39265

Komoly sikert könyvelt el a Szeretlek, Dunaszerdahely! című közérdekű kampány első szakasza a Szlovák Public Relations Szövetség Prokop 2013 elnevezésű díjkiosztó ünnepségén.

A program a Regionális Kommunikáció kategóriában második helyezést ért el, olyan kampányokat utasítva maga mögé, melyek mind költségvetésükben, mind pedig területi kiterjedésükben jócskán meghaladták a dunaszerdahelyi kampány feltételeit – tájékoztatta portálunkat Szelle Diana az aPRimage-től.

Néveri Varagya Szilvia, a kampányt szervező aPRimage tulajdonosa a díj átvételekor hangsúlyozta, a korlátozott költségvetés ellenére a városok is megérdemelnek olyan nívós PR projekteket, mint a magánvállalatok. “Dunaszerdahely az első, amely a multinacionális vállalatok mellett városként részesült ebben a szakmai elismerésben. Köszönet érte a városvezetésnek és mindenekelőtt Hájos Zoltán polgármester úrnak, aki felismerte, hogy a jóhír hatalmas érték. Számunkra pedig a megbízók elégedettsége mellett az egyediség és a siker a hajtóerő. Szeretjük kihozni mindenből, még magunkból is a legjobbat” – tette hozzá.
Hájos Zoltán Dunaszerdahely polgármestere úgy véli, a rangos díj annak bizonyítéka, hogy professzionális közérdekű kampányokra szükség van. “Ez a díj azon felül, hogy az ötletgazdát dicséri, a város azon igyekezetét is elismeri, hogy ez a téma is elismerésre talált a zsűrinél” – mondta. A polgármester külön kiemelte, hogy az elismerés hozzájárult a város jóhírének terjesztéséhez országos viszonylatban is.
A szervezők számára a díj motiváció a kampány hamarosan kezdődő második szakaszához, melynek központi motívuma ismét a vandalizmus ellenes harc lesz, ezúttal azonban provokatív, vandálokat megszólító eszközökkel fog a város a rongálók ellen harcolni.
A Prokop a Szlovák Public Relation Szövegség PR kampányait értékelő díja, amelyet a szövetség immár 4. alkalommal ítélt oda az előző év legjobb kampányainak. A zsűri az ország legjobb PR szakembereiből tevődik össze, ezért a díj komoly ranggal bír a szlovák PR szakmában.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”39257, 39221, 39241″}