„…Svájcban úgy tanultam, hogy mielőtt felmászunk egy hegyre, körül kell járnunk, megkeresve a legkönnyebb utat. (…) Én azt tapasztaltam, hogy ha a hegyet előnytelen oldalon másszuk meg, az sem elveszett munka, mert mászás közben igen sokat tanulhatunk, olyat is, amit emberek, akik hibát nem követnek el, sohasem tudhatnak meg.”
Ez olvasható az 1899-ben született magyar származású, amerikai biofizikus, audiológus Békésy György egyik írásában. A csigán belüli ingerlés fizikai mechanizmusával apcsolatos felfedezéséért Nobel-díjat is kapott. Ha egy kicsit belegondolunk, akkor valami hasonló történehetett Jákób életében is. Könnyebb élete lett volna, ha elfogadja azt a tényt: nem ő az elsőszülött, ha nem csapja be a testvérét Ézsaut, akitől csupán egy tál lencséért megveszi az elsőszülöttségi jogot. És ha még ez meg is történik, talán nem történik olyan nagy baj és testvére bizonyára könnyebben elfeledte volna a turpisságot. De hogy Jákóbnak mégse legyen olyan könnyű megmászni azt a bizonyos hegyet, ezért annak előnytelen oldalát célozza meg. Mert nem elég Jákóbnak egy csalás, megtetézi azzal, hogy még a saját apját is becsapja, csakhogy megkapja az atyai áldást. És bizony ekkor már nincs menekvés. Az élet előnytelen oldalát választja és sokat is tanul belőle. Azt, hogy aki másokat becsapott, őt is ugyanúgy becsaphatják. Ennek alapján olvasható Csatlós Péter kisráskai lelkipásztor mai gondolatai.
1Móz.33
Amikor Jákób föltekintett, látta, hogy már jön is Ézsau, és négyszáz ember van vele. Ekkor szétosztotta a gyermekeket Lea, Ráhel és a két szolgáló mellé. Előreállította a szolgálókat és gyermekeiket, mögéjük Leát és gyermekeit, ezek mögé Ráhelt és Józsefet. Ő maga előttük ment, és hétszer borult le a földre, amíg a bátyjához ért. Ézsau eléje futott, megölelte, nyakába borult, megcsókolta, és sírtak. Amikor föltekintett, és meglátta az asszonyokat és gyermekeket, azt kérdezte: Kik ezek? Ő így felelt: A gyermekek, akiket Isten kegyelme adott szolgádnak. Majd odaléptek a szolgálók gyermekeikkel együtt, és leborultak. Odalépett Lea is gyermekeivel együtt, és leborultak. Végül odalépett József és Ráhel is, és ők is leborultak. Akkor ezt mondta Ézsau: Mire való ez az egész tábor, amellyel találkoztam? Ő ezt felelte: Arra, hogy elnyerjem uram jóindulatát. Ézsau ezt mondta: Van nekem bőven, öcsém, legyen a tied, ami a tied! De Jákób ezt mondta: Ne úgy, hanem ha elnyertem jóindulatodat, fogadd el tőlem ezt az ajándékot! Mert amikor megláttam arcodat, mintha Isten arcát láttam volna, olyan kegyes voltál hozzám. Fogadd el ajándékomat, amelyet áldásommal vittek neked, hiszen Isten kegyelmes volt hozzám, és van mindenem. És addig unszolta őt, amíg el nem fogadta. 33,12 Akkor Ézsau ezt mondta: Induljunk el, menjünk, majd én előtted megyek!
De Jákób így felelt neki: Tudja az én uram, hogy a gyermekek gyengék, meg szoptatós juhok és tehenek vannak velem. Ha csak egy napig is hajszolják azokat, elhullik az egész nyáj. Menjen csak az én uram a szolgája előtt, én majd ballagok lassan az előttem járó jószág és a gyermekek járása szerint, amíg eljutok az én uramhoz Széírbe. Ézsau ezt mondta: Hadd hagyjak nálad néhányat a velem levő emberek közül. De ő azt felelte: Minek az, ha elnyertem uram jóindulatát? Így kelt útra Ézsau még aznap Széír felé. Jákób pedig Szukkót felé indult, és ott épített magának házat, jószágának meg karámokat készített. Ezért nevezte el azt a helyet Szukkótnak. Azután Jákób, Paddan-Arámból jövet, épségben eljutott Sikem városáig, amely Kánaán földjén van, és tábort ütött a város előtt. A mezőnek azt a részét, ahol sátrat vert, megvette Hamórnak, Sikem apjának a fiaitól száz pénzért. Majd oltárt állított oda, és így nevezte el: Isten, Izráel Istene!
Kedves Testvéreim!
