Több mint fél évszázad telt el a magyar-csehszlovák lakosságcsere lebonyolítása óta. A kötet az 1946-os lakosságcsere-egyezmény végrehajtásának délkelet-alföldi történetét és népességföldrajzi vonatkozásait foglalja össze. A tanulmány a magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezmény végrehajtásának délkelet-alföldi történetét és népességföldrajzi vonatkozásait foglalja össze. Hazai történeti kutatásunk az elmúlt másfél-két évtizedben következetesen tárta fel azokat a külpolitikai összefüggéseket, amelyek a lakosságcsere-egyezmény megkötéséhez vezettek. További, bőséges forrásanyagra alapozott tanulmányok jelentek meg a magyarországi németek második világháború utáni kálváriájáról, illetve e két népességmozgás kölcsönhatásairól. Az említett forrásértékű alapmunkák részletesen érintették a két esemény (a lakosságcsere és német kitelepítés) belpolitikai mozgatórugóit, valamint az egyes politikai pártoknak, csoportoknak e kérdésben elfoglalt álláspontját is.
A szlovákiai történészek jobbára csak az 1989/90. évi fordulat után vállalkozhattak arra, hogy reálisabb képet rajzoljanak a második világháborút követő évek csehszlovákiai kisebbségi politikájáról, jóllehet a benesi dekrétumok eltörölése, illetőleg hatálytalanítása mind ez ideig még várat magára. A kilencvenes évek elejétől a felvidéki magyar kutatók, helytörténészek is egymás után adták közre köteteiket, amelyek a kisebbségi magyarság 1945 utáni szenvedéseit részben levéltári adatok, részben pedig személyes visszaemlékezések alapján tárták a közvélemény és köztük az érintettek, illetve gyermekeik, unokáik elé. (Janics Kálmán könyvét az 1989/90. évi fordulatig mint közismert csak a nyugati emigráció vehette kezébe.) A lakosságcsere tényleges magyarországi lebonyolításáról, különösen pedig egy-egy magyarországi régióban történt változásokról viszonylag kevés elemzés látott még napvilágot.
A trianoni országterületen elsősorban a Délkelet-Alföldön (Békés és az egykori Csanád megyében) történt meg a szó szoros értelmében vett lakosságcsere, ahol is az önkéntesen elköltöző szlovákok ingatlanjait a Felvidékről (Szlovákia területéről) kitelepített magyar családok kapták meg tulajdonul. Békés és Csanád megyén kívül legfeljebb néhány további településen (Nyíregyháza, Budapest, Oroszlány) „cserélődött ki” hasonló módon a lakosság. Az egykori felvidéki magyarok döntő többségét (mint közismert) a korábban németek lakta dunántúli és főváros környéki községekbe, városokba irányította a lakosságcserét koordináló Magyar Áttelepítési Kormánybiztosság, mivel az elköltöző szlovákok a délkelet-alföldi térségen (településen) kívül alig hagytak vissza telepítési célra alkalmas ingatlanokat.
A lakosságcserének a hazai szlovákság lélekszámára, identitására gyakorolt hatása is alig ismert a közvélemény előtt. Többek között Békés és Csanád megye egykoron csaknem színszlovák települései (Pitvaros, Tótkomlós, Csanádalberti) váltak a csere eredményeként magyarrá, részben a felvidéki családok letelepítése, részben pedig a szlovák gyökerű őslakosság felgyorsuló asszimilációja eredményeként.
Felvidék. ma
