(Fotó: Felvidék.ma, archív)

A parlament nem fog kedden tárgyalni a Boris Susko (Smer-SD) igazságügyi miniszter menesztéséről szóló indítványról. Második próbálkozásra sem sikerült megnyitni az ülést.

Susko szerint a leváltásáról szóló érvek az ellenzék kétségbeeséséről árulkodnak

Boris Susko (Smer-SD) igazságügyi miniszter úgy gondolja, hogy az ellenzéknek a leváltásával kapcsolatban felhozott érvei kétségbeesésről tanúskodnak. Készen állt arra, hogy érveljen, de a parlamenti ülést nem sikerült megnyitni. Ezt a keddi sajtótájékoztatóján közölte.

„Tiszteletben tartom, hogy az ellenzéknek joga van arra, hogy indítványozza egy miniszter visszahívását. Én készen álltam arra, hogy reagáljak az érveikre. Az ülést azonban nem sikerült megnyitni. Ha ez mégis sikerülne holnap vagy a szeptemberi ülésen, akkor készen fogok állni, hogy szembenézzek a kritikával, illetve reagáljak és magyarázatot adjak az ellenzék kifogásaira” – állapította meg.

A tárcavezető elutasította az ellenzék kritikáját. Arról a döntéséről, hogy felülvizsgálati eljárást indítványozott Dušan Kováčik jogerősen elítélt volt különleges ügyész ügyében, és a Legfelsőbb Bíróság döntésének megszületéséig elrendelte Kováčik szabadlábra helyezését, azt mondta, erre törvényes joga van. Rámutatott, hogy ezzel a korábbi miniszterek is éltek. „Ezzel a döntéssel én egyáltalán nem változtattam meg a bűnösségről és a büntetésről szóló döntést, ezért semmilyen módon nem avatkoztam bele a bíróságok döntésének jogerősségébe” – tette hozzá.

Hazugságnak tartja az ellenzék azon kijelentéseit is, amelyek szerint a Büntető törvénykönyv módosításának hatályba lépése után több ezer elítélt szabadul ki a börtönökből. Felhívta a figyelmet a korábbi kormányok több vezetői mulasztására is. „Egyébként nagyon egyszerű és nyilvánvaló a magyarázat arra, hogy miért van ez a nagy felhajtás. Két családi klán, a Kolík és a Šimečka klán vezetői megpróbálják elfedni az államhoz kapcsolódó ügyeiket, kudarcaikat és üzleteiket. Mi az ujjukra koppintottunk, ők pedig elindították ezt a gyűlöletkampányt” – mutatott rá.

Tibor Gašpar (Smer-SD) parlamenti alelnök is készen áll az ellenzékkel folytatott vitára. Arra a kérdésre, hogy miért nem kezdődött el kedden a Susko leváltásáról szóló ülés, azt válaszolta, hogy nem akarnak úgy táncolni, ahogy az ellenzék fütyül. „Amíg megvan a demokratikus választásokon szerzett többségünk, addig mi döntjük el, hogy mikor felel meg nekünk a kérdés megtárgyalása. Ma nem lett volna teljesen kiegyenlített a küzdelem” – jegyezte meg. Mint elmondta, a következő lépésekről a koalíciós tanács ülésén állapodnak meg, amelyre várhatóan a következő napokban kerül sor.

Gašpar továbbá azt is jelezte, hogy a Smer-SD-n belül egyeztetéseket fognak folytatni az ún. lex merénylet II. módosítási javaslatairól. Szerinte meg kell állítani a gyűlöletkeltést, amely a Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnök elleni merénylethez is vezetett. „Az államnak úgy kell reagálnia, hogy az összhangban legyen minden demokratikus alapelvvel, a véleménynyilvánítás lehetőségével, de nem korlátlanul. Egyszerűen véget kell vetni az erőszakra és gyűlöletre való felhívásoknak, amelyeket sokszor egyes véleményformáló sajtótermékek címlapján is megtalálunk” – tette hozzá.

***

Csupán 61 képviselő jelentkezett be.

Peter Žiga (Hlas-SD), a parlament alelnöke és megbízott házelnök arról tájékoztatott, hogy az indítványról szerdán (augusztus 21.), 9:00 órakor ismét megpróbálnak tárgyalni.

Susko ellen az ellenzéki képviselők nyújtottak be bizalmatlansági indítványt. Szerintük a miniszter bűnözőknek szolgál, és nem törődik a korrupció elleni harccal. Felróják neki, hogy felülvizsgálati eljárást indítványozott Dušan Kováčik jogerősen elítélt volt különleges ügyész ügyében, és a Legfelsőbb Bíróság döntésének megszületéséig elrendelte a szabadlábra helyezését.

A tárcavezető kitart döntése mellett. Szerinte Kováčiknak lehetőséget kell kapnia arra, hogy élhessen a tisztességes eljáráshoz való jogával. Ezenkívül arra is rámutatott, hogy a múltban Mária Kolíková SaS-es volt miniszter is indítványozott felülvizsgálati eljárást, és az elítéltek büntetés-végrehajtását is többször megszakította.

Robert Fico (Smer-SD) kormányfő kiállt Susko mellett.

Korábban írtuk:

Nem határozatképes a parlament a B. Susko visszahívásáról szóló ülésen

Kedd reggel nem volt határozatképes a parlament a Boris Susko (Smer-SD) igazságügyi miniszter ellen benyújtott bizalmatlansági indítványról szóló rendkívüli parlamenti ülésen. Az ülésen nem volt elég képviselő, csupán hatvanan voltak jelen.

Peter Žiga (Hlas-SD), a parlament alelnöke és megbízott parlamentelnök ezért 30 perccel későbbre halasztotta az ülés kezdetét.

(tasr/Felvidék.ma)