Három igeverset választottam ki az imént olvasott szakaszból: Ézsau eléje futott, megölelte, nyakába borult, megcsókolta, és sírtak. Mert mikor megláttam arcodat, mintha Isten arcát láttam volna, olyan kegyes voltál hozzám. Azután Jákób eljutott Sikem városáig, oltárt épített oda és így nevezte el: Isten Izráel Istene !
A kegyelmes Isten szeretete által tanuljuk tovább a gondviselő isteni vezettetés és az emberi természet formálhatóságának a különös leckéjét. Mennyi minden történt Jákóbbal,amíg elérkezett életének ahhoz a pillanatához, amikor egészen a föld porához alázza magát az Ézsauval való kibékülése éredkében. Különös és meglepő formálóerővel hat rá az Isten iránti félelme és egyben a bátyjával való kibékülésének ugyanilyen fontos szándéka.
A 33. fejezet így kezdődik: „Amikor Jákób föltekintett, látta, hogy már jön is Ézsau és négyszáz ember van vele.” Mit tegyen most ő, akit idáig vezetett az Isten? Volt már veszélyben az Ő élete és mindig volt rátermettsége is, mikor mit kell tennie. Gyorsan szétosztja családját úgy, hogy a szeretett Ráhelt és Józsefet leghátul vonultatja fel a legnagyobb védelem biztosítása érdekében, mintha sejtené,hogy a legféltettebb gyermeke József a közeljövőben nemzetsége megmentésének érdekében elsődleges szerepet tölt majd be. Volt már egyedül a sivatagban, amikor körülvette a félelmetes éjjszaka, volt már pörlekedése és haragja Lábánnal, de most hogyan engesztelje ki Ézsaut, aki egykor bosszút forralt ellene az elsőszülöttségi jog alapján az atyai áldást csalással való megszerzése miatt. Úgy tűnik számára, hogy hiábavaló minden további tervezgetés, hiszen az amúgy is sántikálóan járó Jákób, akit az angyallal való tusakodása annyira megfárasztott, de mégis emberfeletti próbájában helytálló módon küzdött meg. A félelmektől űzött, Istennel viaskodó Jákób, aki akkor még nem tudja, hogy a küzdelmes életének győzedelmes megpecsételése mögött az Isten uralma húzódik meg, amely mindig legyőzi még az ember legnagyobb ellenfeleit is és megszabadítja minden valósnak vélt félelmeitől. Elérkezett az Isten irgalmas szeretetének kifejezése abban, ahogyan szembe találkozik Ézsauval. A csaláshoz is folyamodó és még mindig emberien gondolkodó Jákób életében most érkezik el az ő régi emberének elsiratása abban a mozzanatban, ahogyan Ézsau megöleli őt, nyakába borul megcsókolja és mindketten sírnak. A könnyek már nem tudnak hazudni. Mennyire nehéz az embernek elfogadni azt a valóságot, hogy az Isten megbékéltető szándéka felülmúlja az ember gondolkodását és még nehezebb ennek az első lépését megtenni magának az embernek. Ezért van az, hogy az Isten sokszor olyat mutat nekünk, amiben ráeszméltet minket arra, hogy Ő nem a félelemnek és haragnak az Istene, de a megbékélést és kiengesztelődést munkáló irgalmasságnak és kegyelemnek az Istene.
Jákób küzdelmes élete nem a nullpontról indult, mint ahogyan a mi életünkben sem vagyunk a kezdet kezdetén, hogy ne tudnánk mit kell tennünk ahhoz, hogy békessége legyen szívünknek. Csak úgy tudunk emelt fővel járni, ha régi sérelmeket nem hordozunk, elengedjük a haragot és az Isten szerinti engedelmes akaratnak vetjük magunkat alá. Ezt kell most megtanulnia Jákóbnak, hogy méltó embere legyen annak, akit az Isten kiválsztó kegyelme minden pillanatban kísér. Nagyon sok emberi nyomorúság ott kezdődik a családban, a közösségi életünk legkülönbözőbb területén, hogy nem akarjuk megtanulni az elengedés, a megbocsájtás és a testvéri kibékülés Isten akaratán nyugvó rendelkezését. Jákób azért mondja kissé talán nagyzolónak tűnő kijelentését Ézsau felé: ” Mert mikor megláttam arcodat , mintha Isten arcát láttam volna meg”, mert testvére jóindulatának elnyerése éppolyan fontos az ő számára mint Isten kegyelmében részesülni. Mintha azt mondta volna ki ezzel a kijelentésével: Beláttam azt, hogy az Isten is úgy bocsátja meg vétkemet, ha én is megbocsájtok testvéremnek. Ehhez a felismeréshez segítette Őt az Isten angyalával való tusakodásának embertpróbáló és embert formáló felismerése. Mindez egészen megváltoztatta Őt, de feltétlen bizalommal csak akkor tud lenni, amikor meg is tapasztalja az isteni szeretet