A februári Irodalmi Szemle tartalmából:
Fiatal vajdasági írók, kritikusok, irodalomtörténészek csoportja gondolt egyet 2009-ben, s megalapították a maguk irodalmi körét, a Híd Kört, amely azóta számos sikeres szerzőt indított útjára. A csoportosulás mögött a Híd című folyóirat áll, amely régóta megbízhatóan színvonalas déli bázisa a magyar folyóirat-kultúrának. Az Irodalmi Szemle februári száma gazdag összeállítást közöl a fiatal vajdasági szerzők munkáiból, rövidprózától versen és kritikán át fordításirodalomig.
Patócs László mutatja be röviden a Híd Kört, a blokkot pedig a Maxim című kötetével friss elsőkönyves Barlog Károly nyitja Őszmanzárd című talányos, melankolikus novellájával. A rejtélyes Fekete I. Alfonz népmesei kulisszák közé kalauzol el bennünket Vitéz László farsangol című prózájában, a mitologikus hangot pedig Benedek Miklós versei viszik tovább.
Oláh Tamás finom intellektuális versnyelvét Terék Anna intuitívabb szövege követi, majd két szerb prózaíró szövegeit olvashatjuk: Srđan Srdić Betty Blue című fülledt hangulatú prózáját Lenkes László, Mića Vujičić groteszk történetét (Miért nem szereted a palacsintát?) pedig Orovec Krisztina fordította.
A blokk kritikái Bozsik Péter A pálinka dicsérete és más történetek (Kelemen Emese tollából), illetve Benedek Miklós Nem indul hajó című kötetével (Fehér Dorottya írása), illetve Sagmeister Peity Laura képzőművész munkáival (Lábadi Lénárd kritikája) foglalkoznak.
A februári lapszám a Híd-blokkon kívül számos egyéb meglepetéssel szolgál: hamarosan új regénnyel jelentkezik Háy János, akinek A mélygarázs című kissé apokaliptikus, kissé hátborzongató, de rendkívül szuggesztív és erőteljes szövegéből terjedelmes részletet kapnak az olvasók. Ezt a zaklatott, de izgalmas hangnemet folytatja Falusi Márton Amperhiány című verse (ne kérdezz!, válaszolni úgysincs kedvem, / hemzsegő körténk féregtől hasadt, / izzószál a Szó a Nevesítetlen / krómozott üvegburája alatt”), majd az egzisztenciális tépelődések a kulturális kódfejtések izgalmával váltakoznak Tőzsér Árpád újabb naplójegyzeteiben, amelyekben Köves Gyuritól a szegedi dómon keresztül Shakespeare-ig, illetve a halálfélelem antropológiájáig jutunk (Sohamár? De minek!, kiált fel a lap alján Tandori Dezső).
A szépirodalmi blokk végén Szávai Attila Helyemre a világban című könnyed novellája próbálja helyretenni az egyensúlyt élet és irodalom között.
A Szemle februári számában újabb résszel jelentkezik Száz Pál elsüllyedt magyar drámákat vizsgáló sorozata: egy XVIII. századi iskoladrámát ezúttal egyrészt pszichoanalitikus olvasaton keresztül, másrészt kafkai parabolaként nézve járunk körbe.
A rovat ezúttal egy két világháború közötti szlovákiai magyar „elsüllyedt regénnyel” is foglalkozik: Komáromi János Elment a nyár című regényét Sturm László vizsgálja. A Színház című rovatban a 2012 decemberében elhunyt Galán Gézára emlékezünk (Soóky László), illetve kritikát közlünk a Kassai Thália Színház Színházkomédia című, Czajlik József rendezte előadásáról (Kiss Péntek József).
Az Ízlések és pofonok című rovatban Szászi Zoltán Kulcsár Ferenc legújabb verseskötetéről, az Ámen és Ómenről, míg Tamási Orosz János a legutóbbi Juhász Ferenc-kötetről, A Pegazus istállóiról közöl kritikát. A lapszámot Tandori Dezső fickándozó leleményeivel illusztráltuk. (szalzo)
Felvidék.ma
