Érsekújvárban többször lehetett már tapasztalni, hogy vagy a helységnévtáblák vagy az utcanévtáblák magyar feliratai kárt szenvedtek valami okból kifolyólag. Jobbára lefestés áldozatai lettek a magyar feliratok. Ezúttal viszont különös matricák lepték el az egyik kivezető úton lévő táblát.
Köztudott, hogy az érsekújvári hokicsapat a magyarországi MOL ligában szerepel (sőt ők a regnáló bajnokok is éppen), ennek okán a gyakran fordulnak meg Újvárott magyarországi csapatok és természetesen szurkolótáboraik. A Magyar Labdarúgó Szövetség elleni bojkott óta az ultrák hatványozott számban járnak jégkorong meccsekre is.
A szurkolói csoportoknál régi hagyomány a matricázás, amit egyfajta névjegyként használnak. Ilyenekkel lehetett találkozni Érsekújváron is. Múlthéten ugyanis az Újpest csapatát fogadta a felvidéki gárda, akik között fokozott a rivalizálás, kiváltképp annak okán, hogy az újváriak korábban egy csapatot alkottak az újpestiek ősi riválisával, a Ferencvárossal.
A Fehér Front nevű csoport matricái sok helyre kikerültek a városban (amivel bizonyos keretek közt nem is lenne baj, hisz szurkolói hagyományról van szó, melynek sok minden máshoz meg van a maga hangulata). Ám a szurkolók magukat kissé elragadtatva a helységnévtáblát is „kidíszítették”, annak is főleg a magyar részét, gyakorlatilag eltakarva s olvashatatlanná téve az írást (a szlovák nyelvű nyilván magasabban volt).
Nagy Dávid, az MKP fiatal önkormányzati képviselője előbb számon kérte a szurkoló csoporton a garázdálkodást, és a meggondolatlan helyválasztást, majd miután érdemi válasz és tettek a felhívására nem érkeztek, úgy döntöttek Dobai Tibor kamocsai képviselőtársával, az MKP járási alelnökével, hogy saját maguk tisztítják meg a felületeket.
„Kényes téma városunkban a táblák ügye, hiszen a közelmúltban több rongálás, provokálás is történt. Város szerte pedig legalább 100 magyar nyelvű utcatábla hiányzik. Értesítettem az ultra csoportokat, hogy a jövőben kerüljék az effajta magatartást, majd vártam, hogy ők vagy a városi illetékes szervek lépjenek. Mivel ez nem történt meg, így saját kezünkbe vettük az ügyet A barátaim élcelődtek, hogy csak azért csináltam, mert Fradi szurkoló vagyok, de biztosítottam mindenkit, hogy ha csapatom matricái lettek volna ugyanilyen helyzetben, azokat is eltávolítom. Ahogy tette Dobai kollégám, hiszen az ő szívéhez a lila csapat áll közelebb” – nyilatkozta a Felvidék.Ma-nak Nagy Dávid.
Csonka Ákos, Felvidék.Ma