kibékítő erejét Ézsau szívélyes fogadtatásában. Az Isten szeretete nem olyan, mint az ember szeretete. Ezt kell megtanulnia Jákóbnak és ezt kell megtanulnunk nekünk is. Az egyedülmaradás nehéz perceiben, a széttépett családi szálak helyrehozatalában, a közösségi élet megjobbításában Isten mindig megteszi, felkínálja számunkra a lehetőségeket. A nagy kérdés azonban az, hogy tudunk-e vele időben élni. Tudunk-e bűneinkel szembesülni és meg tudjuk-e érteni, hogy az Isten porig alázza az embert, de fel is magasztalja. Megsebzi az életünket, de be is gyógyítja azt a megfelelő időben a kiengesztelődés alkalmas perceiben. Jákób félelme és aggodalmaskodása teljesen elveszíti az erejét, nincs már szükség a nagyzoló magatartásra, mert Ézsau nem akarja elfogadni a vele szemben tanusított magatartását: Mire való ez az egész tábor amellyel találkoztam? Arra, hogy elnyerjem Uram jóindulatát. Még arra is unszolja őt öccse, hogy ajándékait elfogadja. Van nekem bőven, legyen a tied, ami a tied. Azonban addig unszolta őt, amíg el nem fogadta az ajándékot. Látjuk azt, hogy ebben az esetben nem lekenyerezés történik, hanem valóban ajándékozás: mert az Isten kegyelmes voltának visszatükröződése fejeződik ki benne. Az ajándék valóban elfogadásra való, de csak akkor, ha méltó hálaadás van benne. Isten kegyelmes volt hozzám és van mindenem. Az Isten kegyelmébe fogadott Jákób elnyeri testvére jóindulatát, de ezt már nem mesterkedésből teszi. Nem megjátszás fűti az ajándék unszolása felől, hanem teljes belátással és méltó megalázkodással, mert az Úr valóban kegyelmes volt hozzá. A szeretet hatalmát nem mi építjük, az a kegyelem Istenétől ereszkedik alá az emberhez. Olyan, mint egy éjszakai vízió, a nyitott eget és a nyomorultságba esett embert itt a földön összeköti egy mennyei létra. Isten jóságának mindezek megnyilvánulása után azt látjuk,hogy Jákób Szukkóthban telepszik le. A a zarándokélet alapelveivel ellentétben házat épít magának, mintha ott lenne otthona. Pedig nyilvánvaló, hogy Szukkóth nem az a hely volt, amit Isten szemelt ki a számára. Nem azt mondta neki az Isten, hogy én vagyok Szukkóthnak az Istene, hanem amint egykor, hogy: „Én vagyok Béthelnek az Istene“. Jákóbnak Béthelt és nem Szukkóthot kellett volna a szeme előtt tartania. Jákóbnak az Isten által kijelölt területre kellett eljutnia és nem hajléképítéssel foglalatoskodnia. Ilyen az emberi természet! Azt gondoljuk, hogy mardandó helyünk van a magunknak megépített földi otthonunkban. Pedig nincsen itt kézzel csinált mardandó hajlékunk egyikünk számára sem. Jákób azután tovább vonul Sikemig,és megvásárolt egy telket, amely újra megakadályozza őt abban, hogy az Isten által kijelölt helyre eljusson. Sikem olyan állomása volt az ő háza népe számára, amely meghatározó szerepet töltött be központi elhelyezkedése végett, ahol Jákób templomot is épített a szövetséget megtartó Istenének, de háza népe azonban mégis bálványimádóvá lett. Csak Bételben kerül sor az idegen istenek eltávolítására, amely Jákób régi természetére és Ézsauval való találkozására emlékeztette, amikor menekült előle. Mennyi minden történt vele, míg idáig eljutott Jákób, hogy megtanulja azt milyen az ember élete, amikor végre teljesen megérkezik az Isten szerinti életmederbe. Jákóbnak is meg kellett tanulnia és nekünk is meg kell tanulnunk mit jelent az, amikor az Isten háza az a helye az életünknek, ahol régi természetünket elhagyjuk és az Isten kijelentésének és Szentlelke által való vezetésének az alárendelésében élünk.
Imádkozzunk: Mennyei Édesatyánk, Kegyelmes Istenünk! Annyiszor hallottunk Téged, annyi minden körülvett eddigi életünk során, mégis színed elé érve nyílvánvaló, hogy Jákób helyzete mennyire a mi helyzetünk is. Áldott légy, hogy segítségünkre jösz Atyai szíved szeretetével, hogy átéljük és még mélyebb meggyőződéssel tudjuk mondani: a Te utad egyedül járható, a te Ígéd egyedül megbízható, a Te akaratod egyedül örökkévaló. Köszönjük Néked, hogy úgy indulhatunk tovább utunkon, mint akik bízhatunk abban, hogy atyai szereteteddel kíséred lépteinket, megváltó Urunkért a Jézus Krisztusért hallgass meg bennünket! Ámen.
Felvidék Ma, sk
