A brüsszeli újbeszél „keresztségében” az Európai Demokráciapajzs (European Democracy Shield – EUDS) nevet kapta az a különbizottság, melynek feladata – papíron – a „dezinformáció elleni küzdelem”, valamint az EU „demokratikus intézményeinek védelme”. Ennél azonban mi sem áll távolabb a valóságtól. Az orwelli gondolatrendőrség eme brüsszeli megfelelője egyetlen dolog ellen küzd, az pedig az európai emberek véleményszabadságának gyakorlása és egyetlen dolgot véd: a senki által meg nem választott brüsszeli vízfejet a demokráciától.
Erre garancia már a kezdeményezője is, Ursula von der Liar, aki január 20-a óta nyilván nehéz napokat él meg, hiszen onnan érkezik a hazug, végtelenül aljas, mocskos, az embereket semmibe vevő – de a világpolitika színpadán gyakorlatilag megalázóan súlytalan – rendszerének kritikája, ahol az általa alkalmazott eszközöket tavaly ilyenkor még igen magas szinten művelték: az Egyesült Államokból. Az új amerikai alelnök, J. D. Vance igazságbeszédétől azért is kerülgette a gutaütés Brüsszel senkiházijait, mert Vance pontosan tudta saját hazája példáján, a Biden-korszakból, hogy miről beszél, amikor az egyik legszemélyesebb jogunk, a véleményszabadság megerőszakolására utalt.
A müncheni biztonsági konferencián letépte a maszkot a brüsszeli arcokról.
A kutya természetesen ott van elásva, hogy mi a demokrácia.
Brüsszel értelmezésében demokrácia az, amit ők annak ismernek el, azaz ami beleilleszkedik az európai liberálisok, szocialisták és néppártiak (együtt: tarkába bújt leninisták) világképébe.
Az új különbizottság hétfőn tartotta első ülését, s máris néhány nagyon időszerű kérdést tettek fel a konzervatív-patrióta oldalról. Például azt, hogy ez a bizonyos dezinformáció, illetve a beavatkozás (t.i. a választási kampányokba) elleni védelem vajon csak Oroszországra (esetleg Kínára) korlátozódik-e, avagy beleértendő akár magának Brüsszelnek a beavatkozása is? Elvégre láthattunk kampányolni európai nagyságokat nem Brüsszel-kompatibilis jelöltek ellen, de elég csak az ilyen „lator” államok elleni folytatott szüntelen zaklatásokra, eljárásokra, retorziókra gondolni.
No és persze a működési mechanizmus. Ugyan mi alapján és hogyan dönthető el, hogy mi számít beavatkozásnak?
Egy influenszer véleménye annak számít? Vagy ez attól függ, hogy mely kutya kölke az a bizonyos influenszer? Ahogy a Virginie Joron, a Patrióták francia képviselője megfogalmazta: akkor is beavatkozást kiáltunk, ha történetesen mondjuk Taylor Swift mondja el véleményét politikai kérdésekről (mint ahogy, szerencsétlenségére, meg is teszi olykor)? És mi a helyzet a hagyományos médiával?
„Ha a Libération c. lap szavazásra szólít fel Macron mellett, akkor vajon meg fogjuk állapítani, hogy ez az ő győzelmét segítette elő – és ezért érvénytelenítjük a francia választásokat?”
Nyilván ezek azok a kérdések, amelyekre von der Liar-ék nem fognak válaszolni, hiszen a kettős mércéjükkel kapcsolatban már a látszatra sem adnak. Az, hogy Romániában a iuris-diktatúra simán megsemmisítheti az elnökválasztás eredményét, több, mint üdvözlendő – hiszen velük és megbízóikkal szemben ellenséges jelöltről volt szó. Ugyanez azonban már nem áll a nyugati mainstream-mel kapcsolatban.
Az már természetesen a kezdetektől fogva minden gondolkodó ember számára tiszta sor volt – és ezt Vance a müncheni beszédében tökéletesen világossá is tette – hogy a romániai választásokba való orosz beavatkozás vádja, még ha 100%-ra bizonyítható volna, akkor is nagyon-nagyon gyenge lábakon áll… Ahogy Vance summázta: „Ha a demokráciádat néhány százezer dollárnyi külföldről finanszírozott digitális reklám is képes romba dönteni, akkor az eleve nem volt túl erős.”
Az igazán rossz hír az, hogy a demokrácia Európában nemhogy nem túl erős, de lassan az is kérdéses, hogy egyáltalán létezik-e.
Mert igen, elmehetünk választani például európai parlamenti képviselőket – hogy aztán a brüsszeli liberális-baloldali moslék tökéletesen figyelmen kívül hagyja az eredményt, a valós erőviszonyokat, felrúgjanak minden írott és íratlan szabályt. Sőt, a hatalom bebetonozására újabbakat hoznak: ilyen a digitális szolgáltatásokról szóló törvény (DSA), amely széles körű jogköröket biztosít a „károsnak” ítélt tartalmak cenzúrázására, de ilyen ez a bizonyos Pajzs is, amelynek egyetlen dolga, hogy megvédje Brüsszel senkiházijait – tőlünk.
Szűcs Dániel/Felvidék.ma
