskola – Palást) és Danič Dávid Károly (Deáki Alapiskola).
A középiskolások kategóriájában első helyezést érdemelt ki Balga Erik (Szondy György Gimnázium – Ipolyság), második lett Rádi Sarolta (Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola – Ipolyság); a harmadik helyezést Viczencz Márk (Szondy György Gimnázium – Ipolyság) szerezte meg.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2022/11/02-mamo.jpg)
Ebben a kategóriában is adtak át különdíjakat, melyeket Bóna Sára és Viczencz Máté (mindketten Szondy György Gimnázium – Ipolyság) vehetett át.
Az eredményhirdetést követően Z. Urbán Aladár átadta Patakiné Kerner Editnek a Palóc Társaság tiszteletbeli tagjává fogadásáról szóló emléklapot.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2022/11/01-mamo.jpg)
(Pásztor Péter/Felvidék.ma)