Az oktatásügy Andrej Kiska prioritásai közt szerepel – jelezte a Zsolnai Egyetemen tartott beszélgetés során. A hétfői, december 8-i előadáson kitért az egyetemek jelenlegi helyzetére is.
Mint mondta, a munkaerőpiacra összpontosító egyetemekre van szükségünk. „Olyan főiskolákra van szükségünk, amely végzettjei megtalálják a helyüket a munka világában. Modellként állhat az zsolnai intézmény a többi szlovákiai főiskola előtt” – fogalmazott az államfő.
A hallgatókkal folytatott beszélgetéskor Kiska kifejtette: az egyetemeken elavult tantervek szerint folyik az oktatás, nem megfelelőek a tanítás feltételei, kevés időt fordítanak a tényleges kutatásra.
„Ez nem újdonság, ám a változtatásokon el kell kezdeni dolgozni” – hangsúlyozta. Hozzátette: a minőségi oktatáshoz nélkülözhetetlen a kiváló kutatás. Szlovákiának szüksége van szakképzett művelt fiatalokra a gazdaság fejlesztésére.
A főiskolák legnagyobb hátrányának Kiska a létszámra való koncentráltságot tarja. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: „vannak olyan egyetemek, amelyek Nyugat-Európának termelik a munkásokat, rosszabb esetben pedig a munkanélkülieket. Át kell dolgozni a felsőfokú intézmények programjait a gyakorlatiasságot szemelőt tartva” – mondta az államfő.
PP, Felvidék.ma
Fotó: facebook, további képek ITT>>>
{iarelatednews articleid=”50205,49752,49856,49459″}